4. Bevésődés
Reggel éppen, hogy tízkor sikerült felkelnem.
Ránéztem az órára és rögtön ki is ugrottam az ágyból. Rögtön az első munkanapomon el is kések. Gratulálok!
Bosszúsan mentem le a konyhába, ahol Vania már javában sütötte a tojásokat.
- Jó sokáig aludtál. Éppen most készült el a reggeli.
- Nagyon megharagudnál rám, ha azt mondanám, hogy el kell mennem La Push-ba?
- Gondolom azért, hogy kiderítsétek a nem-átváltozásod okát.
- Igen, és, hogy munkába álljak. Kaptam egy állás lehetőséget.
- Az szuper. De nem kéne már ott lenned? Gyorsan egyél, aztán menj!- parancsolt rám, mintha az anyám lenne. Fintorogtam egyet, majd befaltam egy tányér tojásrántottát.
Felszaladtam, de hirtelen azt se tudtam, hogy jó lesz-e a ruha, amit tegnap bepakoltam mára. Egy rózsaszín, térdfölé érő, enyhén fodros, pánt nélküli ruhát tettem el. Néha szerettem magam elkényeztetni különféle ruhakölteményekkel. Azért, hogy ne legyen túl kihívó, kölcsönvettem Vaniától egy sötétbordó bolerót.
A tükör előtt álltam és hol összefogtam, hol kiengedtem a hajam. Végül a kiengedetnél döntöttem.
Most nem botlottam bele semmilyen farkasba. Követtem az utat, hogy odataláljak a kórházhoz.
- Dr. Cullen! Miért akar maga felvenni egy alkalmazottat?
- Jonathan, én megértem az ellenérveid, de Esther nagyon rendes.
- Jó napot!- a két szempár rám szegeződött. Sikeresen megtaláltam a kórházat, de úgy látszik nem vártak kitörő örömmel. – Akkor én nem is zavarok, majd valahol találok munkát.
- Te vagy Esther?- kerekedtek el Jonathan szemei. – Doki, én azt hittem, hogy ő is…
- Nem, én nem vagyok vámpír. – nevettem fel. – Esther Evenson. – mutatkoztam be. Itt vétettem egy hibát. Ránéztem Carlislera, akiben mintha megfagyott volna a vér. – Carlisle?
- Semmi baj. Azt hiszem, meg tudom szokni. Dr. Evenson.
- És miért pont ide akarsz jönni?- vont kérdőre Jonathan.
- Hát… Én… Quileute vagyok és gondoltam jobb itt ahol a dédszüleim és lehet, hogy a nagyszüleim is éltek.
- Esther Evenson? Nem hallottunk rólad még sosem. De ez nem jelenti azt, hogy nem látunk szívesen. Akkor én most megyek…
- Körülnézni? Tegnap találkoztam két farkassal. Nagyon kedvesek voltak, megmutatták az utat.
- Doki, maga beszélt Rólunk Neki?- nézett szigorúan Jonathan Carlislera.
- Nem mesélt semmit. Én mentem oda, mert…
- Esther nem képes átváltozni. Elgondolkoztam azon, hogy azért, mert nő, de ezt rögtön ki is zártam, mert…
- Mert?- kérdeztük egyszerre Jonathannel.
- Először is a testvére átváltozott. – mondta ezt inkább Nate-nek. – Aztán… ebben még nem vagyok biztos, de a bevésődés. Az csak akkor jöhet létre, ha egyszer már átváltozott farkassá, vagy…
- Doki! Ez az egész bevésődéses dolog, hogy jön ide?
- Nate… - néztem rá sokatmondóan. Ha Nate és én… Ha a bevésődés…
- Nem azt mondom, csinos vagy, de én már lemondtam a bevésődésről. Az lehetetlen, hogy most történt meg. – mondta kedvesen Nate.
- Igen az. – próbáltam én is meggyőzni maga. Még a bevésődés sem megy. Nem leszek én ezek után soha se farkas. Azt hiszem erről le kell mondanom. – Szóval, akkor most munkába állhatok?
- Igen, bár már tíz is elmúlt. – mondta Nate, köszönt, majd elment.
Követtem Carlislet az irodájába. Leültem az asztallal szembe.
Egy ideig feszült csend volt, majd mindenki feloldódott. Carlisle levett egy kis vért.
- Megvárhatsz kint. – mondta.
- De nem kéne dolgoznom?
- Ma még nem. Majd holnap. Amint készen vagyok szólok.
- Rendben, akkor kint leszek.
Kint ténferegtem. Idegesen vártam az eredményeket. Még egy kicsit fáradt voltam és már kezdtem szédülni is a sok körbe-körbejárkálástól.
- Esther, így el fogsz szédülni. – figyelmeztetett valaki.
Megálltam és hirtelen nagyon megszédültem. Egy ideig fel sem fogtam, hogy ki áll előttem.
- Esther, jól vagy?
- Igen, csak egy kicsit elszédültem. – sütöttem le a szemeimet. – Mi járatban erre, Isabella?
- Az öcsém belázasodott, és Edward elment vadászni, ezért behoztam Carlislehoz.
- Megvizsgálhatom én is, elvégre holnaptól itt fogok dolgozni, vagy mi a szösz. – birizgáltam az egyik fodrot a szoknyámon.
- Rendben.
Vérfarkas fülemnek köszönhetően rendkívül jól hallottam kicsi Edward szívhangját. Csak egy egyszerű influenza volt. Isabella egy kicsit megijedt, hogy kicsi Edward át fog változni, de megnyugtattam, hogy erről szó sincs.
- És, te mire vársz?
- Vérelemzés… Kicsit félek.
- Megértem. Miért akarsz átváltozni?- kérdezte, miközben Edwardot álomba ringatta.
- Talán, hogy én is tartozzak valahova. Nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Olyan vagyok akár egy farkas, az ösztöneim - nem olyan erősek, de jelen vannak -, az érzékeim is felerősödtek, erősebb és gyorsabb is lettem, többet eszem. Mint egy farkas. Csak nem tudok átváltozni.
- Szeretnél átváltozni. – bólintott egy aprót, majd elkezdett mesélni. - Nagyon nehéz volt. Edwardot annyira szerettem és el kellett hagynom egy időre, mert az ösztöneim erősebbek voltak nálam. Egy kis gyakorlás árán megtanultam kezelni a helyzeteket. – mesélte el nagyvonalakban az életét. – Isis Cullen! Mit mondtam neked arról, hogy ne zavarj másokat?
- De Anyu, én csak a nagypapit néztem meg. – nézett az anyjára egy vöröses hajú kislány. Tényleg gyönyörű volt, és fiatal…
Rám nézett és végigmért. Láttam, hogy kész megvédeni a bevésődése tárgyát és, hogy nem engedi, hogy elcsábítsam tőle.
- Esther. – jött ki a szobából Carlisle.
- Mi az?- szakítottam el a figyelmem Isisről.
- A szervezeted kimutatta a vámpírmérget. Csak azon csodálkozom, hogy nem haltál meg.
- Azért nem tudok átváltozni, mert egy vámpír megharapott miközben majdnem átváltoztam?- Carlisle bólintott egy aprót. – Örüljek annak, hogy élek…- motyogtam magam elé, mire Carlisle felsóhajtott.
- Nem hiszem, hogy… - láttam az arcán, hogy nehezére esik kimondani azt, hogy nem fogok tudni átváltozni. – Talán idővel…
- Nyugi, Carlisle! Azt hiszem meg tudok birkózni vele. Akkor én maradok a különc.
- Nagyon szép különc vagy. – szólalt meg Isabella mellett egy bronzos hajú kisfiú. Eddig észre se vettem, viszont most… Zavarában kipirult arcát elrejtette előlem. Éreztem, hogy az én arcomat is elönti a pír.
- Köszönöm. Igazán… kedves vagy, öhm. – nem tudtam a nevét, pedig úgy éreztem, hogy csak úgy teljes a köszönetem.
- Edan. Edannak hívnak. – segített ki Edan.
Csak Őt láttam. Mindenki más eltűnt és csak mi ketten léteztünk. Aztán pislogtam párat és mindenki ott volt. Isabella rémülttekintete nem nyugtatott meg. Nyelt egy nagyot és megával húzva Edant elindult. Valami rosszat tettem.
- Gyere velem. Ezt jobb lenne mindenki előtt megbeszélni. – mondta Carlisle és elindult.
Egy másodpercig némán álltam, majd elindultam utána. Remegő lábakkal, torkokban dobogó szívvel mentem be a Cullen házba. Edward próbálta lenyugtatni Isabellát, de ő csak tovább magyarázott Edwardnak. Edan lesütött szemmel állt az anyja mellett.
- Isabella, hiszen tudtad, hogy ez is elkövetkezik egyszer. – mondta mosolyogva Edward.
- Egyszer. De nem ilyen korán. Még gyerek.
- Bűntudatot ébresztettél Estherben. – mondta Jasper és együttérzően rám mosolygott.
- Bocsánat, én nem akartam, csak… Anya vagyok. Az a dolgom, hogy aggódjak. – kért bocsánatot Isabella.
- Semmi baj, megértem. – mondtam, de igazából fogalmam se volt, hogy miért akadt így ki. – Hiszen te csak véded a gyermeked. – egésztettem ki a mondanivalóm, persze rögtön rá is jöttem, hogy Tőlem vitte el Edant, ami azt jelenti, hogy valami köze van hozzám.
- Ülj le. – kérte Edward, mire én rögtön leültem. Jobb elkerülni a bajt. – Nem lesz semmi baj. – mondta mosolyogva. Ez megnyugtató. – Arról lenne szó, hogy létrejött a bevésődés közted és Edan között. Isabella tényleg csak félti Edant.
A bevésődés? Az nem csak a farkasoknál van? De! Akkor meg…
- Ki vésődött kibe?- tettem fel a kérdésemet.
- Ezen nem is gondolkoztam. Talán Edan beléd, de az is lehet, hogy fordítva. – túrt bele a hajába. Még csak most gondolt bele, hogy két ember is lehet az, aki a másikat megbélyegezte.
- Hát… Én nem ismerem Edant, de azt tudom, hogy én nem változtam át, tehát minimális az esélye, hogy én voltam.
- Edan átváltozott, bár nem farkassá, de átváltozott. Nagyobb az esélye. Carlisle, szerinted?
- Egyetértek. Már csak arra lennék kíváncsi, hogyha Esther is átváltozna, akkor megduplázódna-e bevésődés. – mondta Carlisle.
- Érdekes felvetés. Edan most már menj aludni, késő van. – fordulta fia felé Edward. Edan biccentett egyet felém, majd engedelmesen felment. Isist nem láttam sehol. – Isis fent van a szobájában, azt hiszem, duzzog, és valami tervet szövöget.
- Ellenem. – mondtam cseppet sem meglepve. – Valahogy erre már a kórházban is rájöttem. Úgy mért végig, mint egy ellenséget.
Edward lesütötte a szemeit. Ő már tudott arról, hogy Isis…
- Tudtam róla, de nem hittem volna, hogy ilyen tényleg van. Mármint. Családtagokon belül. Ez még nekem is sok volt elsőre, de aztán rájöttem, hogy nem különbözök Carlisletól. Én, aki beleszeretett az első szerelmének az unokájába, inkább meg se szólalok.
- Akkor most mi lesz? Itt fogok dolgozni és… – ránéztem Carlisle, aki rögtön tudta, hogy mit szeretnék, bólintott egy aprót, hogy rendben van.
- Isis biztosan sokat fog féltékenykedni, de semmi okod az aggodalomra. – nyugtatott meg Jasper.
Elköszöntem és hazamentem. A táskámat csak ledobtam a kanapéra. Isis féltékeny, Edan bevésődött. Vania remélem nem fog megharagudni, hogy egy kicsit hanyagolom a társaságát. Carlislenak nagy szüksége lesz mindenféle támaszra. Lehet, hogy meg kéne kérni Jaspert, hogy legyen a közelben.
Felmentem a szobámba és kinyitottam az ablakot. Kellett egy kis szellő. Egy hideg széltől azonban összeborzongtam, ezért elmentem tusolni. Nem lehettem többet bent, mint fél óra, és mégis egy váratlan ajándék ,,lepett meg”.
Törülközőbe csavartam magam és úgy mentem az ágyhoz. A címkét látva elborzadtam.
,,Remélem, tetszik.
P. Q.”
A hányinger kerülgetett, amikor kinyitottam a dobozt. Egy kés, egy véres kés. Ezzel akarta a tudtomra hozni, hogy rám talált. Amilyen gyorsan csak tudtam felöltöztem és összepakoltam. El kellett tűnnöm innen olyan gyorsan amilyen gyorsan csak lehetett.
Lábaim ösztönösen tették meg az utat La Push-ig. Vaniához nem mehettem, mert féltem, hogy Paul ott megtalál, és akkor nem csak velem akar végezni.
Mintha tudtam volna, hogy hol lakik Jonathan. Bekopogtam és vártam, hogy Nate kijöjjön.
Egy szál alsóban lépett ki a verandára én, pedig azonnal rákvörös lettem.
- Esther!- kerekedett ki a szeme.
Lehajtott fejjel bólintottam. – Bocsánat, nem akartalak felébreszteni.