Ülök a szobámban és gyorsan írok.
Írok, mert nekem nem maradt más.
Lent dúl egy igaz, szörnyű háború,
A két fél nem más, mint bánat és bú.
Bánat üldözött fel a szobámba most,
Oly’ sokára kellett volna még jönnie.
Nem volt más választásom, elbújni.
Elbújni a rengeteg kérdéstől, választól.
Bú maradt csak velem, ez a szörnyű érzés.
Szörnyű érzés mi hónapok óta kínozva gyötör.
Azt kívánom bárcsak ne ide, ne erre a helyre,
Ne erre a világra, ne ebbe a családba szülessek.
Nem maradt más, mint az igazság,
Az a szörnyű, oly’ szörnyű dolog.
Lent, maradt hát a keserű bánat,
S feljött a bú, a komor bú.
