Oldalak

Numb - 1. rész | Rajongás


 Szerződés
1999

-      Hello! Daniella Fenstor.
Csak köszöntem és mégis mindenki felém kapta a tekintetét. Egy csapat fura fazon, akik úgy döntöttek, hogy zenekart alapítanak – és mindenkit meghódítanak. Ez valami olyan volt, amit mindig örömmel fogadtak.
Helyet foglaltam velük szemben, majd az asztalra tettem a mappám – amiben a szerződés pihent.
-      Jeffet vártuk – szólalt meg először Chester.
-      Be kell érnetek velem – mondtam, majd Mike felé fordultam, mivel vele vettem fel a kapcsolatot. – Köszönöm, hogy sikerült összehozni mindenkit.
-      Természetes, Jeff azt mondta siker volt – villantott rám egy olyan Mike-féle mosolyt. – Vagy átvágott?
-      Nem, nem! – mondtam, majd szórakozottan előkaptam a szerződést. – Jeff azt üzeni, hogyha hozzátok a formátokat, akkor rövid úton szerezhettek magatoknak hírnevet. – Elővettem egy tollat is, mert nem úgy nézett ki, mintha ők hoztak volna magukkal. – Ha készen álltok, akkor már csak alá kéne írni ezeket.