2. fejezet | A család szent köteléke

Ezt a fejezetet küldeném Yvette-nek.:P

2. Előkészületek
(Renesmee szemszöge)


Alig pár hét múlva már mindenki az esküvőről beszélt és a vámpírok a vérfarkasokkal szervezkedtek. A szerződést ideiglenesen szüneteltették. Alice, Esme, Rosalie, Emily és még anyu is az esküvői partit szervezték. Ami a fiúkat illeti, beszéltek a legénybúcsúról meg arról, hogy Jake milyen szerencsés velem.
Sok kérdés felmerült már az elején, ezért úgy döntöttem beszélek Esme-vel.
Kopogtam.
- Gyere be! - hallottam bentről a kopogásra a választ.
- Ha nem zavarok, akkor lenne egy kérdésem.
- Mi lenne az? - kérdezte Esme, aki Carlisle karjába kapaszkodott.
- Hol lesz az esküvő? - a kérdésemre már számíthattak, mert gyorsan válaszoltak
- Természetesen itt, a Cullen házban.
- Ez biztos? - A hangom nagyon izgatott volt.
- Persze – ölelt át barátságosan a nagypapám. – Ez csak természetes.
- Nagyon szépen köszönöm. – Egy könnycsepp csordult végig az arcomon.
- Esme - néztem a nagymamámra. – Engem is bevesztek az esküvő szervezésébe?
- Szerintem semmi akadálya – mondta mosolyogva.
- És Alice?
Amint kimondtam a nevét, Alice belépett az ajtón.
- Sziasztok! - üdvözölt minket és nyomott egy puszit Esme arcára, majd Carlisle arcára, de engem se hagyott ki.
- Hogy van a kedvenc unokahúgom?
- Kérdezd Jaspert – mondtam kicsit gúnyosan és ránéztem az említettre.
- Örömöt és boldogságot érzek. - A végén elmosolyodott.
- Érez valami mást is? - faggatta tovább Alice.
- Nem – mondta komolyan Jasper.
- Alice – szakítottam ki őket csevelyükből.
- Igen?
- Esetleg…
Apa és anya léptek be az ajtón.
- Sziasztok! - mondták egyszerre.
- Esetleg mi? - kérdezte türelmetlenül Alice.
Segítséget kérek.
- Segíteni szeretne az esküvő megszervezésében – mondta apám.
- Tényleg? - Alice teljesen felvillanyozódott ettől a hírtől.
- Akkor ma elmegyünk vásárolni.
- Rendben.
- Készülődjetek – mondta Alice, majd eltűnt.
Elmentem készülődni. Mivel ma is a szokottnál melegebb volt egy kék, térd alatt érő ruhácskát vettem fel és, hogyha hidegebbre fordulna az idő, egy sötétkék bolerót vittem magammal.
- Gyönyörű vagy – bókolt Jake.
- Köszönöm – mondtam és megpördültem.
- Nessie, gyere már! - szólt Alice.
Még nyomtam egy gyors puszit szerelmem szájára és siettem Alice-ékhez.
Már bent ültek az autóban: Esme, Rosalie, Emily és anyu.
Emily nagyon kedves és mindenben segít, amiben a többiek nem tudnak.
A fiúk általában beszélgettek a családról, a szerződésről és a jövőről.
Közben megtaláltuk a keresett üzletet. Menyasszonyi ruhákat és esküvői kiegészítőket lehetett venni. Alice a habos-babos ruhákat nézte, míg én az egyszerű ruhákat nézegettem.
- Ezt nézd! Ez a ruha gyönyörű – ábrándozott Alice.
- Szerintem egy kicsit… - mondtam, de nem akartam megbántani a nénikémet. – Nagyon szép, de én valami egyszerűbbre gondoltam.
- Pedig szép – próbált rábeszélni, de nem sikerült.
- Szerintem hagyjuk, hadd döntsön Nessie – állt ki mellettem anyu és Rose.
- Szerintem is, találunk olyat, ami mindenkinek tetszik – helyeselt Esme.
A sok fárasztó nézelődés után elváltak útjaink, én egy kicsi, egyszerű esküvői boltba mentem be.
- Jó napot! - üdvözöltem az eladót.
- Hello! - köszönt vissza. – Segíthetek valamiben?
- Köszönöm csak nézelődöm.
Körülnéztem, de már feladtam. Még megnéztem az utolsó sort. És akkor megláttam álmaim ruháját.
Mély kivágása volt, és egy egyszerű szoknya része volt még.
- Elnézést – szóltam az eladónak.
- Igen?
- Fel lehet próbálni ezt a ruhát?
- Persze.
Felpróbáltam.
- Nagyon jól áll – mondta az eladó.
- Szabad? - vettem elő a mobilomat.
- Persze.
Tárcsáztam, kicsöngött.
- Halló, Rosalie?
- Igen?
- Gyertek a Sassel Esküvői ruhaszalonba.
- Oké.
Pár perc múlva már itt is voltak.
- Azta Nessie! Gyönyörű, mégis egyszerű – mondta Alice.
- Szóval tetszik? - nyújtottam ki a nyelvem rá.
Fordultam kettőt és utána közös megegyezés alapján megvettük a ruhát.
- Akkor már csak – Alice elővett egy listát, amin ez állt:

~ Esküvői teendők~

Kihúzta a

~menyasszonyi ruha~

szavacskát. – A kiegészítőket kell megvenni.
Elindultunk egy ékszeres bolt irányába, megálltam a kirakatba és megnéztem, hogy milyen ékszereik vannak. Rögtön megláttam egy ezüst nyakláncot.
- Bemehetünk? - kérdezte Rosalie.
- Persze, csak megnéztem a kirakatot – mondtam és elindultam Rosalie mellé.
- Tetszik valamelyik? - kérdezte anyu.
- Van egy ezüstlánc – mondtam és visszamentem oda, ahol a lánc volt.
- Tényleg szép – mondta Emily.
Végre bementünk az üzletbe.
- Jó napot - köszönt Esme.
- Jó napot Önöknek is! - köszönt vissza egy ránézésre negyvenes éveiben járó nő.
- Azt a nyakláncot szeretnénk megnézni – mondtam és a kirakat felé mutattam.
- Rendben, semmi akadálya.
Kivette a kirakatból és a kezembe adta.
- Ezt kérjük – vágta rá fél perc múlva Alice.
Megvettük a nyakláncot is és a hozzá való fülbevalót. Aztán hazamentünk.
- Sziasztok! - köszönt Emily és elindult haza.
Mi pedig bementünk a házba.
- Sziasztok – mondták egyszerre a fiúk, akik a nappaliban ültek.
- Sziasztok! - köszöntünk mi is.
- Na, hogy ment? - kérdezte Edward és félmosolyra húzta a száját.
- Edward! - nézett gonoszan Alice Edwardra.
- Nyugi. Nem látom a gondolataitokat – mondta és ránézett Bellára.
- Holnap esküvő – terelte a szót Rosalie.
- Menjetek már – nézett morcosan Alice a fiúkra, de amikor Carlisle szemébe nézett tiszteletet mutatott és szavak nélkül kért bocsánatot az utasítgatásáért.
- Ja, tényleg – mondta Edward és intett a fiúknak, hogy ideje menni a legénybúcsúra.