Oldalak

12. fejezet | White Lily - Fehér Liliom


12. fejezet:
Liliána Witte
(Esme szemszög)

/80 évvel később, azaz 2024/

Sok minden történt velünk az elmúlt években. Született egy csodálatos unokám, akit nagyon szeretek.
Edward és Bella még mindig nagyon boldogok. Carlisle-lal, pedig megpróbáltuk elfelejteni Őt.
Renesmee, már férjhez ment, amit Edwardék nem néztek jó szemmel. Persze ez természetes reakció volt, mert Jacob mégis csak egy alakváltó. Véleményem szerint Edward csak egy alakváltóval állt jó viszonyba. Talán az egyetlen átok az, hogy nem felejtünk el semmit.
-          Esme, megint Rajta gondolkodsz?- szakított ki a gondolataim közül Edward.
-          Minden évben. Március másodika van. – sóhajtottam.
-          Esme, Kramishának biztosan nagyon jó élete volt. Lehet, hogy még unokáid is voltak.
-          Neked nem kéne iskolába menned? Szerintem elég, ha csak Bella hiányzik.
-          Oké, majd délután jövök. – puszilt meg, majd távozott.

Egész nap Kramisha szobájában ültem. Az évek során semmit sem változott, nem nyúltunk hozzá. Néha-néha kitakarítottam, de többre nem tellett Tőlem. Még soha nem néztem meg a fiókokat, de ma valami rávett.
Egy naplót találtam benne. Az első lapon ez állt:
,,Ha egyszer születik egy lányom biztosan Anne-nak fogják hívni, Anyuról. Majd úgy nevelem, ahogy Anyu engem.
Ma olyan szép virágot kaptam Edwardtól és Aputól. Fehér liliomot, ami nagyon ritka. Lehet, hogy Anne Liliána lesz a neve a lányomnak. Olyan boldog vagyok. J
Nem is tudtam, hogy Kramisha naplót írt. És milyen szépen rajzolt… A lap szélén egy gyönyörű liliom volt kézzel rajzolva.
Edward engem nézett az ajtófélfának dőlve.
-          Itt van az egyik osztálytársam. Rómeó és Júliát kell feldolgoznunk párban. Gondoltam szólok. – odanéztem és Edward mellett egy barna hajú, csinos lány állt.
-          Jó napot!- köszönt kicsit félősen.
-          Szia! Esme vagyok, Edward anyukája. – nyújtottam felé a kezem.
-          Liliána, Liliána Witte. – rázott velem kezet. Meg sem lepődött a hidegen.
Kicsit zavartan nézett be a szobába. Edwardra néztem, összehúzott szemöldökkel figyelte a lányt.
Utoljára akkor viselkedett így, amikor megismerkedett Bellával és nem hallotta a gondolatait.
-          Igen, Anya. Eltaláltad.
-          Ez kinek a szobája?- tette fel a kérdést Liliána.
-          Kramisháé az első lányomé. – feleltem.
-          Bocsánat a kérdésért, de a lánya már nem nőtt fel? Az ágy, meg a fal színe. – kirázta a hideg. – Lehet, hogy valaki szereti a rózsaszínt…
-          Ha fényben van, akkor látszik, hogy halványpiros és nem rózsaszín. – mondta Edward a kelleténél egy kicsit idegesebben.
-          Hát, nem igazán volt kihasználva ez a szoba, legalábbis az ágy biztosan nem. – mondta nevetve a lány, nevetése csilingelő volt. – Jaj, ne legyél már ennyire keserű, Edward! Élvezd egy kicsit az életet. – fiam megforgatta a szemeit. – Legalább tegyél úgy mintha nem zavarna, hogy itt vagyok. Haza is mehetek, hidd el, ismerem a történetet.
-          Minden lány ismeri a történetet. – mondta foghegyről a fiam.
-          Téged nagyon zavar valami. Elmondod nekem is?
-          Inkább készítsük el azt a feladatot.
-          Ha szeretnéd, megcsinálom gyorsan aztán haza megyek és átírom szépen. Úgysincs eltörve a kezem. – mosolyodott el sejtelmesen.
-          Edward, hát egy napot nem megyek, és Te máris találsz helyettem valaki mást?- jött be a szobába Bella.
-          Csak tanulunk, illetve tanulnánk. Ha Liliána végre jönne.
-          Szia, Liliána! Bella vagyok. – mosolyogott a lányra.
-          Valamiért, ki tudja, miért nem szeretem, ha valaki ennyire búskomor. Bella szeretnél egy kicsit ,,lazább” barátot?- kérdezte Liliána.
-          Edward mindig is sokat aggodalmaskodott. Jó lenne egyszer felszabadultnak látni. – bólogatott egyetértően Bella.
-          Edward, azt akarom, hogy ma egy kicsit boldogabb legyél!- nézett Edward szemébe a lány.
Úgy éreztem magam, mint egy kívülálló, de mégse tudtam elmenni Liliána közeléből. Meg akartam ismerni, mert nem úgy tűnt, mint akit otthon várnak.
Sápadt volt és, mintha egy kicsit sovány lett volna ahhoz képest, hogy deréktájba egy kicsit erősebb volt.
Megcsörrent a telefonja és egy bocsánatkérő pillantás kíséretében felvette a telefont, majd kisétált a szobából. Csak őt hallottuk, azt akivel beszélt már nem.
-          Igen?
-         
-          Jaj, ezt elfelejttettem. Mikor indulsz?
-         
-          Értem, akkor a lehető leggyorsabban készítem el a feladatot.
-         
-          Miii? Ne! Mégis mit mondok?
-         
-          Nagyon vicces vagy.
-         
-          Várj, megkérdezem.
A telefont a vállára szorította és úgy jött vissza a szobába.
-          A barátomnak a húgára most mi vigyázunk, de a barátomnak el kell mennie. Viszont én meg nem érek oda. Esetleg nagy gond lenne, ha addig, amíg én megírom a feladatot, itt lenne? – hadarta el egy szuszra.
-          Milyen idős?- kérdeztem.
-          Hat éves.
-          Szerintem semmi akadálya. – mondtam, Edward is beleegyezően bólogatott.
-          Köszönöm. Hallottad?- szólt bele a telefonba. – Oké. Szeretlek.
Liliána karon ragadta Edwardot és elkezdte húzni. Úgy ment előre, mintha tudná, hogy merre van Edward szobája.
Fent voltak Edward szobájában és csak a feladatra koncentráltak. Miután készen lettek lejöttek.
-          Készen is vagytok?- kérdeztem.
-          Igen, gyorsan írok.
Liliána a bejárati ajtó felé nézett. Nemsokára megállt az ajtóban egy hatéves kislány. Liliána elé sietett.
Kézen fogva léptek be a nappaliba.
-          Mutatkozz be!- szólt rá Liliána a kislányra.
-          Nicole Anne Call vagyok, de mindenki csak Nikkinek hív. – mondta, de nem nézett fel.
-          Nikki. Szép név. Mit szoktál csinálni otthon?- kérdeztem.
-          Zongorázni. Vagy a kertben játszani a kutyusunkkal. – nézett Liliánára. Liliána egy pillanatra megfeszült. – Nincs büntetés, vagy elmondom Nate-nek a titkod.
-          Te most zsarolsz engem?- kérdezte Liliána és megfogta Nikki karját.
-          Nem. Én csak egyezséget ajánlok. És elegem van, hogy mindent megtiltasz nekem. – tört ki Nikki. – Nem csinálhatom ezt, nem csinálhatom azt. Maradjak csöndben… Elegem van. Hidd el, érettebb vagyok a koromnál és abból is elegem van, hogy kábé háromévesként kezelsz. – ordított.
-          Menj ki!- mondta Liliána.
-          Nem!
-          Azt mondtam, hogy menj ki!- most már Liliána is dühös volt. Még soha sem láttam ilyet. Látszott Liliánán, hogy nem rosszindulatú, csak még fiatal egy gyerekhez.
Nikki lehajtott fejjel fogta Liliána kezét. Leült a nappaliba a kanapéra és nem mozdult.
-          Elnézést, az előbbi viselkedésünkért.
-          Lil! – Nikki rettegve figyelte a TV-t.
Az egy hónappal ezelőtti eseményre mindenki emlékezett. A fiatalabbik Joe Johnson halálát lelte abban a balesetben, ami a bíróságon történt. Az épületben gázszivárgás volt és még valaki rá is gyújtott. Megtörtént a katasztrófa… Joe Johnson soha többé nem került elő.
-          Mint sokan, mi is gyászolunk ezen a napon. Joe Johnson éppen a házasságát próbálta megmenteni, amikor az épület kigyulladt. Voltak, aki megérezték a gázszivárgást és volt olyan, aki mielőtt kigyulladt volna az épület még befutott. Az egyik ilyen személy Lizzie Johnson volt, és Ő sem tért vissza. Az rejtély, hogy a feleség, hogyan élte túl ezt az egészet, de egyetlen kórházba sem volt hajlandó elmenni. Megtudtuk, hogy a Johnson Cégnek ezentúl Valeria Perfidious lesz az igazgatója, aki még ismerte az idősebb Joe Johnsont is.
Attól féltünk, hogy Liliána abban a pillanatban fog felrobbanni.
-          Megint én vagyok a rosszfiú. – tört ki belőle.
-          Valeria… - suttogta maga elé Nikki.
Többé nem volt kérdés. Ezzel a családdal nem stimmelt semmi.
-          Ha ide jön, én megölöm. – mondta Liliána, miközben magához ölelte Nikkit.
-          De te sosem ölsz, és ezt Ő is tudja.
-          Megölte a gyerekem, és most a Te életedre akar törni. Szerinted hagyom én ezt? Szeretnék kérni valamit. – fordult felénk.
-          Mit akarsz?- sziszegte a fogai közül Edward.
-          Vigyázzatok, Nikkire!- kért meg minket.
-          Miért, mire készülsz? Oda mész a Johnson céghez és megölöd?
-          Nem. Mert Valeria itt van.
Nyomott egy puszit Nikki feje búbjára, majd kiment a házból.
-          Hát, akkor én most itt maradok.
-          Szeretsz zongorázni?- kérdeztem.
-          Igen. Anyu tanított meg.
-          Gyere velem. – mondta Edward és megmutatta a zongoráját.
Edward és Nikki is zongorázott.
-          Szuper, pedig volt egy naplóm. – szólalt meg hirtelen Nikki. – Valeria felgyújtotta a házunkat.
-          Honnan tudod?- kérdezte Edward.
-          Anyu terhes és érzem a kicsik és ezáltal anya érzéseit. A másik meg, hogy hallom a gondolataikat, mert az egyikük hallja mások gondolatait…
-          Az anyukád? Ki az anyukád?- állt le Edward keze is a billentyűkön.
-          Nem szabad elmondanom. – kapott a szája elé Nikki.
-          Nem fogjuk neki elmondani.
-          Hát, jó. Liliána az anyukám és nem vagyok apu testvére.
-          Az apukádat, hogy hívják? – kérdeztem.
-          Jonathan Call.
És akkor, mint egy kirakós összeállt a kép. Hiszen a naplóban is ott volt. Ha lesz egy lánya, úgy fogják hívni, hogy Liliána.
Carlisle hazaért és meglepődve fogadta, hogy Nikki itt van.
Már későre járt és Nikkit is felvittük már a szobánkba, amikor egy régi ismerős toppant be.
Én voltam egyedül lent.
Esme, kérlek, segítsetek. – könyörgött, kezében a félholt Liliánával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése