A kitaszított család | 365 lap

Sziasztok! Arra gondoltam, hogy megosztom veletek verseny novellámat (amit országos és iskolai versenyre is írtam) :) Remélem elolvassátok és írtok pár kritikát!

Angliában, egy eldugott kisvárosban különleges emberek éltek. Ezt a kisvárost Noble-nek hívták, varázslók, lakták - azonban mágusok máshol is éltek, nem csak itt. A közelében fekvő falucskában is éltek, ám ott csak azok, akik varázstalan születtek, vagy mágia nélküli embert vettek el.

Ebben a kisvárosban három családról tartották, hogy Merlin leszármazottjai és e három család közül – Nickmar, Halloweck és Gormond – leghatalmasabb erejűnek sokáig a Nickmar családot tartották, aztán ez megváltozott…

Noble városában már nem a Nickmar család volt a legrangosabb, sajnos ők elvesztették hatalmukat, amikor minden sarj leányt szült. Az egyetlen megoldásnak az bizonyult, ha a lányokat egy varázslóhoz adták. Sybilla Nickmar viszont megtagadta ezt a „rendeletet” és hozzáment egy mágiátlan férfihoz. Fiatal volt és meggondolatlan, aláírt egy papírt, amivel első lány gyermekét – mert mindenki sejtette, hogy lány fog születni – szolgálónak adja a Halloweck családhoz.

***

A Halloweck birtok óriási volt, talán a leghatalmasabb birtok egész Angliában. A birtokuk közepén kastély foglalt helyet… Bemenni oda könnyű volt, csak végig kellett sétálni a kikövezett úton. Az ódon kapu előtt megállva mindenki megfigyelhette a tájat, vagy magát a kaput – ami fenyőfából készült, és szimbolikus minták díszítették.

A környezet gyönyörű volt, mindenhol virágzó fák és bokrok pompáztak. A távolban egy istállót is észre lehetett venni, – ami arra engedett következtetni, hogy a kastély mögött elhelyezkedő erdő egy része vagy talán az egész is hozzá tartozik.

A legújabb jövevény egy búza szőke hajú, smaragd szín szemű lány volt. Nem a család rokona volt, csak egy újabb szolgáló – akinek a Halloweck család legifjabb tagjának kéréseit kellett teljesítenie. A szellő a hajával kezdett játszani, majd miután az ajtó kinyílt magára hagyta a lányt az ajtóban, ahol egy középkorú nő állt, arcán átfutott egy fintor, de azért megpróbált kedvesen megnyilvánulni.

– Az én nevem Marienn, de mindenki csak Marie-nek hív. – Mutatkozott be a nő, majd elvette a csomagokat. – Gyere utánam!

A lány még csak be se tudott mutatkozni, engedelmesen követte a nőt. Út közben alaposan megfigyelte belülről a kastélyt – az első, ami feltűnt neki, hogy a felfelé vezető lépcső középre volt elhelyezve, hogy aztán fent kétfelé ossza a házat.

Marie azonban nem felfelé, hanem lefelé vette az irányt. A lány kezdett egy kicsit megijedni. Hova kerültem?  Egész idáig még reménykedett, hogy jó helyen lesz és nem lesz olyan szörnyű… De most már minden reménye szertefoszlott.

A pince egész ízlésesen volt kialakítva, mintha csak egy magánlakosztály lett volna azzal a különbséggel, hogy nem volt otthon érzése annak, aki arra járt, ott élt. Hideg és nyirkos falak voltak, s összesen négy szoba kapott helyet – konyha és étkező egyben, „nappali”, és két hálószoba.

 – Maradj itt, idehívom Matildát! – parancsolt Marie a lányra, aki megszeppenve állt meg az „előszoba” szűkös folyósólyának közepén.

Most már volt ideje körülnézni – a falak tényleg nyirkosak voltak, de ezek mellett még porosak is. A pókhálók itt-ott olyan sűrűn belepték a folyosó sarkait, hogy a lány eljátszadozott a gondolattal – pulcsit köt belőle, hisz’ olyan, mint a fonal.

Teljesen belefeledkezett gondolataiba, s észre sem vette, hogy vele szembe megállt Marie és egy lány. A lánynak hosszú, sötétvörös haja volt, amit egy hajgumival összefogott hátul. A hajhoz azonban nem a jól megszokott zöld szempár társult, hanem ónix színű. Arca kedves mosolyra húzódott, majd megszólította az újonnan érkezetett:

– Szia! A nevem Matilda. Matilda Gormond – nyújtotta kezét az ismeretlen felé Matilda.

– Helliopath Striking – mutatkozott be az ismeretlen is. Eddig még nem kérdezték a nevét, ideérkezése óta, ennek nagyon megörült. Végre valakit érdekeli ő is!

– Gyere, megmutatom a szobánkat! Jaj, Marcus ugye milyen figyelmes volt? Honnan jöttél, csak mert szőke a hajad és izé… Tudod az mit jelent! – Helliopath már nem is fogta fel a többi kérdést, csak követte a lányt és közben a haján gondolkozott. Miért baj az, ha szőke?

***

Matilda gyorsan elmagyarázta, hogy jelenleg mit kell tudnia. A házban jelenleg csak Marcus, a gondnok; Marie, a szülők térfelén tevékenykedő mindenes; Matilda, a konyhás lány és ő volt itt. Nemsokára azt is megtudta, hogy mi lesz a feladata: az ifjú Stephen Halloweck szolgálója lett.

– Olyasmi vagy, mint Tobias – mondta lelkesen, majd mosolya leolvadt az arcáról, amikor a fiú nevét kimondta.

– Ki az a Tobias? – kérdezte a lány halkan.

– A bátyám, ő a szülők szolgálója. Ki van tűntetve, valami ilyesmit mondott. Elment Mr. és Mrs. Halloweckkel valahova…

 – Biztos minden rendben lesz! Sokszor el szokott menni nem? – kérdezte a lány. Matilda bólintott egy aprót. – Ugyan, mi történhetne? A Halloweck család a legerősebb mágiával bíró család, így érthető, hogy néha el kell menniük! – próbált lelket önteni a lehangolt lányba.

A kicsomagolással gyorsan megvoltak, már csak a napi teendőket kell elintézni, ami annyit jelentett, hogy a kastély Stephen Halloweck felén kellett szétnéznie. Ha úgy adódott, akkor rendet tennie. Persze meg kellett ismerkednie Stephennel.

Helliopath egyedül sétált a folyósón, s közben nézte az ajtókat – Matilda azt mondta neki az utolsó lesz a dolgozószoba, ahol általában Stephen tartózkodik. A lány még soha nem volt ilyen helyzetben, mert még soha, senkit nem kellett kiszolgálnia.

Hármat kopogott az ajtón, majd benyitott. Kihúzta magát, és a szőke hajú fiú elé sétált – az csak gúnyosan mosolygott. A lány nem tudhatta milyen gondolatok szövődnek az agyában, azonban a mustráló tekintet valamit engedett sejteni.

Stephen Halloweck úriembernek mondhatta magát, soha egy nővel sem volt erőszakos, és meg sem bántotta őket – azonban az előtte álló lány kisugárzása nem hagyta nyugodni. Nem úgy gondolt rá, mint egy nőre, hanem mint az ellenségre, vele ellentétben ő tudta a hovatartozását és a lányét is. Azt viszont be kellett vallania magának, hogy szülei igazán csinos szolgálót választottak neki.

 – Helliopath Striking, ha jól sejtem – ejtette ki olyan gúnnyal a lány nevét, amennyire csak tellett tőle.

Helliopath csak bólintott félt, hogyha megszólalna, akkor rögtön eltanácsolnák – vagy még rosszabb… Rá kellett harapnia a nyelvére, de továbbra is kihúzta magát – felsőbbrendűnek tűnhetett, ha valaki csak kívülállóként ránézett volna.

Stephen még szívesen köszörülte volna nyelvét a lányon, azonban minden kártyáját nem volt hajlandó eljátszani első alkalommal. Tetszett neki a lány nemtörődömsége és az, hogy nem alázkodik meg.

 – Stephen Halloweck – nyújtott kezet a lánynak, ami Hellie-t is alaposan meglepte. Nem szokás a szolgálólánynak kezet nyújtani, legfeljebb kezet csókoltatás céljából, de Stephen nem úgy tartotta a kezét, csak simán egy kézfogást akart.

A fiú megtanulta az életben maradást – szülei tanításaiból a fontosakat észben tartotta a többit viszont mintha meg sem hallotta volna. Számára a hatalom csak egy játék volt, mint a sakk – és ő szeretett sakkozni, és mindennél jobban szeretett irányítani.

A lány végül a bátorság mellett döntött – a meghunyászkodás felett – és megfogta a fiú kezét. Helliopath még soha életében nem érzett olyat, mint akkor – kezéből végigfutott egy bizsergés, s szétáradt a testében. Amikor ránézett Stephen arcára azon csak arroganciát fedezett fel.

Helliopath dühös volt magára na, nem azért, mert Stephen rögtön kihasználta az alkalmat, hogy ugráltassa és lehetetlen kérésekkel fordult felé – hanem, mert túl gyorsan adta meg magát. Túl erősen akarta azt, hogy egyszer őt is elismerjék – nem a mágusvilágban, ahol nőnek helye nem volt, hanem a mágiátlanok világába. Egészen kiskora óta tervezgette a jövőjét – dekoratőr szeretett volna lenni és férjhez menni, gyereket szülni…

Matilda nem volt a szobában, Hellie ezt kihasználva körülnézett. Nem volt nagy a szoba, de kényelmesen elfértek benne ketten – Marie a kastély szülői felén lakik, Marcusszal együtt.

Miután a fiatal lány körbenézett új lakhelyében úgy döntött el megy és felfrissíti magát – egy zuhany most igazán jót tett volna az idegeinek. Agyának egy kis eldugott részében folyamatosan ellenkezett az egész helyzet ellen, de a többi része viszont visszafogottságra ösztönözte.

Mire kilépett a zuhanykabinból Matilda már a saját ágyában volt, de nem aludt. Úgy feküdt ott, mintha a világ összes gondját neki kellene megoldania és most terveket sző. Helliopath nem akarta megzavarni, de ahogy leült az ágyára Matilda ránézett.

– Helliopath, mesélsz róla? Most hogy viselkedett? – kérdezte fáradt sóhajjal a vörös hajú lány.

 – Egész… Rendes volt – mondta Hellie, majd hanyatdőlt az ágyon. – Meglepődtem, azt hittem…

 – Szemétkedni fog? Nem, Ő nem olyan – ábrándozott Matilda. Látni lehetett rajta, hogy vonzódik Stephenhez. – Nem olyan, mint a szülei. Szerintem még maga sem tudja, hogy mit szeretne, de néha az, az érzésem, hogy mi csak bábuk vagyunk a tervében.

 – Nem hiszem, milyen terve lenne velünk? – kérdezte kétkedve Hellie miközben felült. Matilda is hasonlóan cselekedett. – Nem vagyok benne biztos, hogy Stephen nem egy úri ficsúr.

 – Helliopath! – szólt rá Matilda nevetve. – Stephen igenis rendes, csak te még nem ismered.

 – Veled kedves, vagy csak a plátói szerelem érzése mondatja ezeket veled? – kérdezte ironikusan Hellie.

Matilda egy pillanatra meghökkent, ez a lány még csak most jött ide és máris többet tud róla, mint bárki más. Mégsem érezte magát feszélyezve – Matilda már megtanulta, hogy a közéjük valókban meg kell bíznia, mert különben nem éli meg a másnapot. 

 – Nem tudom honnan veszed ezt az egészet. Stephen csak… – kezdett bele a magyarázatba Matilda, de Helliopath leintette.

 – Nem kenyerem az ítélkezés, viszont nem hiszem, hogy hosszútávon jót tesz ez neked. Fiatal vagy és…

 – Gormond! – kiáltott fel Tilda. – Tehát örök szolgálóságra lettem ítélve, ennél még a kitaszított családban is jobb lenne! Tobias is mindig ezzel jön. Fiatal vagy és még előtted az élet – utánozta feltehetőleg bátyja hangját. – De én nem akarok mást, ez nem holmi gyerekes vonzódás.

 – Oké, én nem vagyok sem az anyád, sem az apád és azt sem tudom milyen kitaszított családról beszélsz – kezdte Hellie –, de tudom milyen, amikor valaki elérhetetlen után sóvárogsz. Tehát, én nem állok az utatokba – próbálta oldani a hangulatot Helli.

***

Gyorsan eltelt egy hét, aztán még egy – Helliopath és Matilda időközben összebarátkoztak és segítették egymást. A kitaszított családról viszont Matilda mélyen hallgatott – azzal magyarázta, hogy a mágusvilágban tabu a nevük. Helliopath pedig nem feszegette a témát és inkább a lány bátyjáról kérdezgetett.

Matilda többször is nevetésben tört ki – tudta, ha Hellie meglátná a bátyját minden álomképe szertefoszlana. Többször is figyelmeztette barátnőjét, de az mintha meg sem hallotta volna.

Időközben előkerült Hope a macska is, akiről kiderült, hogy utálja az embereket – kivétel a gazdáit, aztán Hope hozzászokott Hellie-hez is. Matilda elmesélte, hogy azért lett ez a neve a macskának, mert remélik, hogy valaki majd velük is tesz valami jó – velük, a Gormond családdal.

Azt még Tilda is be merte vallani, hogy a Halloweck-diktatúra nincs senki ínyére, sőt azt is elmondta neki, hogy az előző család sokkal jobban figyelembe vette a másik máguscsaládokat is – A Halloweck család viszont csak a hatalmát terjesztette egyre nagyobbra.

Helliopath sejtette, hogy az előző „uralkodó” család az a bizonyos család volt, akit kitaszítottnak tekintenek – és arra is volt tippje, hogy miért. Egy hataloméhes családban nem számít a másik ember, ott csak a hatalom és a kegyetlenség a fontos – és a Halloweck család pont ezt a játékot játszotta.

Matilda sokszor kérdezett rá származására, amire csak annyit tudott válaszolni, hogy apja mágiátlan, anyja pedig elhagyta a családját. A következő kérdés, ami felmerült az a hovatartozása volt – ugyanis minden ok nélkül nem szoktak felvenni alkalmazottakat.

***

Matilda egyre jobban beleszeretett Stephenbe és minden nap várta, hogy a fiú meglátogassa a konyhában – ezt soha nem osztotta meg Hellie-vel, mert Stephen megkérte. Ezért hitte barátnője még mindig azt, hogy csak viszonzatlan vonzalom – és Tilda sem érzett másként, a fiú soha nem mondott neki semmit csak figyelte. Aztán egyszer Stephen engedett az alkoholnak, amit mindig elfogyasztott mielőtt meglátogatta volna Tildát.

Helliopath néha nem tudta eldönteni, hogy barátnőjébe mi ütött, ugyanis hol a fellegekben járt, hol pedig a pokolban érezte magát. Hangulatingadozásai kezdtek feltűnővé válni és Hellie ezt egy idő után nem bírta elviselni.

 – Tilda, ha elmondanád, mi bajod van, az sokat segítene! – dörrent rá már végkimerülése határán Hellie.

 – Én nem… Nem tudom – mondta megszeppenve a vörös hajú. Ő is érezte a változást, de ezt betudta annak, hogy Stephen már nem járt le hozzá esténként.

Mielőtt Hellie mondhatott volna valamit az ajtóban megjelent egy fiatal férfi – fekte haja, s ugyanolyan szín szeme volt. Szétnézett a szobában, majd egy kérdés nélkül besétált – Helliopath azt sem tudta mit vágjon az imént érkezett fejéhez, amiért csak úgy betör a szobájukba.

 – Tobias, azt hittem csak hónapok múlva jössz haza! – kiáltott fel boldogan Tilda, majd megölelte bátyját. – Azonnal mennem kell, Stephen biztos a szüleivel ebédel és Marie most a kertet ápolja – sóhajtott fel Tilda. Hellie is tudta mekkora terület a kert.

 – Menj csak! – mondta barátságosan Tobias, majd a számára idegen felé fordult. – Te pedig elmesélhetnéd ki vagy!

Miután az ajtó bezárult Tilda után a fiú kényelmesen elhelyezkedett húga ágyán és várta a szőke hajú lány bemutatkozását. Hellie csak nézte az előtte ülő fiút és megpróbálta összeszedni a gondolatait, amik most ezerfelé szállingózva sehogy sem akartak megkerülni.

 – Helliopath Striking vagyok, Stephen szolgálója, ha úgy tetszik – mondta a végén fintorogva a lány, majd gyorsan folytatta. – A kertet én csak két nap múlva fogom körbejárni, de eddig csak egyszer voltam és elő kellene keríteni Marie-t – mondta a lány félénken, mivel ez a mondat sehogy sem illet bele a bemutatkozásba. Tobias elfojtott egy mosolyt.

 – Miért kellene előkeríteni Marie-t? – kérdezte komolyan a fiú, miközben felállt és az ajtóhoz sétált. – Amúgy ha jól sejtem Stephen kihagyja a szüleivel az ebédet, tehát te viszed fel neki.

 – Igen, tudom mi a dolgom – motyogta az orra alatt sértődötten a lány.

***

Stephen már várta, hogy Helliopath mikor viszi fel neki az ebédet – a terve tökéletesítése érdekében lemondott a szüleivel való családias ebédről és inkább a szobájában étkezett. Előre utálta magát…

A szőke hajú lány mit sem sejtve lépett „gazdája” szobájába – kezében a tálcával, amin rajta volt a háromfogásos ebéd. Mindig ugyanaz volt a menet – bement, letette az ebédet, majd kiment eközben a fiú még csak egy pillantásra sem méltatta.

Most azonban a fiú az ajtónál állt, s úgy tett, mintha a könyvespolcot nézte volna – Hellie nem is foglalkozott vele, csak az ajtózáródásra figyelt fel. Matilda sosem titkolta, hogy tudja a család Hellie-t ágyasnak is „megvette”, de barátnője biztosította róla, hogy megnyugodhat.

Aznap ebédidőben Helliopath életében először varázsolt, csak saját szerencséjének köszönhette, hogy mindenféle károsodás nélkül megúszta az ebédet. De akkor is sokkalta és ezen nem tudta magát túltenni olyan könnyen.

Stephen nem érzett boldogságot, pedig két dolog miatt is volt örülnie – terve jó úton haladt, s megbizonyosodhatott Helliopath kilétéről. A markában érezte a győzelmet, s közben azért imádkozott, hogy a lány használja az eszét.

Aznap még hátra volt egy kellemetlen társalgás szüleivel a jövőjét illetően és Helliopath jövőjét illetően. Annyira nem akarta belerángatni ebbe a lányt – és eddigi viselkedése nem sokat segített… Annyira semmibe vette és annyiszor megalázta… A lány viszont emelt fővel hallgatta végig.

Ebéd után Tobias merev arcizmokkal kereste meg a pincében rejtőző két lányt – főképp Helliopath-ot. Arról még nem hallott, hogy mit történt majdnem a fiatal lánnyal, de miután Matilda volt szíves az arcába ordítani mindent megértett – de kötelességének nem mondhatott nemet.

Helliopath felvette álarcát, amit már oly’ rég óta erősített és büszkén sétált Tobias mellett. Sejtette, hogy most valami fontos dologról fognak vele beszélni – talán valami olyanról, ami megváltoztatja a jövőjét.

***

Ahogy az ajtó kinyílt előtte a gombóc a torkában kétszeresére nőtt – ha abban a pillanatban kérdeztek volna tőle bármit csak tátogást kaptak volna. Hallomásból már ismerte a szülőket – Elizabeth és Richard Hallowecket – de élőben még… Arrogánsabbak voltak.

 – Ülj le, Helliopath! – kínálta hellyel az asszony, amit a lány illedelmesen el is fogadott. – Fontos dologról kell veled beszélnünk – mondta negédesen az asszony.

 – Értettem! – válaszolt tisztelettudón Hellie, mert rettegett a következményektől.

 – A szabadságodról lenne szó – mondta a férfi mély baritonján, amire Hellie odakapta a fejét. – Csupán egyetlen dolgot kérünk cserébe…

 – Szülj egy trónörököst, hogy a Halloweck család méltó legyen hatalmához – fejezte be férje megkezdett mondatát az asszony.

Helliopath egy kis ideig azt hitte csak viccelnek vele, de amikor ránézett Tobias komoly arcára minden jókedve elszállt. A Halloweck család annyira hatalommániás, hogy képes lenne csak egy trónörökösért szabadon engedni. De Helliopath két helyen is megütközött, az egyik, hogy megtagadta Stephen bármiféle érintését, a másik pedig, hogy nem hagyta volna itt a gyermekét.

Csak bólintott, hogy megértette, de a következő információ sokkolta – annak érdekében, hogy mihamarabb legyen utód minél hamarabb együtt kellett hálnia a fiúval. Legszívesebben sikítva rohant volna ki a társalgóból, de nem tette, megvárta míg engedik.

***

Matilda amint meglátta barátnőjét azonnal odaszaladt hozzá és rögtön faggatni kezdte. Hellie csak meredt maga elé és várta, hogy Tilda abbahagyja a kérdezgetést.

– Hellie, valami baj van? – kérdezte végül, amikor Hellie még mindig nem válaszolt egyetlen kérdésére sem.

 – Tilda, azt hiszem… én nem vagyok képes rá! Mrs. Halloweck azt mondta, hogy szülnöm kell egy trónörököst, aztán szabad vagyok. – Hellie hangja boldog helyett keserű volt.

 – De hát ez remek hír! Hiszen akkor neked nem kell többet Stephen kéréseit teljesítened. – Matilda annyira lelkesedett barátnője szerencséjéért, hogy észre se vette a mondatban megbújó kegyetlenséget.

Helliopath tudta, hogy Matildának nemsokára feltűnik, hogy mi a szabadságának az ára. Hellie számára a család volt a minden – szerető környezetben nőt fel és ez meghatározta az elképzeléseit a család szóról. Arról a szóról, amibe apa, anya és gyerekek szerepeltek.

Matilda teljesen elsápadt – ebbe ő bele sem gondolt; milyen az ha tudod, hogy el fogják venni a fiad… A szava is elakadt és hitetlenkedve rázta fejét. Ez csak egy álom! Mindjárt felébredek! Stephen nem lehet erre képes, biztos csak a szülei miatt…

A két lány leroskadt Hellie ágyára, majd mindkettejük saját gondolataikba merülve – egymásnak dőlve –, csöndben szenvedett. Egyikőjük sem gondolta volna, hogy egyszer majd valamelyikük ilyen helyzetbe kényszerül – bár Tildának nem lett volna ellenére.

 – Most azt mondom, bárcsak megadatott volna a mágia birtoklása – sóhajtott fel Hellie, majd felállt barátnője mellől.

A nagy falitükör – amit annyira utáltak, de nőiesebbé tette a szoba hangulatát – most „nagy hasznot tett”. Hellie megnézte magát a tükörben, majd bement a fürdőszobába és átöltözött, az előzőleg levetett ruháit pedig Tilda kezébe nyomta.

 – Vedd fel! – utasította, majd betolta a megszeppent lányt a fürdőszobába. Szegény Tilda nem értette miért kell átvennie Hellie ruháját, de készséggel teljesítette a másik kérését.

 – De Hellie, Tobi biztos nem segít – keseredett el Tilda, amint átvette a ruháját.

 – Ki mondta, hogy Tobias segítségét fogjuk kérni? – csattant fel Hellie. Nem kellett neki a bájgúnár segítsége, majd megoldják ők valahogy.

Helliopath fejében már az is megfordult, hogy addig sminkeli Tildát, míg fel nem veszi az ő arcát, azonban ennek az esélye igen csekélyre süppedt és így inkább elvetette.

 – Oh, add, hogy a szerelmes szerelmével együtt legyen, s a másik, útba ne álljon! – mormolta Hellie, mire a tükörképük felvillant.

***

Tobias Gormond utálta magát – Ő soha nem akart ölni, sem segédkezni benne, de ez a család kényszerítette… Helliopath-ot is sajnálta, amit Stephen tenni akart vele az minősíthetetlen és kegyetlen dolog volt. És akkor Mrs. Halloweck még kényszeríti is rá…

Amikor belépett a lányok szobájába rögtön húgát kereste szemével – majd meg is találta Helliopath-tal együtt a tükör előtt álltak. Tobias odament húgához és megölelte. Hellie teljesen ledöbbent ezen a gesztuson – nem azért, mert nem látta még Tildát és Őt ölelkezni, hanem mert nem Tildát ölelgette éppen.

Miután Tobias elengedte Hellie-t a lány segélykérőn Tildára nézett. Tilda azonban csak a tükörképét bámulta tátott szájjal. A szobában eluralkodott a csend és szinte tapintani lehetett a feszültséget – a két lány csak egy szóra tudott gondolni: varázslat.

 – Lányok, tudom, hogy ez mindkettőtöknek nehéz, főleg neked Helliopath, amit teljesítened kell – nézett Tobias a Helliopath-nak hitt lány felé – Tilda, neked meg azért nehéz, mert „menthetetlenül és visszavonhatatlanul beleszerettél” abba a fics… Fiúba és most végig kell „nézned”, ahogy a barátnőd együtt tölt vele egy éjszakát…

 – Tobi! – kiáltott fel Matilda. – Azt hiszem az előbbi monológod semmis.

 – Matilda?! – nézett az említettre, aki a kívülállók számára Helliopath-tal azonosult. – De hiszen te…

 – Tobias, neked fel kell vinned Tildát, aztán majd találunk valami magyarázatot erre az egészre. – Hellie átvette a vezető szerepét, miközben lázasan gondolkodott a megoldáson.

***

Miután Tobias – féltve, idegeskedve – felvitte húgát és elrendezte a „dolgokat”, visszasétált Helliopath-hoz. Egész visszaúton azon gondolkozott, hogy mi történhetett. Csak egy helyen tudhatták meg a szükséges információkat, a könyvtárban.

Helliopath teljesen felkészült a veszekedésre, ezért átment a fiúk hálójába és leült Tobias ágyára. Az ágyneműből a fiú illata áradt, azonban a levegőben keveredett Marcus parfümjével és alig érzékelhetően a saját halvány vanília illatú parfümjével is.

Tobias meglepődött, amikor Hellie-t – Matildaként – az ágyán ülve találta. Másoknak fel sem tűnt volna, hogy Matilda helyett Hellie van a fiúk hálójában – ahova csak a szeleburdi lány mert bemerészkedni.

 – Szóval varázsoltál? – ült le a lány mellé. A hangjában nem volt semmiféle megvetés, ami Hellie-t megnyugtatta. Csupa kíváncsiság… - Elviszlek a könyvtárba és utánanézünk ennek az egésznek.

 – Te bemehetsz oda? – ámult el a lány, akiről köztudott volt, hogy a könyvek nagy rajongója.

 – Persze, kiérdemeltem – húzta ki magát a fiatal férfi. Megfogta a lány kezét, aki eme mozdulatot nem tudott hova tenni. – Látszólag a húgom vagy.

***

Matilda soha nem mondhatta magát egy mindentől beijedős lánynak, de Hellie elmesélte, előzőleg miként viselkedett egy ilyen helyzetben. Megpróbálta eljátszani, hogy „ez csak egy feladat”, de az élmény annyira magával ragadta, hogy száján kicsúszott egy addig jól eltitkolt szavacska…

Stephen markában érezte a győzelmet – elérte amit akart -, s fel sem tűnt neki, hogy előzőleg hadakozó lány most hogy hagyja magát és még azt is mondta neki: „Szeretlek”.

­­­***

A folyosó kihalt volt csak a két fiatal léptei vertek visszhangot. Egymás mellett sétáltak, a lány számára ismeretlen toronyban – a kastély szülői felén. Hellie úgy érezte magát, mint egy szabályszegő, s Tobi a cinkostársa volt.

Már majdnem ott voltak, amikor meghallották a női cipők kopogását – Mrs. Halloweck valamiért nem feküdt még le. Csak Hellie ijedt meg, Tobi továbbra is határozottan haladt előre – neki már volt terve.

 – Tobias, nem tudsz aludni? Oh, Matilda, kedvesem – nézett Mrs. Halloweck meglepetten a lányra.

 – Jó estét, asszonyom! Igazán nem akartuk felébreszteni, csak arra gondoltam, mutatok pár könyvet a húgomnak. Tudja, nem szeretném, ha műveletlen asszony válna majd belőle.

 – Megértem, ez csak természetes, bár elég késő van. De nem ti ébresztettek fel – legyintett az asszony, majd egy „További jó éjszakát” után nyugovóra tért.

 – Ez bámulatos volt Tobias! – ismerte el Hellie suttogva. A fiú csak megforgatta szemét, majd folytatták útjukat.

***

A könyvtár hatalmas volt, kétemeletes és padlótól plafonig polcok borították a falat. Hellie el sem tudta dönteni, hogy hány ezer könyv otthona ez a szoba. Tobias viszont otthonosan mozgott a hatalmas szobában. Hátrament, Hellie pedig követte – szeretett volna jobban körülnézni, de tudta most másért vannak itt.

Tobias a lehető legvastagabb könyvet tette le a közeli olvasóasztalhoz. Kérdőn nézett a lányra, majd kinyitotta valahol a könyv háromnegyedénél.

 – Találtál valamit? – kérdezett végül rá a lány, megunva a fiú hallgatását.

 – Nem is akármit! A Nickmar család évezredek óta a leghatalmasabb mágiával bíró család volt, azonban férfitagjai kihaltak, s a nők nem rendelkeztek mágiával. A Nickmar család tagjai a közelmúltban rohamosan megfogyatkoztak, egyetlen élő kiscsalád Striking néven él a mágiátlanok között. Legfiatalabb tagja Helliopath Nickmar Striking – olvasta fel a meglelt információkat a fiú. – Nem is mondtad Helliopath!

 – Én sem tudtam! Ez most mit jelent Tobias? Lehet, hogy ezért tudtam varázsolni? – Hellie idegesen elkezdett körbe-körbe járkálni. Nem tudta elhinni, hogy a szülei ezt eltitkolták előle.

 – Kutassunk tovább!

***

Tovább keresgéltek és keresték a mágia forrását is – eddig csak azt sikerült kideríteniük, hogy Helliopath a Nickmar család leszármazottja. Tehát a kitaszított család tagja, ami a lányt megbélyegezte.

Hosszú, szőke hajára és arisztokratikus vonásaira megvolt a magyarázat. De… Sajnos a mágia forrását csak olyan családok kutatták és vetették papírra, akik nem hittek a boszorkányságban.

 – Tobias, ez micsoda? – kérdezte a lány hangosan, amikor egy titkos ajtón át egy kis terembe jutott. A terem közepén, egy állványon egyetlen könyv foglalt helyet.

 – Megtaláltad a Családok Könyvét – ejtette ki csodálattal a könyv nevét.

 – A micsodát? – kérdezte teljesen értetlenül a lány.

 – A Családok Könyve, az egyetlen olyan könyv, ami varázslattal jött létre – kezdett bele a magyarázatba a fiú – és ami feljegyzi a gyerekek születését és mágiájuk erejét.

Tobias rátette a kezét a borítóra, a könyv magától kinyílt a nevénél. A mágiája a Gormond család megszokottjánál sokkal erősebb volt. Tobiast ez nem lepte meg viszont a lány olyan kikerekedett szemekkel bámulta a megjelent adatokat, hogy megint belekezdett a magyarázatba.

 – Az én édesanyám a Nickmar családhoz tartozott. A Gormond családról pedig úgy tartják Merlin egyik lányának leszármazottjai.

 – És téged nem tartanak ellenfélnek? Mármint te nagyon nagy mágiával rendelkezel és a Halloweck család…

 – Amiről nem tudnak… - kezdte a közmondást Tobias

 – Az nem fáj neked – fejezte be nevetve a lány. Tobias is elfojtott egy mosolyt, majd komoran nézte a könyvet. – Nincs feljegyezve a mág…

 – Tisztavérű boszorkány vagy! Ha ezt Mr. Halloweck megtudja… Helliopath el kell menekülnöd innen – nézett aggódva a lányra. – Visszamegyünk, és Matildával együtt összepakoltok! Aztán… kipróbáljuk a mágiád határait!

***

Matilda rettentően jól érezte magát, de valami nagyon zavarta. Nem attól félt, hogy elárulta magát azzal a szóval, hanem attól, hogy Helliopath mit fog ehhez szólni. Eltervezte, hogy azonnal értesíti barátnőjét és, ha ő nem akarja meghallgatni, akkor is el fogja mondani az estéjét.

Elvarázsolódva lépett be a Hellie-vel közös hálószobájába, de hirtelen elsápadt. A legjobb – és egyetlen – barátnője pakolt, és valahova készült, őt pedig itt akarta hagyni – a jó hír az volt, hogy már nem nézett ki a kívülállónak úgy, mint ő. Aztán még jobban elsápadt, amikor fürdőszobájukból Tobias lépett ki – a haja vizes volt, tehát tusolt.

 – Hova mész Hellie? – kérdezte Tilda csüggedten. – Egy szó nélkül akartál elmenni? Miért? Tudom, hogy nem igazságos, amit tenned kéne, de…

 – Tilda, nem megyek, hanem megyünk. Nem maradhatunk itt. Tobias, kérlek! – nézett a fiúra. Matilda teljesen összezavarodott, azt hitte, hogy Tobiasszal mennek el.

 – Tilda, kicsi húgom – ölelte át Tobias – Ígérd meg nekem, hogy nagyon fogsz magadra vigyázni! – Matilda hevesen bólogatott. – Hellie segít pakolni!

Matilda még jobban összezavarodott, de azt tette, amit bátyja kért. Aztán mikor megtelt a bőröndje és átöltözött egy kényelmesebb ruhába, akkor vette csak észre, hogy Tobias sehova sem készülődik.

Csak akkor értette meg – Tobias nem megy velük sehova. Azt azonban csak ő érthette, hogy ez mit jelent… lehet, hogy ez az utolsó alkalom, hogy megölelhették egymást.

Tobias elmosolyodott, Helliopath életében először látta a fiút mosolyogni. A szívébe olyan mértékű fájdalom hasított, hogy azt hitte zokogva fogja a fiút ölelésébe zárni – Ő tudta, amit Matilda csak sejtett. A fiú az életét is kockáztatta értük, pedig Hellie-t nem is ismerte igazán.

Matilda rá akarta beszélni Tobiast, hogy menjen velük, az mindenkinek jobb lenne, de nem sikerült neki. A fiú rögtön elhallgattatta a lányt, amint a lebeszélés szóba került – Matilda viszont morcosan ragadott meg minden alkalmat.

Már éppen indultak volna, amikor egy szőke hajú fiú jelent meg az ajtóban. Lezseren az ajtófélfának dőlt, majd csak nézte a hármast – ajkán gunyoros mosoly játszott. Helliet nézte, majd a megszeppent lány elé lépett és megcsókolta – Helliopath ütésre emelte a kezét, de végül meggondolta magát.

 – Jó, jó, de a hálóban még egész máshogy csókoltál! – mondta a fiú, majd továbbállt. Hellie azt hitte, hogy majd Matildát is megcsókolja, ehelyett csak egy nyakláncot adott neki.

 – Gyönyörű! – sóhajtotta Matilda, majd megfogta Stephen kezét.

 – Hord ezt a nyakláncot és majd megtalálunk – mondta Stephen teljes természetességgel, mire Helliopath felhorkant. – Hiába, Hellie én sem vagyok hülye! Meghallottam apám mit tervez, és ezt nem hagyhatom, akármennyire is úgy tűnik, hogy nincs szívem, a valóságban van! – mondta a fiú, majd Hellie kezét megfogta.

A lányon átfutott egy lágy bizsergés, majd meglátta a fiú tervét – a kezdetektől azt tervezte, hogyha ő odamegy, akkor majd minden rendben lesz és leszámolhat apja rémuralmával, aztán azt látta, hogy Matilda szerelmes és ő is viszonozza…

 – Stephen… De hát akkor miért akartál… - habogott Hellie, már teljesen elvesztette a fonalat és nem értette Stephen dolgait.

 – Eléggé kiszámítható vagy, Hellie! Tudtam, ha erőszakoskodok veled, akkor majd valamit kitalálsz, hogy ne neked kelljen velem tölteni az estét. És valamiért sejtettem, hogy majd Matilda lesz – köszörülte meg zavartan a torkát Stephen.

– Nem akarom megzavarni ezt a bájcsevejt, de talán még a Nap felkelte előtt célszerű lenne elindulni. Helliopath meg tudod csinálni? – szólt közbe Tobias, majd Stephen mellé állt.

– Beavatnátok? Tobias, ugye te is tudod, hogy ezt együtt kell véghezvinni. Talán így még láthatod a kicsi húgodat az életben – jegyezte meg ironikusan Stephen.

– Helliopath alkalmazza az este már elkövetett varázslatot, csak most minket is bevonnak – mielőtt Stephen közbeszólhatott volna Tobias folytatta. – Akkor hajrá!

Helliopath elmormolt valami varázsige félét, majd félve nézett föl – Matilda Tobiassá vált, míg Helliopath Stephen alakját vette fel. Aztán már csak a bőröndökkel kellett valamit kezdeni, de azt Tobias elintézte – a csomagok máris Helliopath családi házának szobájában voltak.

Ideje volt búcsúzkodni, Stephen megcsókolta Matildát, amivel elárulta magát. Tobias és Helliopath pedig megölelték egymást – ez egy barátság kezdete volt.

A Nap első sugaraival hagyta el két fiatal a Halloweck család birtokát – a kívülállók számára két fiatalember, de Ők tudták, ez egy terv része volt!

Vége!