Epilógus | Broken Angel - Összetört Angyal

Epilógus - A két csoda

Nem így terveztem… tudtam, hogy az ikerterhességeknél gyakrabban fordulnak elő váratlanságok, de erre életembe nem gondoltam.
Altatásra már nem volt idő csak érzéstelenítőt kaptam, mert minden perc számított. Edan fogta a kezem és ott maradt velem egész végig. Nem szidott és nem is haragudott, hogy nem szóltam neki, Ő se hitte el, hogy velünk történik ez.
Sejtettem, hogy az egész család kint áll az ajtó előtt.

- Meg is van az első… kisfiú. – mondta boldogan Edward, s nekem örömkönnyek szánkáztak végig az arcomon, mikor a baba felsírt.

- Eidan… - mondtam elhaló hangon. Edan rám nézett, nem sokat beszéltünk a nevekről, de volt két név… Egy fiú és egy lány.

Pár perc múlva megszületett a másik baba is, de Ő nem sírt fel. Carlisle eltakarta előlem, míg Edward velem foglalkozott. Látni akartam a másik kisbabám, hallani akartam a hangját.

- Esther! Esther, nézz Rám!- fogta satuba a fejem Edward, miután végzett a hasammal. – Nem lesz semmi baj!

- Kérlek… - zokogtam, amikor Edward arca megkeményedett. – Kérlek!

- Carlisle?- fordult hátra apjához, mire Ő átadta nekem halott kisbabám.

- Sajnálom!- mondta megtörve Carlisle.

Az édes kisbaba arc, mintha egy pillanatra megrezdült volna… Szőke haj keretezte arcát.
Adtam a hideg babahomlokra egy puszit… Edward kezét a homlokomra tette és fellélegezve fújta ki a levegőt.
Tenyeremben hirtelen elkezdett egy pici szív dobogni. Nem akartam kiadni a kezemből, így Edwardéknak muszáj volt a kezemet lefeszegetni a kisbabáról.

- Kicsim, Edana-nak orvosi felügyeletre van szüksége. Majd ha erősebb lesz… - próbált nyugtatni Edan, nem sok sikerrel.

A kislányomat és a kisfiamat akartam. A kisbabáknak az anyjuknál a helyük… Edwardék valószínűleg elaltattak.
De Én még álmomban is a kisbabáimra gondoltam.

Három napig folyamatosan altattak és fájdalomcsillapítót is kaptam. De aztán hagyták, hogy kitisztuljon a szervezetemből a gyógyszer. Edan mellettem volt és aludt.

- Edan… Szeretlek!- csókoltam meg alvó kedvesem.

- Kicsim, aludj még egy kicsit. – nyomott vissza a párnára.

- Három napja mást se csinálok. És szeretném már látni Eidant és Edanat.

- Rendben, de előtte kaphatok egy csókot?- tolta fel magát ülőhelyzetbe, majd felém tornyosulva megcsókoltam. Szerettem volna messzebbre is elmenni, de a hasamban lévő varratok meggátoltak.

- Kaptál csókot. Most mehetünk… - toltam el magamtól Edant.

- Oké, de hadd segítsek. – pattant fel az ágyból Edan, s megkerülve azt kisegített engem is.

Azt hittem, hogy összeesek az első pár lépésnél. De miután elértük a gyerekeknek kialakított szobát kifújtam a levegőt. A két gyönyörű kisbabám ott feküdt egy-egy kiságyban.

Kisfiúnknak bronzos haja volt, s türkiz szeme. Nézte a húgát, akinek szőke haja és barna szemei voltak.
Felvettem a kisfiunkat, míg Edan a kislányunkat, egymásra néztünk, majd megcsókoltuk egymást.

Az egész család körénk gyűlt, s mindenki boldog volt.

17. fejezet | Broken Angel - Összetört Angyal

17. Még nem...

A pocakom már elég nagy volt, de Alice nem bánta, mert így vehetett nekem ruhákat. Eléggé összebarátkoztunk Alice-szel, talán Ő volt az egyetlen, aki nem kergetett őrületbe.

- Valaki van itthon?- kérdeztem normál hangon, mert tudtam, hogy így is meghallják.

- Essie? Jaj, de jó, hogy itt vagy! Segítesz kiválasztani, hogy milyen színű legyen a gardróbom? Tudod, szeretnék valami más színt. – kaptam két arcra puszit Alicetől

- Aha, ha elrejtesz a többiek elől. – súgtam Alicenek.

- Ezt hallottam!- lépett mögém Emmett. – Mondd, Neked nem kéne leülnöd?

- Nem! Tökéletesen jól vagyok. És, ha most megbocsátasz sürgős színválasztási tanácsadásban kell részt vennem. – indultam el Alice-szel az oldalamon.

- Még egy kérdés! Hol hagytad a férjed?

- Alszik. Szegény már napok óta nem aludt. – csóváltam meg a fejem. – Fél, hogy lemarad valamiről. Talán nem bízik bennem…

- Dehogyis nem!- csattant fel mellettem Alice. – Csak fél, hogy bajod esik. Edward is biztosan elaludt volna, ha tudna aludni, talpon volt állandóan és mindig Isabella mellett volt. – nevetett fel csilingelő hangon Alice. – Emmett, szólnál Edwardnak, hogy szeretném az Ő szobájuk falának színét is megváltoztatni?

- Naná! Öcsi, ha kimásznál a feleséged pihe-puha ágyikójából és segítenél Alicenek!- kiabált fel az emeletre Emmett, majd, mint aki jól végezte dolgát leült a tévé elé.

A lépcsőn morcosan, még öltözködve – pólója még nem takarta el kidolgozott felsőtestét – jött le a lépcsőn Edward.
Egy pillanatra, de csak egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy Isabellának milyen jó dolga van. Aztán elpirultam, ahogy Edward rám nézett…

- Most úgy teszek, mintha nem hallottam volna semmit. – nézett Rám zavartan Edward. – Vagy vegyem bóknak?- villantott meg egy csibészes vigyort.

- Ez szörnyen ciki. Az apósomról fantáziálok. És amúgy sem hiszem, hogy a vámpírmemóriát csak úgy ki lehet törölni.

- Hát, igen Isabellának szörnyen jó dolga van. Felnevelt két gyereket rohamtempóba… - nevetett Edward.

- Most meg élvezheti az életet. Nem baj, pöttömkék még nem akarnak kibújni. – simogattam meg a pocakom. – Apuci meg alszik, úgyhogy…

- Honnan veszed, hogy most pont nem történhetne meg?- kérdezte Edward, miközben kihúzott egy széket nekem.

- Én… érzem. Tudod, Edward egy nő megérzi ezt. A másik meg pöttömkék megígérték Apunak, hogy csak akkor fognak kibújni, ha Apu is elég éber hozzá. – mondtam, s Edwardot néztem. – Edan az elmúlt hat napban egy esetleg másfél órát aludt. Tegnap már nem bírta és elaludt. Nem volt szívem felébreszteni, ezért hagytam egy levelet, ha felébredne, és elkezdene aggódni.

- A ,,semmi bajom”-ot eléggé kihangsúlyoztad. Majd szólok, ha idejön, már ha nem rejti el a gondolatait. – mondta Edward nevetve.

- Akkor most eredeti témánk. Mályva, lila, pink vagy rózsaszín legyen a gardrób?

- Mályva!- vágtuk rá egyszerre Edwarddal.

- Huh, ez gyorsan ment. Akkor most Edwardék szobája jön. Edward, pedig szerintem nagyon jól nézne ki a homokbarna. – ráncolta össze az orrát Alice Edward fintora miatt. – Nem tudom, mi bajod van azzal a színnel.

- Ha Alice mindenképpen halvány barnát szeretne akkor lehetne, mondjuk… - Edwardra néztem, a márványhomlokon ráncok jelentek meg, mert nem látta a gondolataimat. – Bézs és lehetne a falon körbe, mint egy törésvonal vörös csík.

Edward és Alice úgy néztek rám, mintha a világ egyik csodájának titkát mondtam volna el. Pedig csak elmondtam az otthoni hálószobámat.

- És esetleg a törésvonalat… otthon is én csináltam… és… - tudtam, hogy mi lesz rá a válasz.

- Nem!- csattant a hang a hátam mögül. Utáltam, ha valaki a hátam mögül kibeszéli a dolgokat. És nagyon úgy tűnt, hogy Edan tudott szájról olvasni…

- De Edan – bújtam kedvesemhez – miért nem?

- Mert túl veszélyes. – tolt el magától Edan és végigsimított az arcomon. Leütöttem a kezét, nekem ne jó pofizzon itt, amikor megtilt nekem dolgokat…

- Az is veszélyes, ha nem alszod ki magad. – motyogtam az orrom alá.

- Kialudtam magam. – mondta Edan, mire Edwardra néztem. Edwardot elárulta, hogy egy másodpercre a fiára nézett. – Jól vagyok.

- Azt akarom, hogy kipihend magad! Amíg nem teszed meg, Én… anyuékhoz költözök. – mondtam komolyan.

- Kérlek… Esther… Már tényleg sokkal pihentebb vagyok! Kérlek… - szinte már térden állva könyörgött. Leültem és nem akartam vitát nyitni.

Edan mellém ült, s meg akarta fogni a kezem, de én elhúztam. Helyette a vállára hajtottam a fejem, s kezemet a combján pihentettem. Általában eddig engedélyezte, de ha puszit akartam adni neki, akkor már húzódott is el. Most viszont még azt is engedte. Kicsit megijedtem, hogy komolyan vette, hogy képes lennék elköltözni, s még jobban hozzá bújtam.
Most inkább hasonlítottam egy bújós kiscicára, mint egy hatalmas farkasra. Edward szája sarka felfelé görbült.

- Fiam, látom, hogy nálatok is a feleséged hordja a nadrágot. – nevetett Edward, de azt nem vette észre, hogy Isabella a háta mögött áll. Kapott egy suhintást. – Ugye, Isabella?

- Nem tudom miről beszélsz! És Esthernek igaza van! Edan attól nem lesz jobb, ha nem alszod ki magad. – fordult Isabella fia felé.

- De, anya… Teljesen jól vagyok. Miért nem tudjátok megérteni?- kérdezte kicsit indulatosabban, mint kellett volna.

- Én is ezt szoktam mondogatni, de itt aztán mondhatok bármit… Edan, legalább egy kicsit pihenj… - próbáltam meggyőzni, de csak egy fintort kaptam válaszul.

Kezdett elegem lenni, s ellent mondás nem tűrőn magam után húztam a kanapéig. Leültettem, majd mellé ültem. A kis tervemnek az lett a vége, hogy nem csak Edan, hanem Én is elaludtam.
Amikor elkezdtem ébredezni és le akartam tenni a lábam a kanapéról még mindig a puha matracot éreztem magam alatt. A szemeim úgy pattantak fel, s a hirtelen jött világostól megszédültem. Oldalra pillantottam, ahol Edan feküdt – pólója felcsúszott, s így láthatóvá vált kidolgozott háta -, halkan szuszogott.

Körülnéztem, de még így sem jöttem rá, hogy hol vagyunk. Lassan kimásztam a hatalmas franciaágyból. Mikor lábam földet ért megint megszédültem, de most meg kellett kapaszkodnom az ágyban.
Miután a szoba már nem forgott megsimogattam a hasam. Pöttömkék élénk rugdosódásba kezdtek.

- Nem akarsz róla tudomást venni?- kérdezte halkan Edward, majd becsukta maga mögött az ajtót.

- Miről?- Edward a hasamra pillantott, majd újra a szemembe nézett. –Edward! Miért nem tudjátok felfogni, hogy semmi bajom? Hogy biztos nem… Ma!

- Nekem az nem azt jelenti, hogy nem ma. Bár Én csak háromszor végeztem el az orvosit.

- Akkor sincs semmi bajom, jól vagyok. És Én is elvégeztem az orvosit. – oktattam ki.

- Meg fog haragudni, ha nem ébreszted fel. – nézett Edward a fia felé.

- Ha most felébresztem akkor azt se fogja tudni, hogy ki ő… Hagyom még egy kicsit pihenni. Letusolhatok?

- Persze, szólok Alicenek.

Megpróbáltam a lehető legtovább elhúzni a zuhanyzást, hogy Edan ki tudja magát pihenni. Akaratlanul is meghallottam, hogy Isabella felkelti a fiát. Elgondolkoztam azon, hogy talán még nem érzem késznek magam, de aztán a szeretet minden más érzést elnyomott.
Minden rendben ment, egészen addig, amíg el nem kezdtem törülközni. Először csak egy kicsit megszédültem, de aztán…

- Carlisle!- kiáltotta el valaki magát, közvetlenül mellettem. A fejem zsongott, valószínűleg bevertem a padlóba.

- Mi történt?- jött be Carlisle a szobába. Résnyire kinyitottam a szemem.

- Levált a placenta. – mondta ki rettegve Edward. És akkor rájöttem, a kisbabáim veszélyben vannak.

- Mentsétek meg őket!- könyörögtem, valaki felvett a karjába, s elvitt.

15. fejezet | Broken Angel - Összetört Angyal

15. Telefonhívás

Az általános terhességek ilyenek, vagyis ha ikreket vár az ember. A hasuk általában már előbb meglátszik, a testük gyorsabban változik. Vagy csak a pocak kezd el nőni rohamosan.
És ha egy várandós nő a második hónap vége felé már izgul… Edan egy nap több mint tízszer mondta, hogy mennyire szép vagyok és milyen jól áll a terhesség.

Nem volt olyan nagy a pocakom, még. Éppen, hogy látszott, de Én már így is daginak éreztem magam. És ez mindentől elvette a kedvem. A mindenbe a szex is beletartozott, tudtam, hogy Edan nem egy Emmett, de azért mégiscsak férfiból volt… És Én megvontam Tőle azt, amire a legjobban vágyott.

- Esther… Mi a baj?- cirógatta a hátam reggel.

- Nincs baj. – mondtam.

- De valamiért nem engeded, hogy hozzád érjek. Én tettem valamit? Ha igen, akkor csak mond meg. – esett kétségbe.

- Nem tettél semmit. – mondtam, de még mindig nem fordultam felé.

Tudtam, ha így folytatom Edan elhagyhat. De azt nem akartam…

- Hé, hé… Mi a baj?- fordított magam felé Edan és meglátta, hogy sírok.

- Nem akarom, hogy elhagyj. Én nem tudnám egyedül végigcsinálni…

- Nem hagylak el. – csókolt meg úgy, hogy visszajött egy kicsit az életkedvem.

Kívántam Őt, akartam Őt. Nagyon, nagyon… Nem volt Edan ellenére, amikor elkezdtem levenni róla a hálópólóját. Aztán mikor a kezem a fenekére tévedt már kezdte sejteni, hogy engedek az érzéseimnek.
Nem akartam bántani Őt, nem is tudtam volna bántani…

Csókjaival bejárta az egész testem, nem bírtam vele betelni. Keze mindenhol ott volt…
Nem tudom, hogy Nate, hogyan bír ki minket, megérteném, ha kitenné a szűrünket.
Minden elsötétült, majd mindent élesen láttam.

Egyre jobban közeledtem a második hónap végéhez és ettől nagyon megijedtem. Egyik pillanatban még boldogan simogattam kicsi pocakom, a másikban viszont teljes letargia uralkodott körülöttem. Edan mindenben mellettem állt, esténként is volt, hogy lement az éjjel-nappaliba és vett nekem, amit éppen kívántam.

Az idővel ez csillapodott, főleg mikor Alice búcsú-bulit szervezett, mert szüleim úgy döntöttek, hogy vesznek egy házat La Push-ban és odaköltöznek. Természetesen mi is meg voltunk hívva, rég nem láttam senkit sem. Kivétel Edan és Nate, meg néha Liliett.

Mivel régi nadrágjaimat képtelen voltam felvenni, így maradt az, hogy ruhát veszek fel. Megtaláltam a régi kedvenc, lenge ruhámat, ami egészen térdig ért. Szerencsére imádtam régebben a nem túl feszes ruhákat és ez most tökéletes megfelelt.

- Gyönyörű vagy!- ölelt át hátulról Szerelmem.

- Edan… Én kibírhatatlan vagyok. És minden másodpercben máshogy érzek mindent és… - Edan nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot, mert kaptam egy csókot. Majdnem el sem indultunk, de Edan telefonja eszeveszett csörgésbe kezdett.

- Mi az Alice? Nem, nem felejtettem el! Apánál? Oké! Megyünk!

Alice olyan halkan beszélt, hogy még Én sem hallottam, csodálkoztam azon, hogy Edan egyáltalán hallotta.
Kézen fogva sétáltunk a Cullen-házig. Alice már mesélt nekem az esküvői terveiről, de azt hittem, hogy ezt majd még megbeszéljük.
A Cullen-ház talpig fel volt ,,öltöztetve”. Alice rendesen kitett magáért. Hogy honnan tudtam, Alice mostanra tervezi az esküvőt? Megérzés volt.

Alice rögtön elküldte Edant, Engem pedig felvitt a szobájába. Mikor beléptem a szobába nem akartam hinni a szememnek. Egy teljesen fehérruhát pillantottam meg az ablaknál. Nem volt letakarva…

- Alice… Ez… - nem bírtam megszólalni.

- Nem tetszik?- esett pánikba barátnőm.

- Ez gyönyörű. De, hogyan…? Alice Én félek…

- Nem kell semmitől félned. Minden tökéletes lesz. Öltözz át, aztán kisminkellek. Apukád fog az oltárhoz kísérni.

Félve húztam magamra a menyasszonyi ruhát, mintha egy érintéstől összeporladhatna. A ruha szabásmintája tökéletesen ráillet az alakomra, deréktájt egy kicsit ki volt szélesítve, így elrejtve az egyre növekvő pocakom.
Alice pillanatokon belül kisminkelt. Halványlila sminket kaptam. Miután végezett a sminkkel megnéztem magam egy egészalakos tükörben. Alaki más nézett vissza Rám, de a szeme az enyém volt.

Esküvőkön szokás valami kéket, valami újat, valami régit, valami kölcsönbe kapott dolgot viselni.
A ruha megfelelt újnak, míg az Alicetől kölcsönkapott harisnyakötő az összes többinek.

Apa, kezében egy nagy csokorral jött be a szobába, majd gondosan maga után becsukta az ajtót.
Jól állt Neki a szmoking. Megöleltem, s Ő visszaölelt.

Alice igazán kitett magáért. A kertben mindenhol lila szalagok voltak elhelyezve. Egyenesen előre néztem, s Edant néztem. Amint megláttuk egymást, mosolyogtunk. Láttam Rajta, hogy Ő is legalább annyira izgul, mint Én.

- Ha bármi bántódása esik, nagyon megbánod. – adta át a kezem Apa Edan kezébe.

- Nagyon fogok Rá vigyázni. – mondta Edan, de szemét le nem vette volna Rólam.

Fel sem fogtam, hogy a pap mit mond. Gépiesen mondtam el a szövegem, majd miután Edan is végre felhúztuk egymás ujjára a gyűrűt.

- A rám ruházott hatalomnál fogva ezentúl Önök férj és feleség. Megcsókolhatja a menyasszonyt!- mondta a pap, mire Edan eleget tett a papa ,,kérésének”.

Életem első hitvesi csókját kaptam meg. Teljesen elfeledkeztünk a körülöttünk lévőkről, csak akkor szakadtunk el egymástól, amikor a vendégek tapsviharban tört ki.

Sorban fogadtuk a gratulációkat. Isabella megölelt engem, majd mikor Edant ölelte át elsírta magát. Miután Edward is végi ölelt mindkettőnket, ment vigasztalni a feleségét.

Alice elrángatott egy székhez, majd meg se várta, míg megszólalok és már mindenki körénk gyűlt. Mert Edan megállt előttem, egy levakarhatatlan vigyorral az arcán. Most kivételesen a nős férfiak is körbeálltak, mivel házassági évfordulóért versenyeztek.

Edan felhúzta a szoknyám, mire az egész arcom lángba borult. Emmett nagyon jól érezte magát. Mikor megéreztem Edan fogat a combomon az arcom még vörösebbé vált. Edan egy laza mozdulattal lehúzta Alicetől kölcsönkapott harisnyakötőmet és a férfi-tenger felé dobta. A szerencsés úriember Emmett lett, aki meglepő módon felém közeledett.

- Edan… - hívta Szerelmemet Alice, és abban a pillanatban Emmett felkapott, befogta egyik kezével a szám. Futott velem, nem értettem mit akar.

Nem tudtom, hogy hova vitt, de nem ismertem a házat. Elég hatalmas volt, mikor Emmett bevitt az ajtón kezdtem pánikolni.

- Emmett, te hülye vagy? Egy idegen házába hozol?

- Ugyan cica – vont magához – tudom, hogy Te is szeretnéd.

- Mit Emmett? Te bolond vagy. – toltam el magamtól az arcát.

Végre elengedett és elkezdett röhögni, azzal a tipikus mély nevetésével.
Bosszúsan néztem fel Rá, majd elindultam az ajtó felé.

- Engedj el! Edan meg fog találni és akkor neked annyi. – próbáltam meg rávenni, hogy ezzel semmit sem ér el.

- Nyugi, Esther! Te még sosem hallottál a menyasszonyszöktetésről?

- Ó, hogy a… - fojtottam el egy cifra káromkodást. – És, mi a terved?

- Hát, hogy eljátsszuk, hogy szerelmesek vagyunk egymásba. Csókok, meg minden. – nevetett Rám. – Benne vagy?

- Ezt még nagyon meg fogom bánni. – mondtam beleegyezésképpen.

Nem kellett sokat várni, Edan úgy robbant be – az addigra kiderített – régi Cullen-házba, hogy azt hittem az ajtó kiesik a helyéről.
Mi eléggé félreérthető testhelyzetben voltunk. Vagyis Emmett nekinyomott a falnak, Én pedig lábammal átkaroltam a derekát.
A csókra nem gondoltam másként, csak Emmett perverz viccének. Edan tátott szájjal bámult Ránk.

Megveregettem Emmett vállát, hogy jelezzem újdonsült férjem mögötte áll. Emmettet ez nem nagyon érdekelte, tovább csókolt, majd elkezdett egyre lejjebb haladni. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam, erről nem volt szó. Persze folytattam a ,,szerepem” továbbra is, nem is tudtam volna mást csinálni.

Végül Emmett teljes pókerarccal Edan felé fordult, Engem el nem engedve. Edan rámorgott, mire ha tudtam volna, már felugrottam volna. Nem volt túl kényelmes a ruha, nem a menyasszonyi ruhámban kellett volna elrabolnia Emmettnek.

- Mit képzelsz? Megcsalod a feleséged az ÉN FELESÉGEMMEL?- ordította Edan.

- A kis feleséged sem bánta a csókot. Vagy Te láttad Őt ellenkezni?- kérdezett vissza szenvtelenül Emmett.

- Te nem ellenkeztél… - pillantott Rám. Hirtelen azt se tudtam hol vagyok.

Emmett letett, majd átkarolt. Kaptam még egy puszit az arcomra, majd elkezdtünk nevetni. A színészkedésnek vége volt. Emmett nagyon mulatságosnak találta Edan arckifejezését.

- Nyugi, Öcsipók! Szerinted Én megcsalnám Rose babyt?

- Mi van?- kérdezte Edan semmit sem értve.

- Menyasszonyszöktetés. – mondtam.

- Ja, hogy… - nem fejezte be a mondatot, hanem magához húzott és megcsókolt.

Emmett öblös nevetésére sem hagytuk abba a csókot. Végül Emmett megfogta mindkettőnk vállát és elhúzott egymástól.

- Na, gerlicéim, tudom, hogy nem terveztek nászutat tekintve a porontyokra, de Alice azért szeretné, ha felvágnátok a tortát!

- Emmett… Tényleg a torta!- csaptam a homlokomra.

- Majd a nászéjszakát elháljátok, hacsak nem döntesz úgy, hogy megvonod Tőle. – nézett Rám Emmett.

- Edan… Azt hittem a magánélet az, magánélet…

- Rossz családhoz csatlakoztál – nevetett Emmett – Edward gondolatolvasó, Alice már egészen jól látja a jövőt a farkasok közelében is… Hát, ebben a családban semmi nem marad titokban.

Végül visszamentünk La Push-ba és Alice átöltöztetett, majd lementünk a kertbe a torta elé. Háromemeletes volt, ezt egy kicsit soknak ítéltem meg, mivel voltak a jelenlévők között olyanok is, akik nem ettek. Aztán körülnéztem és rájöttem, hogy Alice a farkasokra is gondolt, na meg Rám.

Edannel együtt vágtuk fel a tortát, majd mindenki vett belőle egy szeletet. Edan fogta a tortaszeletemet és ,,megetetett vele”, ezt Én se hagyhattam annyiban. Fogtam a tortáját és végigkentem vele az arcát.

Mindenki nagyon jól szórakozott. A nászajándékoktól előre féltem és amint meghallotta ezt a gondolatomat Edward, elmosolyodott.
Natetől a házat kaptuk kölcsönbe, hogy kiélvezhessük a nászéjszakánk. Mindenki mástól valami extra titkos dolgot fogunk kapni, amint teljesen készen lesz.

Este előkerestem valami kihívó darabot, hogy legalább ezt a napot megszépítsem Neki. Egy fekete csipkés darabot újított be nekem Alice, amit most használtam fel. Előkerestem a selyem köntösömet, majd felvettem.

Edan az ajtó mellett állt és alig várta, hogy belépjek a szobába. Mikor megettem forró csókban egyesültek ajkaink. Aztán végignézett rajtam és a szája is tátva maradt.
Befogtam a száját, mielőtt megszólalhatott volna.

Edan levette a köntöst, s keze végigjárta idomaim. Hagytam neki, hiszen erre várt már napok óta és reggel nem tudtuk teljesen kiélvezni a helyzetet. És be kellett vallanom magamnak, nekem is hiányzott már az érintése.
Hagytam neki, hogy azt tegyen velem, amit akar. Élveztem minden érintését.

Minden érzésem egy helyre koncentrálódott. A légzés nehezemre esett és abban a pillanatban csak Edan és Én voltunk. Aztán Edan sem bírta tovább, s teljesen egymáséi lehettünk. Együtt léptük át a gyönyör kapuját, aznap nem utoljára.

Reggel a telefonom SMS jelzője ébresztett. Nyűgösen kerestem meg a telefonom. A kijelző erős fénye bántotta a szemem. Végül sikerült elolvasnom az üzenetet, ami öt nem fogadott hívást rejtett. Kikúsztam Edan karjai közül, majd felhívtam a számot, amelyikről hívtak.

- Halló?- szóltam bele halkan, nehogy felverjem Edant.

- Ms. Evenson?- kérdezett egy női hang.

- Igen. – nem akartam kijavítani, hogy már Mrs. Cullen.

- Fred Vuckari miatt hívtuk Önt!

- Fred miatt? Mi történt? Ugye, jól van?- kérdeztem, észre se vettem, hogy Edan átkarol.

- Fred tegnap kórházba került. Összeomlott az immunrendszere. Ha teheti jöjjön el, Ön a felhatalmazott és az örökös.

- A mi? Ez valami tévedés lehet. Fredet alig ismertem…

- De Ő így rendelkezett. Jöjjön be, míg nem késő.

- Rendben, odautazom még ma.

Edan nem értette, hogy miért akarok elutazni, így eldaráltam Neki, hogy Fred volt az, aki megmentett és nagyon jó barátok lettünk. Edan persze velem akart jönni, aminek semmi akadályát nem láttam. Együtt vágtunk neki az útnak.

16. fejezet | Broken Angel - Összetört Angyal

16. Egy barát elvesztése és egy régi ismerős feltűnése

Edan még soha nem járt Londonban, de nagyon tetszett Neki. Edward többször is hívta, de a repülőgépen nem lehetett telefonálni. Mikor sikeresen landoltunk felhívtam Edwardot. Nem értette, hogy mit keresünk Londonban.

- Edward, ez jó lesz egy kis nászútnak is. Edan is élvezi.

- Felelőtlen vagy. Legalább szólhattál volna.

- Hirtelen ötlet volt.

- Várj! Carlisle beszélni akar veled.

- Oké. Szia, Carlisle!

- Szia, Esther! Ha már Londonban vagytok, esetleg vethetnél egy pillantást a régi anglikán lelkész házára.

- Rendben. Készítek képet is, jó

- Köszönöm. Amúgy miért mentetek el olyan gyorsan?

- Az egyik itteni barátom rosszul lett és engem nevezett meg örökösének, ha bármi történik vele.

- Oh, sajnálom.

- Fred jó barátom volt.

- Fred? Szabad megtudnom, hogy milyen Fred?

- Persze. Fred Vuckari.

- Vuckari? Ez biztos?

- Igen, ismerted?

- Nem, de anyámat is Vuckarinak hívták.

Abban a pillanatban fel sem fogtam, hogy mit mondott. Fred valamilyen szinten rokonságban áll Cullenékkel. Miért velem történnek ezek a dolgok?

Rögtön a kórházba mentünk Szerelmemmel, ahol a nővérke meglepődött, de pillanatokon belül Fred kórterméhez vezetett. Fred rá volt kötve ezer monitorra…
Leültem az ágy melletti székre, Edan mögém állt. Megfogtam Fred kezét.

- Ne sírj!- halottam meg a rekedtes hangot, majd éreztem a bőrömön egy férfikezet, aki letörölte a szemem sarkából kibuggyanó könnycseppet.

- Fred… Sajnálom!

- Ugyan mit, Ess? Tudtuk, hogy egyszer eljön az is. És Én egyáltalán nem vagyok szomorú, mert megismerhettelek Téged. Igaz barát vagy.

- Te is. Tudod, hogy nagyon szeretlek…

- Persze. Ő a barátod?- nézett fel a fejem fölé.

- Edan Cullen. – mutatkozott be Szerelmem és kezet rázott Freddel.

- Fred Vuckari. Nagyon örülök, hogy megismerhettelek. Uh, látom már össze is házasodtatok. Ilyen gyorsan telik az idő?- csodálkozott el.

- Hát, úgy látszik. Nagyon sajnálom, hogy nem ismertük meg egymást előbb. – mondta Edan.

- Mindenki úgy néz Rám, mintha valami időzített bomba lennék. Pedig csak elmúlt az Én időm.

- Ne mond ezt! Olyan fiatal vagy még. Nem ezt érdemelted.

- Igazából nem is csak emiatt jöttél. Igaz? Ismerlek, mint a rosszpénzt! Tudom, hogy a végrendeletem miatt vagy ilyen.

- Ezt nem fogadhatom el. És biztos van más, aki jogos rá…

- Te vagy az egyetlen... Úgy szeretlek, mintha a testvérem lennél.

- N is úgy szeretlek, mintha testvérem lennél.

Megfogtam a kezét, s Rá mosolyogtam. Ő is Rám mosolygott és aztán csak a műszerek hangos sípolására eszméltem fel. Fred mosolyogva aludt el örökké… Egy könnycsepp lassan csordult ki a szememből, majd folyt le az arcomon. Londoni legjobb barátomat elvesztettem. Pedig tényleg olyan volt, mintha a bátyám lenne.

Edan magához húzott, s kezével finoman simogatta a hátam. Hagyta, hogy eláztassam ingét…
Az orvosok nagyon sajnálták, s részvétüket fejezték ki.

Edan nem engedte, hogy teljesen összeomoljak, elvitt egy csomó helyre. Utoljára Carlisle kérésnek tettünk eleget. A kis, poros házikót rég nem látogatta már senki. Fred sem itt lakott, de az örökségben ez a ház is benne volt. Rögtön eldöntöttem, hogy ezt átruházom Carlislera. Már indultunk volna vissza, amikor valaki a nevemet mondta.

- Esther? Esther Evenson? John húga?- remegett meg a nő szája széle.

- Igen, n vagyok az. De Ön kicsoda?

- Valeria Quekker, John bevésődése. Én érzem, hogy John nem halt meg, de azt nem tudom, hogy hol van… nem tudok nélküle élni. – először a vezetéknevén akadtam fel…, aztán viszont a szomorúság vette át a helyét.

- Quekker?- kérdeztem vissza, remélve, hogy csak rosszul hallottam.

- Tudom, hogy az apám miatt elítélsz. Ítélj, csak… Nekem tudnom kell, hogy hol van. – könyörgött.

- Nem ítéllek el, az apád… A bátyám bevésődése vagy és Én ezt tiszteletben tartom. Elviszlek hozzá. – fogtam meg a kezét, biztosítékként.

Edan nem szólalt meg, megértette Valeriát. Miután elintéztük az öröklődéses dolgot azonnal gépre szálltunk és mentünk haza. Először anyuékhoz mentünk, hogy a plusz egy főt letudjuk.

- John?- léptem be a házba. Bátyám azonnal elém sietett, de szeme megakadt a mögöttem lépkedő Valerián. Magához ölelte, s nem akarta elengedni, soha többé…

Szó nélkül léptem ki a házból, s bújtam Edan karjai közé. A hirtelen hangulatváltozástól már meg sem ijedtem, de Edan teste egy pillanatra merevvé vált, majd miután meglátta az arcomon, hogy semmi bajom megkönnyebbülve fújta ki a levegőt.
Egymás kezét fogva sétáltunk a régi Black házhoz, ami már Cullen-ház volt. Annyira izgultam, hogy Carlisle mit fog szólni a hírhez… Izgatottan gyűrögettem kedvesem inge ujját.

Jasper sietett elénk, mert már messziről érezhette, hogy milyen izgatott vagyok.
Mikor meglátott végigmért. Legszívesebben a nyakába vetettem volna magam.
Hármasban sétáltunk a házhoz.

- Hello!- üdvözöltem mindenkit, aki a nappaliba volt.

- Ellógtál? Ejnye!- csóválta a fejt Emmett vigyorogva.

- Nem!- ráncoltam össze a homlokom, majd eljátszottam a sértődöttet.

- Esther, ugye nem felejtetted el?- ölelt meg Carlisle, s szemeiben felfedeztem a gyermeki kíváncsiságot…

- Hát… Tudod eléggé piszkos volt és nem hiszem, hogy jól mutatott volna egy képen… - Carlisle megfagyva állt. – Persze, hogy készítettem képeket! Sőt… - húztam elő a papírt a farzsebemből, majd átnyújtottam Carlislenak.

Feszülten figyeltem Carlisle reakcióját, miután kinyitotta a lapot és elkezdte olvasni a szöveget. Semmilyen érzelmet nem tudtam az arcáról leolvasni…

- Ez… Csak álmodom?- kérdezte hitetlenkedve.

- A vámpírok nem tudnak aludni… - gyűrögettem Edan ingujját még tovább. Aztán valaki olyan szorosan ölelt magához, hogy azt hittem meg akar fullasztani.

- Oh, bocsánat!- engedett el Carlisle. – Csak… ez… nem is hiszem…

- Semmi baj! Örülök, hogy örömet tudtam okozni… - pirultam el zavaromban.

- Örömet okozni… - röhögött fel Emmett, mire Rosalie egy célzott ütéssel tarkón csapta férjét. – Ezt most miért?- nézett értetlenül feleségére.

Carlisle nagyon örült, hogy az a ház, ahol felnőtt most újra a birtokában lehetett. Isis is örült, hogy férje örül.
Nem tudom, hogy mikor aludhattam el, de Edan vállának dőlve behunytam a szeme és aztán, már csak édes álmok.

Aztán az idő gyorsan eltelt, s a rokonok egyre idegesítőbbek lettek, a pocakom méretével egyenesen arányosan. Az utolsó hónapokban már ki sem akartam mozdulni a szobából, de Edan se hagyott békén.
A kilencedik hónapban Edan egyre többször nem aludt, de pár nap múlva annyira elfáradt, hogy mikor Én már aludtam Ő is elaludt.
Reggel olyan édesen aludt, hogy nem volt szívem felébreszteni. Írtam egy levelet, hogy hol találhat, majd felöltözve kiléptem a házból.

14. fejezet | Broken Angel - Összetört Angyal

14. Anya, Apa!

- Edan… Sajnálom! Jól vagy?- aggódtam, mert még mindig a kezét fogta.

Nem törődve a zselétől, amit Carlisle a hasamra kent már vagy századszor felálltam és megfogtam Edan kezét olyan óvatosan, amennyire tudtam. A kétszeresére dagadt.

- Sajnálom! Nagyon fáj?

- Nem, kibírom. – mondta, de látszott rajta, hogy nagyon fáj. – Most amúgy is Veled kéne foglalkozni.

- Carlisle megcsinálod a kezét? Carlisle. – lóbáltam meg a szeme előtt a kezem.

- Mi?- kérdezte, mintha most tért volna haza egy űrutazásról.

- Azt kérdeztem, hogy ellátod-e Edan kezét. Szóval?

- Persze, addig… Ülj le!- parancsolt Rám.

Szófogadóan leültem az ágyra és vártam, hogy ellássa Edant. Nagyon hősies volt Szerelmem. Meg se nyikkant, pedig lett volna rá oka.
Én viszont nem bírtam betelni a felfedezéssel. Kezem önkéntlenül is a hasamra csúszott.

Edan persze nem tudhatta, hogy Carlisle miért sápadtabb a kelleténél és Én miért vagyok boldog. Boldog voltam, majd’ kiugrottam a bőrömből. Egy új élet növekszik a hasamba.

- Jobban vagy?- kérdeztem, amikor Edan megfogta a kezem. Azzal, amelyik nem volt bekötözve.

- Igen. És te…?

- Ennél jobban már nem is lehetnék. – mondtam és számat a szájára tapasztottam. Kicsit meglepődve fogadta, de nem ellenezte.

- Én ezt nem értem. – mondta, mikor befejeztük a csókot. – Az egyik pillanatban még szomorú vagy, a másikban meg majd’ kicsattansz a boldogságtól.

- Esther, Én ezt nem értem!- mondta Carlisle gondterhelten. – Örülök a boldogságotoknak, de te méhen kívüli terhes voltál, és nem hiszem, hogy csak úgy…khm… odakerült volna az embrió. Hacsak… Edan, te kihallgattad a beszélgetésünket, igaz?

- Véletlenül hallottam meg. – sütötte le a szemeit.

- Miről maradtam le?- kérdezte frusztráltan. Utálom, amikor az életemről beszélnek csak Én nem tudok semmit.

- Az Én unokám. – veregette meg büszkén Edan vállát. – Edan valószínűleg azt is meghallotta, amikor Edward megoldásokon törte a fejét. És, hogy viccel megpróbálta elütni az egészet…

- Olvastam egy esetről, amikor egy méhen kívüli terhes nő és a párja szomorúságukban lefeküdtek egymással, aztán mikor másnap a nő dokihoz ment… Boldogan hívta fel a párját. – mondtam egy kicsit kioktató hangnemben.

- Oh… - mondta Carlisle, majd kiment a szobából, hogy Edannel nyugodtan megtudjuk beszélni a dolgainkat.

Edan Carlisle után nézett, de Én megfogtam az állát és szenvedélyesen megcsókoltam. Keze elindult a derekam felé, de csak azért, hogy még jobban magához húzhasson.

- Még nem válaszoltál a kérdésemre. – toltam el magamtól egy kicsit, de kezét nem vette le a derekamról.

- Milyen kérdésre?- kérdezte, miközben csókokkal hintette a nyakam.

- Edan… Edan Cullen! Miután válaszoltál… - mondtatom nyögésbe fulladt, mert Edan keze beférkőzött a pólóm alá. – Válaszolj! Szeretnél gyereket?

- Kisbabát? Aki olyan szép, mint az anyukája? Természetesen!- nézett a szemembe, de még mindig szomorú volt.

- Akkor… Gratulálok, Apuka!- mondtam és feszülten vártam a reakcióját.

Tátott szájjal nézett hol Rám, hol a hasamra, ami még nem látszott. Kezdtem megrémülni és már azon voltam, hogy kiszaladok a szobából, és meg se állok hazáig, de Edan abban a pillanatban fogta meg a kezem, majd kötözött kezével megérintette a még lapos hasam. Talán azt várta, hogy, majd érez valamit…

- Apa leszek?- kérdezte, Tőlem csak egy bólintásra tellett. – Apa leszek!- kapott fel a karjába és pörgetett meg.

Ez nem volt valami jó ötlet, mert utána pár percig kettőt láttam mindenből. Ha jól számoltam, akkor az első hónapban voltam, de annak már a végén.
A tüneteket is összeszedtem fejben és rájöttem, hogy tényleg a legeslegvégén vagyok. Erre az észrevételre elszomorodtam. Már túl sok hetet nem használtam ki a terhességemből.

- Mi a baj?- kérdezte ijedten Edan, majd letörölte az arcomról lecsurgó könnycseppeket.

- Semmi, csak… El kell mondanom a szüleimnek. – sóhajtottam.

- Az én apukám, már úgyis tudja. Anya meg… gondolhatod. – nevettünk egyszerre.

Isabella igazán jól el tudta érni, hogy Edward mindent elmondjon Neki, ami a gyerekeivel kapcsolatos. Persze amúgy is megtette volna, de az olyan dolgokat -, mint például ez – Ránk akarta hagyni.

Én még azt se tudtam, hogy miként fogok a szüleim elé állni és bejelenteni az örömhírt. Az örömhír bejelentésével nem is lenne semmi baj, csak, hogy nem titokzatos idegeneknek akartam elmondani, hanem a szüleimnek.

Edan kézen fogva vezetett a nappaliba. Természetesen minden szempár Ránk szegeződött. Nem kellett hozzá okosnak lenni, hogy rájöjjenek valami jó hír, és valami olyan, amihez két ember kell. És olyan sok dolog nincs-e téren.

Edan nem engedte el a kezem, jól is tette. Volt a ,,bámészkodók” között egy ismeretlen fiú. De, ahogy Rá néztem, aztán Isabellára rájöttem, hogy az ismeretlen fiú nem más, mint kicsi Edward. Milyen nagyra nőtt Ő is.

Milyen más, ha az ember számít a reakcióra. Például tudtam, hogy Apa esetleg dührohamot is kaphat, vagy csak simán felpofoz. Anya viszont ennél sokkal érzékenyebb lélek. Féltem, hogy a hír hallatára valami rossz történik…

Megvártam, míg Tim is mellém áll. Az arcán szétterülő mosolyt nem lehet levakarni róla. Ő örült, míg mindenki más arcán vegyes érzések mutatkoztak meg. Isabella türelmetlenül pislantott felénk, Edwardra viszont morcosan nézett, ezen egy jót mosolyogtam. Edward nem mondta el Neki. Carlisle Isi mellé állt, s átkarolta a derekát. Isis mindentudó mosolyt villantott. Emmetten már meg sem lepődtem, alig várta, hogy beszólhasson, Rosalie arcán csak fájdalmat láttam. Jasper boldog volt, csodálkoztam volna, ha nem így lett volna. Alice pedig ezerwattos mosollyal köszönt.

Megálltam a szüleim előtt, akik még nem tudták, hogy miről van szó. Sehogy se tudtam belekezdeni. A gyomromba, mintha ezernyi pillangó repdesett volna. Edan bátorítóan megszorította egy picit a kezem.

- Még nem volt alkalmam bemutatkozni. – mondtam nagy nehezen. - Öhm… A nevem… Az Én nevem… - láttam a szemem sarkából, hogy Edward nagyon figyel. – Esther Evenson. A lányotok vagyok, és nem haltam meg.

Az történt, amire számítottam, vagyis (szerencsére), csak Apa részéről. Kaptam egy pofont, de meg is érdemeltem. Nem tettem a kezem a sajgó részre, meg se moccantam. Ismertem Apát, tudtam, hogyha most megmozdulnék, akkor kapnék még egy pofont. Kiskoromban csak egyszer ütött meg, de aztán soha, akkor átléptem egy határt…

- Hogy merészeled? Mégis mit képzelsz Te magadról? Azt hiszed, hogy… - Anya nyugtatólag rátette kezét Apa vállára.

- Azt hittem, hogy csak képzelődöm, amikor először Rád néztem. Tim annyira lelkes volt. Sajnálom, hogy nem hittünk neked. – mondta a mindig halk szavú édesanyám. – De nehéz elhinnünk, hogy élsz.

- Hát még nekem… De Tim mindent elmesélt. Sajnálom, hogy akkor elmenekültem. Ha tudom, hogy nem haltatok meg akkor… - nem tudtam tovább mondani a mondatot, mert Anya abban a pillanatban magához ölelt, amint meglátott egy könnycseppet kibuggyanni a szemem sarkából.

Liliett viszont továbbra is tartotta a két lépés távolságot. John nem igazán tudott mit kezdeni a helyzettel. Apa végül megnyugodott és Ő is magához ölelt. Végre egy igazi család voltunk, mint régen…

Miután elengedtek kicsit megszédültem. Kellett egy kis idő, mire minden a helyére került, de annak örültem, hogy nem ugrott mindenki egyszerre értem, hogy elkapjon. Persze Edward ugrásra készen volt. Az életénél is jobban szerette a gyerekeit, és az egyik éppenséggel a bevésődésem, a gyermekem apja…

- Van itt még valami. Mivel Ők – mutattam Cullenék felé, ahol Isabella már vidáman állt – már tudják, így a meglepetés a béka feneke alá kúszott. – mondtam és bosszúsan sóhajtottam egyet. – Az a helyzet, hogy… kisbabát várok. – nyögtem ki nagy nehezen, mire Anya újra megszorongatott.

Apa is örült, mindenki örült. Körülbelül addig, amíg Liliett ki nem rontott az ajtón. Utána akartam menni, de Edan nem engedett, azt mondta, hogy hagyjak neki egy kis időt.
Mindenki leült a nappaliban, még azok is, akiknek nem volt szükségük az ülésre. Edan nem akarta elengedni a kezem, Én pedig nem akartam elengedni a kezét. Néha ránéztem a bekötözött kezére.

- Hát, nem gondoltam volna, hogy a viccelődésnek is lehet jó a vége. Azt nem tudtam, hogy Te már hallottál ilyenről, Nekünk még nem tanították az orvosin. – mosolyodott el Edward.

- Igazából amikor a tételeket dolgoztam ki és kutakodtam, akkor olvastam erről. Nagyon ritka.

- Igaz, hogy már nem praktizálsz?- kérdezte Carlisle.

- Igen, de azért a tudás megmaradt. Nem igen volt rá időm. Londonban inkább tanítottam, a kórházban. Mikor még ott voltam. Aztán… A többi nem érdekes.



Mivel már a hatodik hétben voltam – hosszas számolgatás után sikerült erre rájönnünk, ami már a második hónapnak a második hetét jelentette -, elérkezett az idő, hogy részt vegyek az első vizsgálatokon.
A kórházban nem igazán volt senki. Megkerestem Carlisle irodáját.

- Szia!- köszönt mosolyogva. – Minden rendben?

- Hát… Ahogy ilyenkor a rendben szokott lenni, úgyhogy azt hiszem igen. Minden rendben.

- Edan mesélte, hogy amikor este ott volt, akkor rosszul néztél ki. Mármint, hogy olyan volt, mintha fájdalmaid lettek volna.

- Akkor elég rosszul éreztem magam. De elmúlt, azóta nem is érzem. Csak néha érzek nyomást a hasamban, de nem tart ki egy percig sem. Azt hiszem ez így normális.

- Edan lassan több időt tölt Nálatok, mint otthon. Persze ez nem baj, csak Isabella viseli egy kicsit nehezen.

- Hát, igen. Nem lennék a helyében. Azért örülök, hogy a családom itt marad. Szeretném Liliett-tel megtalálni a közös hangot, de Ő még csak nem is akar felőlem hallani. Edan nem tudom, hogy, hogy bírja mellettem. – mosolyodtam el. – Én már rég elmenekültem volna magamtól. De Edan, annyira lelkes.

- Hát igen. Akkor most térjünk át szigorúan orvos-páciens kapcsolatra. Ülj le!

Leültem Carlisle-lal szembe. Carlisle elővett egy füzetet.

- Teljes név?

- Esther Evenson.

- Kor?

- Huszonhat.

- Milyen betegségeid voltak?

- Azon kívül, hogy nem tudtam alakot váltani, nem igazán fordult elő semmilyen betegség. Nem voltam az a betegeskedő típus.

- Mit dolgozol?

- Most éppen semmit. Élvezem az életet, de majd szeretnék visszaállni itt a munkába. Még addig, amíg a terhesség nem akadályoz a munkába.

- Ezt, majd még megbeszéljük. Már csak pár kérdés. Mik a napi szokásaid?

- Takarítani Nate után, főzni Natere.

- Értem. Előfordult a családban ikerterhesség?

- Most az édesapa családja is beleszámít?- kérdeztem nevetve.

- Igen.

- Igen, előfordult. Nem sokan tudják, de nekem volt egy ikertestvérem, de sajnos meghalt a születésünk után.

- Oh, sajnálom. Biztosan fájt az elvesztése.

- Nekem nem annyira, mint anyuéknak. Ha jól tudom a következő kérdés az, az, hogy előfordult-e genetikai rendellenesség a családban. Erre a kérdésre hagy ne Én válaszoljak, Te biztosan jobban tudod a választ.

- Akkor már csak azt kell megbeszélnünk, hogy hol és hogyan szeretnél majd szülni?

- Hát, ez még a jövő zenéje. De mindenképpen természetes úton, és ha Edan be akar jönni, akkor Ő is ott lehessen. A hol kérdésre nem tudok választ adni, mert egyenlőre azt se tudom, hogy milyen leszek… De, ha lesz rá lehetőségem, akkor kórházban szeretnék szülni. – céloztam a baba szüleinek génállományára.

- Reméljük, hogy minden normális lesz.

- Carlisle, már a terhességem kezdete se volt normális.

Carlisle az összes vizsgálatot elintézte, az ultrahangot hagyta utoljára. Kicsit szomorú voltam, hogy Edan nincs mellettem, de megértettem, hogy fáradt. Szegény egész éjjel virrasztott, csak, hogy biztonságban tudjon minket.

- Tudtad, hogy nagyobb az esélyes annak, hogy te is ikreket fogsz várni? – nézte a monitort. – Igen, talán azt a természetes úton dolgot még át kéne beszélnünk. – fordította felém a monitort, hogy Én is szemügyre vehessem a bennem lakó kis magzatot. Vagyis a magzatokat.

- Hallottam már róla, de ezen még nem is gondolkoztam. Két baba, két pici élet.

- Azért ilyet csinálni… Ilyen fiatalon dédpapát csinálni belőlem. – törölte le a hasamról a zselét.

- Nem volt szándékos, tényleg. De egy csöppet sem bánom.

Miután mindennel végeztünk elindultam haza. Út közben elhaladtam egy pékség mellett, rögtön megkordult a gyomrom. Mostanában már nem voltam annyira rosszul reggelente, viszont néhány szagtól kifejezetten rosszul lettem, ezért Edan és Nate is mindig figyelt Rám.

Edan meg sem lepődött, amikor úgy értem haza, hogy a kezembe ott volt a harmadik kakaós csigám.

- Szia!- kaptam egy puszit a számra. – Na? Hogy vagytok? Minden rendben? Bocsánat, hogy nem tudtam elmenni.

- Nyugi Edan. Minden rendben. És, majd legközelebb eljössz, hogy láthasd Őket.

- Őket? Többes számban?- kapkodott levegő után, majd se szó, se beszéd elájult. A kakaós csigával már nem is törődtem, csak letettem az asztalra. Edan jobban aggasztott.

Simogattam az arcát és megnéztem a pulzusát is, hogy biztosan csak a hírtől ájult el. Nagyon megijedtem.

- Mi történt?- kérdezte Edan, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam.

- Elájultál, amikor megtudtad, hogy ikreket várunk.

- Ikreket? Két pici baba? A miénk?

- Igen, két kisbabánk lesz. Már értem, hogy miért látszik máris a hasam. – szomorodtam el, nem tudom miért.

- Két csoda növekszik benned, és Én alig várom, hogy még jobban látszódjon, hogy babát vársz. Vagyis várunk. Együtt csináljuk végig.

- Nagyon szenvedélyes beszéd volt. – mondtam és egy szenvedélyes csókkal jutalmaztam.

Már majdnem a nappaliban estünk egymásnak, de Nate nem hagyta, így kénytelenek voltunk felmenni a szobámba.
Edan annyira tökéletes, meg se érdemlem.

12. fejezet | Broken Angel - Összetört Angyal

12. Kerti party

Már három napja ugyanaz volt a menetrend. Kezdtem kiakasztani vagy inkább megijeszteni Nate-et. Reggelente kiadtam magamból mindent. Aztán mentem reggelizni és, ha minden jól ment bennem maradt a kaja.

Egyik reggel még lustálkodtam, hátha ezzel eltolhatom a menetrendet és kiesik az első pont… Közben hallgattam a neszeket. Ajtónyikorgás, valaki jött hozzánk. Nevetgélés… Ajtócsapódás, valaki távozott tőlünk. Aztán léptek zaja, majd valaki megállt az ajtó előtt. Kopogtak és azután kinyílt az ajtó.

Nate az engedélyem nélkül jött be, de biztos voltam benne, hogy oda lesz a próbálkozásom, ha most megszólalok.
Nate kezében egy levelet tartott.

- Csipkerózsika, tudom, hogy későn szólok, de nekem is az előbb szóltak… - kezdett bele hosszú mondókájába.

- Nate, a lényeget. – nyögtem fel fájdalmasan.

- Meg vagyunk hívva egy kerti partyra. Alice megint nem bírt magával.

Ekkor minden önuralmam elpárolgott és pillanatok alatt a fürdőszoba padlóján ültem. A napok múlásával már kezdtem megszokni, és arra is rájöttem, hogyha eszek, akkor most már sokkal több marad meg bennem. És ennek igazán örültem.

- Három napja még elhittem, hogy ez normális, de most már kezdek komolyan aggódni. – állt meg Nate az ajtóban.

- Biztos csak gyomorrontás, előfordul az ilyen. – mondtam miután kitisztítottam a szám.

Elvettem Nate kezéből a meghívót, majd elolvastam. Mindenki ott lesz, vagyis Evensonék, Cullenék és Mi. Mert elmegyünk, ha találok valami göncöt.
Emlékeztem még arra az időre, amikor Alice mindennap felöltöztetett. Nem akartam elrontani az összhatást.

- Öltözz fel és indulhatunk!- mondta Nate.

- Oké, akkor mindjárt jövök.

A szekrényem előtt állva rádöbbentem, hogy nem tudom mit vegyek fel. Nem akartam még vékonyabbnak látszani, ezért kivettem egy kéktunikát. A felsőm már megvolt, az aló könnyebben kiválasztottam. Egy fehér kisgatyát, ami éppen csak, hogy kilátszott a tunika alól.

Orvos voltam, tudtam, hogy nem egészséges, hogy ennyire vékony vagyok. De nem tehettem az ellen semmit, hogy a kaja kijött belőlem. Orvoshoz – meglepő módon – nem akaródzott menni…

Nate egy halásznadrágot és egy inget vett fel. Az összhatás nagyon kisfiúsra sikeredett, de mégis látszott rajta, hogy idősebb. Szemében aggódás szikrája csillogott.
Természetesen Én nekem se az volt a célom, hogy ott mindenki előtt legyek rosszul. Talán, ha nem eszek annyit…

- Nate… - néztem a szemébe, miközben belekaroltam.

- Mit szeretnél?- kérdezte vészjósló hangnemben.

- Csak azt, hogy ezt a három napot ne nagyon emlegesd,… és ne is gondolj rá. – kértem, bevetettem a kiskutyaszemeket is.

- Esther… Nem tetszik ez nekem. De, legyen!- sóhajtott egy nagyot.

- Köszönöm. – pusziltam arcon.


Alice kitett magáért. Még az esküvői díszítésnél is csodálkoztam… Lila lampionok ezrei lógtak a fákról és a bevezető utat is szegélyezték. Maga a party a kertben kapott helyet.

Kerestem Edant, de sehol sem láttam. Mindenki más itt volt…

- Szia! A múltkor nem tudtunk bemutatkozni. – kezdte mosolyogva anya. – Mary vagyok. Ő a férjem, Sam – mutattt apára – És Ők a gyerekeink. John a legidősebb, Tim a második fiúnk és Liliett.

Látszott anyán, hogy boldog. Végülis, a család együtt van. A gyerekek, a szülők…

- Azt hittem egész nap lustálkodni fogsz. – ölelt át hátulról az a személy, akit egész eddig kerestem.

- Nem láttalak… – mondtam szomorúan.

- Alice többször felküldött átöltözni. – mondta nevetve, miközben egy hajtincsemmel játszadozott. – De most már itt vagyok.

Edan megtáncoltatott. Boldog voltam és jól esett, hogy a szülőik nem szólnak bele a dolgainkba. Edward és Isabella is jól érezték magukat, persze néha-néha felénk pillantottak.

Nate is jól érezte magát Liliett-tel. Öröm volt rájuk nézni. Alicenek sikerült összehoznia egy igazán jó partyt. Egészen az ebédig… Persze voltak, akik nem ettek, de azok vámpírok voltak.

Előre féltem a következményektől, de nem gondolhattam erre… Helyette Edanre gondoltam… De ez sem segített.
Felálltam az asztaltól és egy bocsánatkérő pillantás után bementem a házba, majd onnan futva tettem meg az utat a fürdőszobáig.
Ezt akartam elkerülni… Remélhetőleg senki sem gyanakszik, vagy jön utánam…

Miután rendbe szedtem magam visszamentem a többiekhez. Mindenki beszélgetett, de amikor megláttak abbahagyták. Feltételeztem, hogy Rólam beszéltek.

- Megkóstolod a sütit?- húzott magával Alice az édességes asztalhoz. Nem mondhattam mást, elfogadtam.

Régebben sokat ettem túrós réteset, de csak egy valaki tudta olyan finomra elkészíteni, hogy utána tényleg megnyaltam mind a tíz ujjam. Anya mindig úgy készítette el a rétest, hogy tele tömte töltelékkel. Könnyen felismertem Anya rétesét.

Alice kicsit túlzásba esett és ennek Én láttam kárát. Legalább tíz féle sütiből kaptam már kóstolót. Aztán rájöttem…
Edward Cullen! Nem tudom, hogy hol bujkálsz, de ezt még megkeserülöd!
A jó hír az volt, hogy az édesség után nem éreztem azt, hogy rosszul vagyok. A rossz hír az az volt, hogy Alice nem hagyta abba és tovább mutogatta az édességeket.

- Alice… - kértem a tizenötödik fajta sütinél egy kis pihenést. – Miért teszed ezt velem? Ha még egy falatot eszek, akkor ki fogok pukkadni, mint egy lufi.

- De olyan vékony vagy. – nézett végig rajtam. Mit keresett? A változást? De attól, hogy most tele eszem magam még nem fog meglátszani… - És Edward mondta, hogy…

- Mit mondott Edward?- kérdeztem, előre féltem a választól. Közben mindenki körénk gyűlt.

- Kár volna tagadnod. Láttam, amit láttam. – lépett elő Edward. – Talán szakemberhez kéne fordulnod.

Semmit se értettem. Milyen szakember? És mit látott? Talán Nate elárult?
Edward felmordult, ahogy meghallotta a gondolatmenetem.

- Meg se próbáld titkolni, hogy már napok óta csinálod. – mondta Edward, és Én csak abban a pillanatban jöttem rá, hogy eddig miről beszélt.

- Nem titkolom. – mondtam és körülnéztem. Most mindenki hülyének néz, ez… szuper.

- Csak aggódunk érted. A bulémia legyőzhető. – mondta Edward.

Ezt még a legrosszabb elméleteim közé se soroltam volna. Miből vonta le azt a következtetést mindenki, hogy bulémiás vagyok? Az lehet, hogy Edward elmondta, hogy mit látott, és utána Alice megpróbált felhizlalni…, de ez még nem bizonyít semmit.

Viszont bebizonyítottam – igaz csak magamnak -, hogy a vámpírok is lehetnek hülyék. Nem tökéletesek, még a gondolkodásuk sem.
Bulémiás? Én? Inkább azt mondanám, hogy egy alakváltó, aki valószínűleg beteg.

- Engedd, hogy segítsünk... – kért Edward

Hátráltam pár lépést. Edan mögöttem állt, Ő is aggódott. Gyönyörű szép szemei vannak. Kicsit megszédültem, de Edan annyira… Muszáj volt megkapaszkodnom Edanbe.

Rögtön utánam kapott több kéz is. Az elmúlt pár nap kialvatlansága most ért utol. Nem vágytam másra csak egy ágyra. És csöndre.
Edan felvett a karjába, az illata összetéveszthetetlen. Közelebb bújtam hozzá, féltem, hogy emiatt az egész miatt majd nem kellek neki.

- Nate, miért nem szóltál? Tíz nap után az emberek belehalnak a kialvatlanságba.

- De Edward, Esther nem ember.

- Az lehet, de nem is átlagos alakváltó. Később váltott és úgy látszik, hogy Neki szüksége van az alvásra. Edan, már ébren van.

- Nem kéne még aludnia? Még a végén újból rosszul lesz. – aggodalmaskodott Edan.

- Carlisle szeretné megvizsgálni. – sóhajtott Edward, de láttam magam előtt az arcát, ahogy elmosolyodik.

Legszívesebben Edwardhoz vágtam volna valamit. Azt még nem találtam ki, hogy hogyan fogok ellenállni, de valamit majd csak kitalálok…
Valaki megmozdult a fejem alatt, amire kipattantak a szemeim. Aztán amikor felnéztem és megláttam Edan ijedt arcát megnyugodtam.

- Szeretlek. – mondtam ki először hangosan.

- Én is, szeretlek.

Felültem, nem törődve Edward ellenző pillantásával.

- Semmi bajom, csak egy kis kialvatlanság. Haza megyek és jól kialszom magam.

- Sajnálom, de nem engedhetlek el. Beszélnünk kell. – állított meg Edward.

Miután mindenki kiment és elmentek az ajtó közeléből Edward leült. Várt egy percet, hogy Én is leüljek. Tétovázva ugyan, de leültem mellé.

- Nagyon sajnálom, hogy olyanokat mondtam, amikben még Én magam se voltam biztos.

- Semmi baj, te csak a látottakból indultál ki. – mosolyogtam rá fáradtan. – Én… Nate nem akart eljönni, vagyis… Azt nem akarta, hogy Én eljöjjek, csak ezt nem tette szóvá. Igen, már napok óta ez megy. Először azt hittem, hogy terhes vagyok, mert… azt szerettem volna, hogy terhes legyek. – nem mertem Edward szemébe nézni.

- Megértem, hogy vágysz egy gyerekre. És, tisztelem, hogy Edannel ezt meg akarod beszélni… - megfogta a kezem, előrerévedő tekintete arról árulkodott, hogy a múltból merít emlékeket. – Isabella álterhes volt. Meg… megpróbálta eltitkolni előlem, hogy gyereket akar. Szeretném, ha Ti boldogok lennétek, a fiammal.

- Edward… Szeretem Edant, de nem engem érdemel. Nagyon szeretem…

Tim jött be a szobába. Hosszasan nézte a kettősünket, majd vidáman megszólalt.

- Beszélgessünk!- mondta fülig érő szájjal.

13. fejezet | Broken Angel - Összetört Angyal

13. Lehetetlen, mégis lehetséges

Tim maga volt a megtestesült jóság. Láthatólag Neki semmi baja sem volt a vámpírokkal, ellentétben Johnnal. De, hogy az Én szagom Cullenéknek miért nem irritáló arra nem tudtam a választ. Jó, az igaz, hogy Nekem se volt túl ismeretlen az ,,illatuk”. Talán Edan miatt…

Tim még mindig izgatottan pillantott hol Rám, hol az ajtóra. Edwardra néztem, aki nem volt túlságosan elragadtatva az ötlettől, hogy Én most bármerre is elmenjek. De ez kicsit sem érdekelt.

- Edward, nem lesz semmi bajom. Tim velem lesz. Aztán, majd otthon lefekszem aludni és másnapra már el is múlik ez az egész. – mondtam úgy, hogy még Én is elhittem, amit mondok. Mert ez csak a kialvatlanság…

- De, ha bármi van… - aggodalmaskodott tovább.

- Azonnal felhívlak Titeket. – nyugtattam meg.

Timmel a parton sétálgattunk. Sokáig egyikünk se szólalt meg, nem tudtuk, hogy mit kéne mondanunk. Olyan régen láttuk már egymást, s mégis Ők semmit sem változtak. Én se mondhatnám, de azért nálam szembe tűnőbb a változás…

- Szóval… A családom egy idiótának néz. – nevetett fel önfeledten. – Anya pszichológushoz akart vinni, mondván, hogy ez nem normális. Bár Anya is beismerte magának, hogy nagyon hasonlítasz Rá. – nevette el magát.

- Miattam tiszta idiótának néznek? Bocsi, bátyus.

- Semmi baj, Essie. – utoljára akkor hívott így, amikor anyáék nem voltak otthon.

- De, mi történt veletek? Hiszen ott volt az a sok vér… Én meg, elmenekültem, mert azt hittem, hogy Ti…

- Meghaltunk. Csak Esmeralda tudhatja, hogy miért jött aznap oda. De a bosszú most segített. Meg akarta leckéztetni Apát, azzal, hogy lehibernálta a családot. – nevetette el magát. – Aztán egyszer csak felébredtünk és egy levél segítségével eljutottunk ide. Aztán hallottuk, hogy repülőgép-szerencsétlenség volt… Cullenék nagyon jó színészek. Eddig egyszer se ejtették ki a nevedet anyáék előtt.

- Akkor, hogy beszélnek Rólam? Titokzatos lány? Nate szeretője? Vagy, hogy?

- Edan szeretője. – mondta nevetve. – Igazából mindig jól kikerülik a választ erre a kérdésre. De, Essie, meddig nem akarod elmondani, hogy…

- Nem tudom, Tim. Liliett… Nem akarok senkit megbántani, de félek, hogy mi történne, ha megtudnák…

- Azért remélem minél előbb. És veled mi történt az elmúlt pár évben?

- Elvégeztem az orvosi két szakát, majd Edan belém vésődött, aztán találkoztam Esmeraldával és végül elmenekültem. A repülőn élet-halál harcot vívtam Paullal. Deréktól lefelé lebénultam, de miután a kertben véletlenül átváltoztam minden rendbe jött. Most itt vagyok és remélem, hogy Edannel maradhatok örökre. – hadartam el mindent egyszuszra.

- Huh… Hát, hugi kalandos egy életed volt és lesz.

Még sétálgattunk és megbeszéltük, hogy eljárunk majd bulizni, mert az kimaradt az életünkből.
Többször úgy éreztem, mintha bármelyik percben elájulhatnék, de ezt nem említettem neki, mert rögtön visszavitt volna.

Otthon még végighallgattam Nate szónoklatát. De egy puszival el tudtam felejttetni vele, hogy miért volt dühös. Ettem egy keveset, csak annyit, amennyi jól esett, és amitől nem éreztem rosszul magam.

Hosszú órákig feküdtem a kádban. Eleinte csak, mert annyira jól esett a víz, viszont utána elgondolkoztam… Megint a gyerekkérdés jutott az eszembe. Úgy döntöttem, hogy még holnap beszélek Edannel. Nem fogok ráerőszakolni semmit sem, de érdekel a véleménye.

Amit Edward mondott, hogy Isabella álterhes volt, az is szöget ütött a fejemben. Képtelen voltam másra gondolni…
Végül kiszálltam a kádból, mer Nate már az ajtót verte, hogy jöjjek ki, mert Ő is be szeretne menni.

Az ágyba szó szerint beájultam. Mikor felébredtem a víz folyt rólam, pedig ez elméletileg lehetetlen volt. Alakváltó vagyok, még csak beteg se tudok lenni… Végül felálltam és kimentem a fürdőbe, csodáltam, hogy a konyha felől világosság van, Nate nem aludt…

Miután megmostam az arcom, visszamentem a szobába és átvettem a hálóruhám, ami Nate egyik pólója volt, ami Rá és Rám is nagy volt. Nem volt valami „hú, de szexi” de a célnak pont megfelelt.

Rosszat álmodtam, nagyon rosszat, de mikor felébredtem nem emlékeztem már rá. A derekam és a hasam is fájt. Nem akartam ezt, ez fájt.
Sikítani akartam, de nem tudtam, csak halkan sírtam, aztán újból elaludtam. A fájdalmat még mindig éreztem, de így nem volt annyira vészes.

Nem tudtam, hogy ki és mikor jött be a szobámba, de az ajtónyikorgásra kinyitottam résnyire a szemem. Egyedül Edant akartam, senki mást.

- Esther…- suttogta valaki a sötétben és Én azonnal jobban éreztem magam az ismerős hangtól.

- Edan… - suttogtam alig hallhatóan, de Ő meghallotta és közelebb jött az ágyhoz.

Óvatosan mögém feküdt és magához húzott. A fájdalmat nem éreztem, már. Semmi mást nem akartam, csak a lehető legközelebb kerülni Hozzá. Nem gondolkodtam, csak cselekedtem.

Edan a hátán feküst és a plafont bámulta, nem tudtam, hogy mi bántja. Fölégördültem, mire vissza akart tenni a helyemre, de Én nem engedtem. Ajka fölé hajoltam és megcsókoltam. Visszacsókolt, de nekem ez nem volt elég.

Olyan óvatosan ért hozzám, mintha attól félt volna, hogy eltűnök, ha erősebben szorít. De nekem így is jó volt, csak Edannel akartam lenni…

Edan mellkasára tettem a fejem és úgy próbáltam meg elaludni, de nem jött a szememre álom. Talán az extázis miatt, amit nemrég éltem át.
Végre rászántam magam, hogy beszéljek Edannel, mert tudtam, hogy meg kell tennem.

- Edan… - szóltam Neki, s közben kezemmel a hasán játszadoztam.

- Igen, kicsim?- tette fel a kérdést, mintha megijedt volna.

- Én csak azon gondolkoztam… - sóhajtottam egyet -, hogy Te szeretnél majd gyereket? Mármint, Tőlem. Nem most csak majd valamikor.

Férfit még nem láttam sírni, de Edan – ahogy kiejtettem a számon a gyerek szót – sírt. Visszafogottan, férfiasan, de sírt. És Én okoztam neki fájdalmat. Nem tudtam, hogy mit csináljak.

- Edan… Sajnálom! Én nem akartalak megbántani. – kapkodtam levegőért miközben hadartam. Nem akartam megbántani, Én már zokogtam.

- Kicsim… Nem Te bántottál meg. Te semmi rosszat nem tettél. – suttogta a hajamba. – Csak amikor jöttem ide, még hallottam, hogy otthonról miről beszéltek.

- És miről?- érdeklődtem.

- Majd megtudod. – sóhajtott egy nagyot.

Mindketten elaludtunk. Késő este, vagy kora reggel a derekam megint elkezdett fájni. A hasam újból görcsölt…
Edan a hajammal játszadozott, ebből tudtam, hogy már ébren van.

Miután felöltöztem nem várt fordulat következett. Megreggeliztem, de Nate és Edan is olyan furcsán néztek Rám. Edan megpróbálta leplezni, hogy szomorú. Nate szemében viszont a sajnálatot ismertem fel, csak tudtam volna, hogy mit sajnál.

Azon már meg se lepődtem, amikor a Cullen-ház felé vettük az irányt. Mindenki megint engem nézett és ez idegesített. Kicsi hiányzott, hogy ne pofozzak fel valakit.
Balsejtelmem volt, de szerettem volna jó messzire elüldözni…

Edan elkísért Carlisle dolgozószobájáig. Hallottam, hogy Edward rászól mindenkire, hogy ne bámuljanak annyira feltűnően.

- Esther… - kezdett bele Carlisle, aztán megállt és hellyel kínált.

- Mi van itt mindenkivel?- szólaltam meg ingerülten. – Ide jövök és mindenki engem bámul, mindenki sajnál valamit. Elegem van!

- Megértem, de Te is megértheted a többieket, ha végighallgatsz. – mondta továbbra is nyugodtan.

- És, ha nem akarlak végighallgatni?

- Akkor is végig fogsz, mert Rólad van szó. Mindenki aggódik, és félt.

- Értem aggódnak? Rájöttél, hogy mi bajom van. – sápadtam el.

Nem akartam hallani, ezért befogtam a fülem. A sírás kerülgetett. Valami nagyon szörnyű dolognak kellett lennie, ahhoz, hogy mindenki úgy nézzen Rám.
Carlisle gyengéden lefejtette a kezemet a fülemről.

- Tudom, hogy nem ezt szeretnéd hallani… És azt is tudom, hogy Edan hallotta, de nem mondta el neked. – hagyott egy kis szünetet, hogy felfogjam, amit az előbb mondott. Edan akkor mégiscsak miattam volt szomorú… - Amikor rosszul lettél vettem Tőled vért. Elvégeztem egy terhességi tesztet és pozitív lett. – mikor kimondta, hogy terhes vagyok, majd’ kiugrottam a bőrömből. Carlisle viszont elkomorodott. – Viszont a tünetek azt mutatják, hogy… méhen kívüli terhesség. Sajnálom!

Az nem lehet… Miért mindig velem történnek ezek a dolgok? Van más ember is! Ez igazságtalanság.
Edan ezért volt szomorú... Szeretne gyereket és Én még ezt is elveszem Tőle. Annyira akartam ezt a gyereket…

Egy nő éltében a legszebb pillanat, amikor megtudja gyermeket vár. Majd a terhesség összes kényelmetlen velejáróját átvészeli. Érzi a benne növekvő kis életet, mikor az először megmozdul… És világra hozza, hogy a Föld lakossága egy újabb emberrel több legyen. A nő és a férfi, a férj és a feleség Vele válik Családdá.

Edan kezét a vállamra tette, nem tudom mikor jött be, de nem is érdekelt.

- Én sajnálom. – hajtottam le a fejem.

- Ne hibáztasd magad! Lesz még alkalmunk. – mondta magabiztosan Edan.

A váratlan fordulatokat már megszoktam. Ebben a családban lehetetlen lenne nem megszokni.

- Elmondom anyáéknak. – mondtam és felálltam.

- Szeretnélek előtte megvizsgálni. A Te érdeked, tanultad. – mondta Carlisle.

Nem ellenkeztem, csak minél előbb túl akart esni az egészen. Carlisle egy ágyra fektetett, majd az ultrahang géppel megnézte a méhemet, Edan fogta a kezem. Amikor a sokktól úgy megszorítottam, hogy eltörtem a kezét.

Edan megpróbálta elfojtani a káromkodásait, de nem sikerült Neki. Én teljesen leblokkoltam, és nem csak Én voltam vele így.

10. fejezet | Broken Angel - Összetört Angyal

10. Felicità

Nem tudtam eldönteni, hogy Edant csak a kötelék húzta magával, vagy pedig Ő akart Önként itt lenni és ezt csinálni. Ezt, amit képtelen voltam kimondani, még magamban is.

Edan selymes csókjai a vállamon, kulcscsontomon… Észre se vettem, hogy szaggatottan veszem a levegőt. Akartam Őt.

- Apáék… nem tudják… - mormolta a bőrömbe. Riadtan kaptam Edan felé a tekintetem. Kezei a csípőmön pihentek.

- Ezért még Én fogom megütni a bokám… - a tiltakozásom egy nyögésbe fulladt, amikor Edan felhúzta a pólóm és nyelvével a köldököm körül körözött.

- Amiről nem tudnak, nem fáj nekik. – nézett rám igazán… rosszkisfiúsan. Azelőtt még soha nem láttam így.

Nem volt ellenemre a dolog, mert tudtam, hogy ezt csak azért mondta, mert… Velem akart lenni, és mert mégiscsak férfiból van. És Edan férfi lett…

Kezemet végighúztam tökéletes testén. Egy fiatal fiú, hogy tud ilyen testtel rendelkezni? Lehetetlen, mégis lehetséges, ha már csak abból indulunk ki, hogy Edan félig alakváltó.
Átkaroltam a nyakát és úgy húztam magamhoz egy csók erejéig. Bőre illata megbabonázott és Én még többet akartam Belőle. Megcsókoltam a füle mögött, mire elégedett nyögést hallatott.

Csak egy pillanat volt a feszítő érzés, amit akkor éreztem, amikor végre teljesen eggyé váltunk. De az, az érzés hamar elmúlt és helyette az egész testem bizsergett.
Edan nem váratott meg, elkezdett mozogni, de Én gyorsabb tempót diktáltam.

A gyönyör hirtelen csapott le Rám. A testem ívben megfeszült a mennyei érzéstől, majd fáradtan hanyatlottam a homokba vissza. Azt akartam, hogy Edan is átélhesse ezt a csodálatos élményt. Nem kellett sokáig várnom, ökle a fejem fölött csapódott a földnek.
Érzetem a langyosságot, ami elöntötte altestemet. Más volt, mint amilyennek tanultam az orvosin, sokkal másabb.

Edan fáradtan fúrta fejét a nyakamba. Légzése rendszertelen volt.

- Azt hiszem, ma nem megyek haza. – dőlt le mellém. Fejemet a mellkasára tettem.

- A szüleid keresni fognak. – mondtam és előre féltem Edward reakciójától, ha megtudja, hogy Edan mit csinált este. – Edan!- ijedten kiáltottam fel, pedig már senki se volt a parton, rajtunk kívül. Védelmezőn még jobban magához húzott.

- Semmi baj! Nincs itt senki, csak mi. – mormolta a fülembe a megnyugtató szavakat. Ahogy a mi-t kiejtette a testemet elöntötte a jóleső melegség.

Bíztam Edanbe. Valahogy biztosan eléri, hogy az apja ne tudja kiolvasni a fejéből az éjszakánkat. Csak most kezdett igazán tudatosulni, hogy szerelemmel szeretem Edant. Eddig csak azt hittem, hogy úgy szeretem.

Edan cirógatta a hátam és ez segített nyugodtan aludni. Az az érzés, hogy Edan itt van és megvéd mindentől megnyugtatott. Mert bíztam benne, hogy még Edwardtól is megvédene.

A Nap sugaraira ébredtem fel. Kellemesen cirógatták a bőrömet. Edan még aludt, de olyan édes volt, hogy nem volt szívem felébreszteni.
Megkerestem a cuccaim, majd elkezdtem őket felvenni. Edan nadrágja gyűrötten volt a homokban, de Én összehajtogattam neki.

A farzsebéből egy fehér boríték lógott ki. Nem szokásom nyúlkálni más cuccaihoz, de ez érdekelt. Óvatosan kivettem az egész borítékot.

,,Esther Evenson részére!

P.S.: Edward, ne égesd el!”

Az Én levelem mit keres Edan farzsebében? És Edward miért akarná elégetni?
A boríték volt maga a levél és már valaki elolvasta.

,,Kedves Esther!
Ezer hála, hogy segítettél összebarátkozni Cullenékkel. Valószínűleg Edward végzett volna velem, de Carlisle felismert, valamennyire. Nem akartam Nekik fájdalmat okozni, ezért elköltöztem. Carlisle persze vett nekem egy házat, ami nagyon kedves volt a részéről.
Tudom, hogy egyszer majd vissza fogsz menni La Push-ba. Hülyének nézhetnél, de látom a jövőt. Tudod, boszorkány vagyok.
Nagyon hálás vagyok Neked! Ezért is tettem meg azt, amit már rég meg kellett volna.
Nem tudom, hogy hogyan fogod majd fogadni, mert a jövőd eltűnik azután, hogy Edan…
Üdvözlettel: Esmeralda Evenson”


Kérdések ezrei cikáztak a fejemben. Esmeralda, miféle dolgot tett meg, amit már rég meg kellett volna? És miért nézte a jövőmet? És miért tűnt el Edan után…

- Sikerült kicsempésznem. – ijedten kaptam a szívemhez, amikor Edan megszólalt. – Téged illet. És Apa el akarta égetni. – mondta és közben felállt, hogy Ő is felöltözzön.

- Hát… Köszönöm. Nem lehetet könnyű. – nem bírtam levenni a szemem Róla. Tökéletes volt, mindenhonnan nézve.

- Jó nézni?- kérdezte nevetve, majd visszatért az eredeti témához. - Meglepődnél, ha tudnád, hogy Isis segített. – és tényleg meglepődtem, amint kimondta a nevet.

- Isis segítette neked? De miattam nem lehetett nászútja.

- Azóta elmentek és vissza is jöttek. Sok mindenről lemaradtál. – puszilt arcon.

A levelet nem kérte vissza, viszont amint felöltözött, haza is ment. Nem érzetem magam egyéjszakás kalandnak, mert Edan nem olyan.
Lassacskán Én is összeszedtem magam és haza indultam.

Nate – szokáshoz híven – még aludt. Kopogás nélkül nyitottam be a szobájába, amiért morgott egy kicsit, de aztán hagyta, hogy mellé feküdjek.

- Félvámpírszagod van. – mondta, és drámaian elhúzta az orrát.

- Neked meg vámpír. Hol voltál? – kérdeztem gyanakvón.

Ha átment volna Cullenékhoz, akkor szólt volna. Biztosan. Vagy csak Isabellát ment meglátogatni…

- Cullenéknél voltam. Meglátogattam Őket és a vendégeiket. – mondta Nate.

- Vannak vendégeik?- ültem fel az ágyon.

Edan nem mesélt róla, hogy vannak náluk. Biztosan vámpírbarátok. Különben Nate nem ment volna oda.
Egy kicsit féltettem Nate-et.

- Jó lenne tisztavizet önteni a pohárba. – ült fel Nate is az ágyban.

- Ha így akarsz rávenni, hogy oda menjek, akkor nem fog összejönni.

- Pedig megígértem Nekik, hidd el Ők is hasonlóképen reagáltak az ötletemre. És végre Én is megtudhatnám a sötét múltad részleteit.

Semmi kedvem nem volt Cullenékhoz. És az Edannel töltött éjszaka után nem akartam Vele találkozni. Márpedig Natenek igaza volt. Tiszta vizet kellett öntenem abba a bizonyos pohárba.

Abba még nem gondoltam bele, hogy mi van akkor, ha Edward kidob, és azt mondja, hagyjuk az egészet. Elfogadható reakció lett volna, csakúgy, mint Isabellánál. Gyerekes dolog volt menekülni és nem szembeszállni a dolgokkal.

Átcsoszogtam a szobámba és előkerestem egy elfogadható ruhát, amit nem sajnáltam. Ha arra kerülne a sor nyugodtan átváltozhatnék benne. Nehezen találtam meg a megfelelő ruhát.

Nate is felöltözött és rendet rakott maga után, aminek külön örültem.
Előre engedett, így megbizonyosodva arról, hogy nem fogok elszökni. Mikor már közeledtünk a Cullen-ház felé belekaroltam Natebe. A gondolataimat is rendszereztem, nehogy Edward valami olyat lásson, amit nem lenne szabad.

Nate nem kopogott, de biztosan jelezte Edwardnak gondolatban, hogy itt vagyunk.
Nate elengedte a kezem így egyedül kellett belépnem az ajtón.
Előttem állt két személy. Egy férfi és egy nő. A férfinak barna, majdnem fekete, rövid haja volt, míg a nőnek göndör szőke. Valahonnan ismerősek voltak, de nem tudtam honnan…

- Ez nem lehet… - ez volt az utolsó mondatom, majd valaki úgy döntött, hogy kipréseli belőlem a levegőt.

11. fejezet | Broken Angel - Összetört Angyal

11. Evensonék

Nem kaptam levegőt, de nem tudtam jelezni az idegennek, hogy eresszen el. Csúnya véget fogok érni, valaki szeretetből – legalábbis remélem – megöl.
Edward sietett a megmentésemre, ami egész kedves volt Tőle, azt hittem utál.

- És hol jó nekem, ha a fiam bevésődését agyon nyomják?- tette fel a kérdést unottan, miközben leszedte rólam a fiút. – Még akkor sem akarom, hogy meghalj, amikor Edan elvette Liliettet.

- Nem állok a boldogságuk közé. Nem ezért jöttem, de ezt Te is tudod. – mondtam és nagyon szippantottam a levegőből.

- Carlisle! Itt vannak. – szólt apjának normál hangnemben. Carlisle Isis-szel az oldalán pillanatokon belül Edward mellett volt.

Isis szégyenlősen pillantott le a földre, én se tettem másként. Ezért nem akartam Cullenékhez jönni egy pár napig, csak ameddig… És akkor elszóltam magam, gondolatban.

- Edan!- szólította fiát, mire az lehajtott fejjel közeledett felénk. Muszáj volt felnéznem. Megint elszúrtam. – Csalódtam benned fiam.

Edan mellé szökkent egy barna hajú lány. Az a lány, akivel Edant láttam. Csokoládébarna haja lágy hullámokban omlott a vállára. Nate nem vett levegőt, amint meglátta. Meg tudtam érteni, hogy bevésődött, a lány gyönyörű volt. Csak egy aprócska bibi volt, Edan jegyese volt.

Az aprócska gyűrű csillogott a lány ujján, és szórakozottan játszadozott Edan egyik bronzos tincsével. De szemében csak akkor láttam csillogást, amikor Natere nézett.
Edan még mindig nem nézett fel, de Apja reakciót kémlelve rájöttem, hogy gondolatban társalognak.

- Hadd mutassam be Evensonékat!- Carlisle volt az első, aki megszólalt.

Nem kaptam levegőt. Felhagytam Edan és Edward kémlelésével. Lelkileg megint összetörtem, de most nem lesz majd mellettem senki. Natenek a bevésődése… Edant eltiltották Tőlem. És az… az nem lehet….

- Tim, miért nem tudsz viselkedni?- kérdezte a szőke hajú nő azt a fiút, aki megölelt. – Nézd meg! Megijesztetted szegényt.

- De, Anya! Ő az!- mutogatott Rám. A Föld forgott velem.

- Ha Ő itt lenne, akkor behúznék neki egyet, mert ahelyett, hogy segített volna Akkor inkább ELMENEKÜLT. – jött a nyers válasz Liliett-től. És igaza volt, elmenekültem…

Tim, Liliett… Az, lehetetlen…
Előkerestem a zsebembe rejtett levelet, és újra elolvastam… ,,Ezért is tettem meg azt, amit már rég meg kellett volna.” Ez lett volna az?

- Hogy kerül hozzád AZ?- tépte ki a kezemből Edward a levelet.

Nem tudtam válaszolni. Zavarodottan néztem körbe. Időközben mindenki összegyűlt. Úgy néztek Rám, mintha nem lennék komplett…
A levegőt szaggatottan vettem, és mindenki engem nézett. Rájuk akartam ordítani, hogy ne nézzenek, de nem tudtam.

- Sokkot kapott!- hallottam Edward diagnózisát, amit nem nekem, hanem Carlislenak mondott.

Nate fogott meg és vett a karjába. Nem bírtam tovább. Ez már túl sok volt. Így akarnak büntetni Cullenék? Hogy a lelkiismeret furdalást okoznak? Ez nem tisztességes.
Edward fejéhez akartam vágni, hogy mekkora egy szemét.
Hogy tehetted ezt? Neked kicsit sem számít, hogy mit érzek? Először azt kell megtudnom, hogy Edannek barátnője van, aztán meg ez… Szemét vagy!

- Teljesen jogos, hogy így gondolkodsz. De Én nem tudtam, hogy… - láttam Edwardon, hogy mardossa a bűntudat.

Nem akarom, hogy tudják. Azt akarom, hogy azt higgyék csak egy lány vagyok. A húgom így is utál. És tökéletesen igaza van. Én elmenekültem.
És a szüleim nem ismernek fel…

Sós könnycseppek ezrei… Talán ez kell ahhoz, hogy az ellenségek kibéküljenek. Vagy legalábbis a megbocsátás első lépése lehet…
Összetörve egy idegen nappaliba, sok idegennel körülvéve… Edant nem érdekelte az anyja szúrós pillantása, mellém térdelt és a hajamat simogatta. Nem érdemeltem meg.

Liliett nem bánkódott sokáig, hogy jegyese egy másik nőt vígasztal. Kezdett összemelegedni Natetel. Ennek igazán örültem, legálabb valakinek sikerül helyre tenni az életét.
De, ha Nate és Liliett összejönnek, akkor Nate a sógorom lesz.

- Itt vagyok, és nem hagyom, hogy bárki ártson neked. – mondta Edan kedvesen, csak nekem, de tudtam, hogy mindenki hallja.

Senkit nem engedett a közelembe jönni. Carlislenak végül megengedte, mert tudta, hogy Nagyapja sose ártana nekem. Az apjával már nem volt ilyen engedékeny. Nem akartam, hogy miattam haragudjon az Apjára.

- Edan… - mondtam neki halkan. – Nem szeretném, ha össze lennél veszve Edwarddal.

Valószínűleg úgy nézhet ki egy idegroncs, mint most Én. Nem ezért jöttem és most mégis ez van. Élő szerencsétlenség…
Edan segített felülni. Az apró pöttyök szikráztak a szemem előtt, mint az este…
Edward szája megrándult, de nem tette szóvá azt, amit megtudott.

- Nem ezért jöttem. Hanem, mert szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba. – néztem Natere, aki most Rám figyelt.

- Mesélsz nekünk a kirándulásodról?- kérdezte kíváncsian Isis. Mindenki szeméből a kíváncsiságot és a meglepettséget tudtam kiolvasni. Még a vendégek szeméből is…

- Önző voltam. Elmenekültem a hibáim elől… Mégis, ez volt életem eddigi legjobb döntése. Így megvédhettem Edant, és mindenki mást. Vissza akartam jönni - elgondolkoztam és Edanre néztem -, de nem úgy alakultak a dolgok. Én jöttem volna, de képtelen voltam rá. – a szavak nehezen jöttek az ajkamra. – Tudom, hogy nehéz megbocsátani, mert nagyot hibáztam. Amikor megkérdezték, hogy felhívjanak-e valakit, azt mondtam nem. Rettegtem attól, hogy mit mondanátok. – egy könnycsepp utat tört magának, de többet nem engedtem. - Megöltem hat embert. És utána mentettem a saját bőröm.

Csak Edward tudhatta a teljes igazságot. Ha ennél többet mondtam volna, akkor valaki biztosan elmondja, hogy ki vagyok. És azt nem akartam.
Edannek majd elmondom, ha kettesben leszünk. Már, ha Edwardék megengedik, hogy megbeszéljük a dolgokat.

- Ezt… nem tudtam. – suttogta Edward. – Köszönöm, hogy megmentetted a fiam.

- Látod? Jobb előbb gondolkodni, nem kell az Én hibámat elkövetni. – Edward elé sétáltam és megsimogattam az arcát.

Fátylat a múltra.

Azt hittem, hogy Nate, majd Liliett-tel marad, megértettem volna. Edan Rám nézett és mindent ki tudtam olvasni a szeméből. Itt kell maradnia és meg kell beszélnie a jegyesség felbontását.

- Sajnálom, ha a fiam megbántott valamivel. Nem tudta még feldolgozni a húga halálát. Nagyon szerette, és hasonlítasz Rá. – mondta az anyám.

Legszívesebben megöleltem volna mindenkit, de legfőképpen Timet. Ő volt az egyetlen, aki felismert. Aki biztosan tudta, hogy Én vagyok Én.

- Nem bántott meg. Csak kicsit hirtelen volt, nem voltam rá felkészülve. – mondtam olyan kedvesen, amennyire tellett Tőlem.

Tim közelebb jött és bocsánatot akart kérni, de Én előzékenyebb voltam és magamhoz húztam.

- Szeretlek, bátyus. – olyan halkan suttogtam a fülébe, hogy alakváltó biztosan nem hallotta meg.

Tim egy pillanatra megdermedt, majd kicsit megszorított. Még annyi mindent akartam kérdezni Tőle, de bíztam abban, hogy lesz még nap, amikor összefuthatunk.
Elbúcsúztam Isistől és Edantől, majd megöleltem Edwardot is. Carlislet nem öleltem meg, hiába tudtam, hogy Ő még így is szeret.

Nate nem értette, hogy hol voltam akkor végül is. Otthon mindent elmagyaráztam Neki. Azt is, hogy hogyan és mikor változtam át. Megértette, hogy miért nem jöttem vissza.

- Megértem, ha nem akarsz itthon maradni velem. Liliett nagyon szép lány, és a bevésődésed. Én viszont itthon maradnék pár napot, mert kell egy kis idő, hogy ezt… feldolgozzam. Aztán úgyis szeretnék, majd Timmel beszélni.

- Nekem is fel kell dolgoznom a történteket. – mosolygott Rám. – Tudod, hogy már az első pillanattól fogva szeretlek? Aztán kiderül, hogy a kísértetiesen hasonló megjelenésű kishúgod a bevésődésem. Aki ráadásul a Te bevésődésed jegyese. Tehát veled maradok.

- Feláldozod a szabadidődet?- kérdeztem drámaian, aztán elkezdtem keresni a hűtőben valamit, ami ehető.

Találtam tegnapról maradt kaját, amit kivettem a hűtőből és betettem a mikróba. Nate felment letusolni.
Megettem az ebédet, majd felmentem a szobámba. Hallottam, hogy Nate elzárja a vizet és bezárkózik a szobájába, hogy felöltözzön.

Egész estig pakolásztam. Nem csak a saját szobámba, hanem Nate hálószobájába és a hűtőbe is pakolásztam. Általában a hűtőből a számba, és legtöbbször valami édeset. Ennek meg is lett az eredménye, amikor késő este a WC kagyló fölé görnyedve talált Rám Nate.

- Nem kellett volna össze-vissza enned. – dorgált meg finoman Nate, mire újra Rám tört a rosszullét.

Egész este ez ment, örültem, ha le tudtam pihenni tíz percre. Reggelre alig álltam a lábamon, de a rosszullétek sem törtek Rám. Nem kívántam semmit, csak egy ágyat. Nate egy ideig figyelte, ahogy elalszok, majd miután elnyomott az álom kiment a szobából és hagyott, hadd aludjak.

Miután kialudtam magam lementem reggelizni, vagyis inkább ebédelni. De nem élvezhettem az ételt sokáig a gyomrom tartalmában, mert kikívánkozott belőlem. Újra és újra, minden egyes nap.
Csodáltam, hogy Nate nem hagy ott, és mondja, hogy ez undorító. Egy igaz barát volt, akit nagyon szerettem.

A családom nem keresett, még Tim se. Valószínűleg rájött, hogy majd felkeresem, ha késznek érzem magamat rá. Liliett sem kereste Nate-et, neki is új volt a helyzet.
Kíváncsi voltam, hogy vajon Carlisle tanulmányozza-e Nate és Liliett bevésődését. Hiszen Ő nem tudhatott róla, hogy Edan és a köztem lévő bevésődés is dupla.

A legtöbb gondolatom Edan körül forgott. És egyre többször gondolkodtam a Mi-n. Ha Edwardnak sikerült meggyőznie Isabellát arról, hogy Én nem akartam rosszat, akkor akár még együtt is lehetünk Edannel.

Mint minden olyan idős nőnek nekem is megfordult a fejembe a családalapítás gondolata, természetesen csak Edannel. Jaj, milyen édes lenne egy kislánnyal…
Ezzel egyidőben elfogott a félelem. Mi van, ha nekem nem lehet gyerekem? Az nagyon rossz lenne, mert az megint azt bizonyítaná, hogy nem tudok mindent megadni Edannek.

Nem is vettem észre, hogy mikor kezdtem el sírni, csak amikor egy könnycsepp a kezemre hullott.

- Mi a baj?- kérdezte Nate leérve a konyhába.

- Mi van, ha nekem nem lehet gyerekem?

- Ne butáskodj! Isabellának is született gyereke, nem is egy. Miért pont neked nem lehetne? És egyáltalán, hogy jutott eszedbe a gyerekkérdés?

- Férfiak. – nevettem. – Már elég idős vagyok, és egy idő után a nők… Kutatások is bizonyítják.

- Buta, buta Esther. Gondolom a kutatásokat embereken végezték. Te pedig nem vagy ember. – emlékeztetett.

Ebben igaza volt Natenek. Én nem vagyok ember…

Az idő gyorsan múlik és Te csak a változást veszed észre…

8. fejezet | Broken Angel - Összetört Angyal

8. Visszatérés


Az idő gyorsan telik, de ezt csak akkor veszed észre, amikor már közeledsz a harminchoz… Úgy döntesz, hogy elutazol, mert szingliként éled az életed és ezt már teljesen természetesnek veszed. Aztán belenézel a tükörbe és egy teljesen egészséges huszonöt körüli lány tekint vissza Rád. Rá mosolyogsz, és Ő visszamosolyog Rád. Kell egy kis idő mire felfogod a maradék eszeddel, hogy az a lány Te vagy a tükörben és, akkor elsápadsz. Mert az nem lehet.
Nem azért nézel magadra undorodva, mert nem tetszik, hogy fiatal maradtál, hanem, mert belenyugodtál a Sors fura fintorába. Beletörődtél, hogy az élet medre ugyanúgy folyik tovább…

Azt hittem, hogy egy elvarázsolt tükörbe néztem bele. Azt hittem, hogy késői átváltozásom nem befolyásolja majd az életem, de így lett. Teljesen megváltoztam, mind külsőleg, mind belsőleg. Aki Rám néz, az meg sem ismer. Az a kedves mentős fiú is meglepődött.
Komolyabb lettem. Megfontoltabb.

És egy komoly döntést hoztam, mint annak idején La Push-ban. Visszamegyek és megnézem, hogy mik történtek az évek múlásával.

A repülőgépen biztosították, hogy a legjobb helyen utazhatok és nem lesz semmi baj. Pedig Én nem féltem, tudtam, hogy nem lehet semmi baj. Nem lehet, mert az, aki azt okozta többé nem létezik.

A tenger még mindig kékben pompázott. Nagyon szép volt a táj. A repülőtéren a szokásos rohangálók között mentem el a csomagjaimért. Már éppen elővettem a telefonomat, hogy hívjak egy taxit, de amikor felpillantottam, hogy megkeressem a kijáratot egy aranyszempárral találtam szembe magam. Pontosan engem nézett. Nem jött be a reptér területére, azt várta, hogy Én menjek ki.

Lassú léptekkel indultam el az ajtóig. Edward arcáról csak a meglepetést lehetett leolvasni, semmi mást. Megálltam előtte, Rám emelte a tekintetét.

-         Honnan tudtad, hogy jövök?- kérdeztem és végignéztem Rajta.  Valószínűleg nem nekem öltözött ki. Akkor meg mi az alakalom? Lehet, hogy Edan talált magának egy párt… A szívem gyorsabb tempóra kapcsolt.

-         Edan nem keresett mást magának. Isis megy férjhez, és onnan tudom, hogy jössz, hogy Alice látta.

-         De Alice nem látja az alakváltókat. – mondtam hitetlenkedve.

-         Szóval átváltoztál… Gratulálok, vagy nem tudom, mit akarsz, mit mondjak.

-         Semmi sem akarok. – mondtam ugyanolyan hangnemmel, mint amilyennel Ő is ,,megtisztelt” engem.

Nem érdekeltek a szemrehányásai, tudtam jól, hogy bűnös vagyok. Miért hiszi minden vámpír azt, hogy Ő maga a tökély? Ők is csak egyszerű élőlények, akiket el lehet pusztítani. Könnyebben mint gondolnák.

-         Birkózz meg a lelkiismereteddel. – fogott meg a karomnál fogva Edward.

-         Mégis mit képzelsz? Hova viszel?- kérdeztem miközben beültetett az autójába.

-         Az esküvőre. Azt akarom, hogy mindenki lássa, hogy mi lett belőled. Nem vagy ugyanaz, aki voltál…

Edward gyorsan vezetett, így esélyem se volt kiugrani az autóból. Pedig megtettem volna, mert nem csak Én változtam meg…

Alice kitett magáért, mindenhol lampionok lógtak a fákról. Edward elvitt az erdőbe és megtiltotta, hogy a ház közelébe menjek. Csakhogy nekem tilthatta, mert egy félóra után közelebb lopództam. Az egyik fa mögül kikukucskáltam és néztem a szertartás utolsó mozzanatait. Az első hitvesi csókot egy csokoládébarna tekintet eltakarta. Pontosan engem nézett, hallottam, hogy valaki felszisszen, vélhetőleg Edward volt.  A következő pillanatban Edward a karomnál fogva húzott egyre hátrább.

-         Mit mondtam neked?- sziszegte. Egyáltalán nem tetszett ez a stílus.

-         Szabad országban élünk.

Miután elengedte a karom kicsit megdörzsöltem, mert megint elkezdett fájni.

-         Esther?- nagyon halk hang volt, én mégis felismertem. Már hogyne ismertem volna fel a szívemnek legkellemesebb dallamát? – Te mit keresel itt?

Hát, Esther gratulálok. Ezt megint jól megcsináltad.

-         Ne tegyünk tönkre a húgod nagynapját. – mondtam.

-         Ezzel egy véleményen vagyunk. – mondta csalódottan Edan. Edward fura elégedettséggel nézett a fiára.

Mi történt itt pár év alatt? Vagy tényleg Én változtam meg ennyire?  Még csak egy órája vagyok itt, és már megint el akarok tűnni. Lehet, hogy Frednek igaza volt. Mennyit nevettünk együtt, pedig Ő csak új volt. És a gyerekek… Aztán átváltoztam, de nem történt semmi…
Edanre néztem. Meleg csoki barna szemei fogva tartottak. Éreztem, hogy elönt a forróság. De ez akkor sem volt helyes… Visszajöttem megnézni, hogy Edan, hogy boldogul és közben…

Összeszorítottam a fogaim. Nem kellett volna eljönnöm, hiba volt. De az ember követ el hibákat.
Mire újra felnéztem már Carlisle is Edan mellett állt. Semmit sem változott, méz szőke haja tökéletesen állt, szmokingja rendezett volt… Vajon miattam hagyta ott az újdonsült feleségét? Vagy csak Edant és Edwardot kereste?

Én gyenge voltam. Nem tudtam magam távol tartani Edantől. Nem ezt érdemelte és Én mindent elszúrtam. Mindent. Egy esküvő kellős közepébe pofátlankottam be.
Itt nem látnak szívesen… Miért is hittem mást?

Lemondóan kezdtem el hátrálni. Egy könnycsepp végigcsordult az arcomon. Az ismerős reszketés végigjárta a testem és már farkas alakban futottam a hegy felé.
Menekülni már megtanultam, szembeszállni valakivel nem akartam. Főleg nem egy esküvő kellős közepén.

A hegytetőn éjszakázni nem volt a legkellemesebb. Hideg szél fújt és a föld kemény volt. Megszoktam, hogy ágyban alszok. Mancsaimmal letakartam a szemem és halkan nyüszítettem. Hiányzott Edan és Cullenék is.

Reggel nem akartam felkelni. Nem akartam innen elmenni. Egy sötétbarna farkas aludt mellettem. Már láttam valahol, nagyon ismerős volt.
Felálltam és közelebb mentem Hozzá. Megböktem az orrommal a pofáját. Lassan nyitotta ki a szemét, és akkor felismertem. Mintha nem aludt volna már jó régen.  Amint meglátott, mintha felvidult volna.
Elfogadtam Alfának, mert Ő igazán megérdemelte.

Jó újra látni!- hallottam meg a fejembe a hangját.

Honnan tudtad, hogy Én vagyok? Nem láttál még átváltozva. – kérdeztem.

Lélegzete elállító vagy. Még nem láttam Nálad szebb női farkast. Isabella is csodálatos, de Te még Rajta is túl teszel. Vakítóan fehér bundád van. – mondta Nate. Én még sose láttam magam farkasként, de Nate elmondása szerint nagyon szép lehetek.

Mond csak, Nate. Miért jöttél utánam?- kérdeztem. Nate felállt és orrával La Push felé bökött. – Nem hiszem, Nate. Nem látnak szívesen és a gyógyítással is leálltam.

Az igazat megvallva a házadat Cullenék bosszúból lerombolták. Nem úgy ismertem Őket, mint akiknek számít valamit is, hogy mit gondolnak Róluk, de Edant nagyon rosszul érintette, hogy itt hagytad. Megértem, sosem egyszerű elfogadni, ha a bevésődésed elhagy. Edward ,,meglepő” módón rögtön teljesítette a fia kérését. – mondta Nate, mire megint csak azt tudtam Neki mondani, hogy nem tudok itt maradni. – De lakhatsz Nálam. Nem bánnám, persze elfogadom, hogy valaki másnak vagy a bevésődése, de akkor nem kéne elköltöznöd. És a falka oszlopos tagja vagy, ezért nem engedhetlek el.

Ez nem úgy hangzik, mintha mondhatnék rá nemet. Fogadok, hogy ez valami Alfai parancs, csak megpróbálod elrejteni. – nyújtottam ki Rá a nyelvem. – Nate, én nem karok zavarni. És főleg nem belekotnyeleskedni a falkába, vagy az életedbe. Az a Te házad és, ha oda költöznék nagyon megutálnál.

Már korábban is elgondolkoztam azon, hogy kell otthonra valaki, aki tud főzni. Jelenleg a rántottánál többet nem tudok. Na, jó kávét tudok főzni és teát is. De nem mindig sikerül. Valamikor pocsék lesz az íze. – magyarázkodott. Ahogy hallgattam kezdtem rájönni, hogy tényleg szüksége van valakire, aki tud főzni. – Persze ott van Juliette, de Őt sem szeretném terhelni azzal, hogy minden nap főzzön Ránk. Mostanában többször kell magunknak elkészíteni az ebédet. Szóval? Mit mondasz? Ha kell megmondom Cullenéknek, hogy hagyjanak békén.

Ne! Cullenék a lehető legkevesebbet tudjanak Rólam. Bár, Edward elől semmit sem lehet eltitkolni, de nem szeretném, ha nagy felhajtás lenne körülöttem. Vannak feltételeim, a költözéssel kapcsolatban. – mondtam.

Hallgatlak!- mondta lelkesedve. Az elmúlt évek után már megszoktam, ha körbe ugrálnak, de nagyon zavart, még mindig.

Először is főzők Rád, ha elmondod, hogy mit akarsz enni és Én is megeszem azt. Mivel nem leszek a szolgád, ezért nekem is lehet szabad akaratom. Ha egy nap nem akarok főzni, akkor nem főzök, nem vagyok robot, aki éjjel-nappal dolgozik. A szobámba, már ha lesz nekem olyanom, csak úgy jöhetsz be, ha megkérdezel, vagy, ha bent vagyok, akkor miután kopogtál, és Én beengedtelek. Természetesen Én sem rontok be hozzád. – emlékeztem vissza, arra az éjszakára… - Alfai parancsaidat természetesen elfogadom és teljesítem, de otthon magánéletre is szükségem van. Így is szeretnéd, ha oda költöznéd?

Érthetőek a kéréseid. Természetesen nem nyitnék be hozzád, az nagyfokú illetlenség lenne részemről. Persze, hogy így is azt szeretném, hogy hozzám költözz.

Beleegyezően bólogattam. Mikor elindultunk csak akkor jutott eszembe, hogy a bőröndöm Edward autójában maradt és, hogy a ruhám, amiben jöttem már nincsen használható állapotban.

A ház előtt Nate megállt, majd elfutott az erdőbe és már emberré visszaváltozva jött vissza. Rám nézett és leolvashatta az arcomról a tehetetlenséget. Beszaladt a házba, kezében egy rövidnadrággal és egy férfiinggel tért vissza. Az ing piros volt és ezáltal nem látszott át, annyira.

Elfutottam Én is az erdőbe is visszaváltoztam emberré. Az ing nagy volt rám, így majdnem teljesen eltakarta a rövidnadrágot, ami egy ,,kicsit” nagy volt rám.

-         Bocsánat, de nem tartok itthon női ruhaneműket. – szabadkozott, de Én leintettem. Mégis miért lenne nála női ruha? Ha bevésődött volna, akkor biztosan nem töltötte volna velem az éjszakát a hegyen.

-         Egész csinos vagyok benne. – nevettem fel, mire Ő is elmosolyodott. A jobb karomat nézte. Szégyenlősen eldugtam a hátam mögé.

Nate rosszallóan nézett, aztán közelebb jött.

-         Mi történt Esmeraldával?- kérdeztem, elterelve a szót a kezemről.

-         Esmeralda boldogan éli tovább az életét Seattle-ben. Carlisle vett Neki egy házat.

-         Aha. Az szuper.

-         Menjünk be! Megmutatom a szobád, aztán visszaszerezzük a bőröndöd. – mosolygott Rám kedvesen.

Nem valami nagy a szoba, de otthonos. Minden van benne, ami kell. Szekrény, ágy, aszta, lámpák… Nate az ajtóból figyelt. Miután ráugrottam az ágyra, ezzel jelezve a tetszésemet Nate is leült az ágyra.

-         Mi történt a kezeddel? Van ott egy heg. – mondta és a jobb karomat óvatosan a kezébe vette.

-         Nem érdekes. A heg is azért látszik, mert még az átváltozásom előtt történt.

-         Hát, jó… Akkor most menjünk és szerezzük vissza a bőröndöd. Vagy inkább Én elmegyek érte.

Hálásan pillantottam Natere. Amíg Ő elment a cuccaimért, addig Én letusoltam. Jól esett az éjszakám után. A fürdőszobában találtam egy használatlan törülközőt, Nate gondolt rám.
Magam köré tekertem a törülközőt és úgy mentem ki a szobába. Megvártam, míg Nate visszajön, mert szerettem volna felvenni a saját holmimat.

-         Semmi közötök hozzá, hogy ki lakik nálam!- hallottam meg az ordibálást kintről, mire lesietem a nappaliba.

-         Nem hagyom, hogy Edannek fájdalmat okozzon. – rontott be az ajtón Edward.

Undorodva nézett végig rajtam. Nem érdekel mit hisz. Nate Edward háta mögött állt és bocsánatkérően nézett rám.

-         Carlisle és Isis nem mentek el nászútra. – mondta dühösen Edward.

-         És erről miért Én tehetek?- kérdeztem gúnyosan.

-         Mert attól félnek, hogy a Te kis barátod megint ránk támad, mint amikor eltűntél innen. – fenyegetően közel volt.

-         Nem kell félnetek. Paul soha többé nem jön se ide, se máshova. Szerinted Én idejöttem volna, ha még mindig üldöznének? Szerinted nekem nem fontos Edan? Szeretem Edward! És ezen te nem tudsz változtatni. – mondtam a végén már sírva.

Szükségem lett volna egy lelki támaszra, valakire, aki kiáll mellettem. Nate csak állt és végignézte a veszekedésünk. Nem vettem észre, hogy még egy ember csatlakozik a társasághoz.

Szemében csak megvetést és szánalmat láttam. Egy tizenhét éves, csokoládébarna szemű fiú. Csoki szemei elárulták, fájt neki. Fájt neki így látnia, a bevésődés még nagyon is élt, és már megduplázódva élt tovább.

Vártam, hogy történjen valami csoda, de az csak nem akart jönni. Edan ugyanolyan mozdulatlanul állt az apa mögött. Meg akartam érinteni, de mintha egy láthatatlan falba ütköztem volna.
Feladtam, felmentem a szobába és bezártam magam mögött az ajtót. Most mondhatnám azt, hogy nem ezt érdemeltem, de akkor magamat is becsapnám. Elveszítettem az egyetlen embert, akit szeretek, tiszta szívből és szerelemmel.

Azt még megértem, hogy Edward haragszik Rám, hiszen fájdalmat okoztam ezzel a fiának, de Edan… A reptéren a csoki barna szemek…
Paul vajon mit akarhatott itt? Lehet, hogy miatta nem jöttek utánam?

Álomba sírtam magam, egy olyan álomba, ahol minden boldog volt.

9. fejezet | Broken Angel - Összetört Angyal

9. Minden rendeződni látszik...

Nate rendkívül rendetlen volt. Elvárta, hogy Én rendet rakjak magam után, de Ő sose rakott rendet.

- Jonathan Uley!- lett elegem az örökös rendetlenségből.

- Mi a baj Esther?- kérdezte ártatlanul. Mikor felnéztem csak egy törülköző takarta el altestét. Zavaromba elpirultam.

Mindennapossá vált, hogy Nate úgy döntött nem vesz fel semmit, és úgy reggelizik. Én a legtöbbször még elvörösödtem, de már kezdtem megszokni.

- Nem arról volt szó, hogy rendet raksz magad után?- emeltem fel az egyik alsóját a földről.

- Bocsánat, Anyuci!- nézett kiskutyaszemekkel, majd magához ölelt és kivette a kezemből az alsóját. Én pedig adtam neki egy taslit az előbbi szemtelenségéért. – Ezt most miért kaptam?- kezdett el velem táncolni.

- A szemtelenségért. És azért, mert megint nem veszel komolyan. – toltam el magamtól.

Kimentem a szobájából, hogy fel tudjon öltözni. Közben elkezdtem készíteni az ebédet. Ma három éhes farkasra kell főznöm, köztük magamra is. Benji úgy döntött, hogy lesz a közvetítőnk. Persze Benji Lupet is hozza magával… El is felejtettem Lupet.

- Jonat… - fordultam meg, hogy szóljak Neki, de mikor megfordultam már előttem állt. – Nate, megtennéd, hogy letakarítod a kinti asztalt?

- Neked mindent. – puszilta meg az arcom és már viharzott is ki egy szivaccsal a kezében.

- A mindenbe a rendrakás vajon miért nem tartozik bele?- kérdeztem magamtól, de Nate meghallotta és felnevetett.

Készítettem vagy húsz rántott húst és utána még muffint is sütöttem. Miután Nate sikeresen megterített felmentem, hogy átöltözzek. Felvettem egy fehér, nyári ruhát, mivel ma a szokottnál melegebb volt. Mire leértem Lupe és Benji már az asztalnál ült. Nate jó házigazdához híven megkínálta Őket itallal.

- Sziasztok!- köszöntem Nekik, mire mindketten felálltak. Benji kicsit távolságtartó volt, de Lupe nagyon örült, hogy láthatott.

Nate segített kihozni a rántott húst, míg Én a krumplit hoztam.
Kivételesen együtt működött. Néha-néha Benji és Nate összenéztek. Valami rosszban sántikáltak.

- És milyen az Alfáddal együtt élni?- kérdezte Lupe. Natetől tudtam, hogy már mindenről tud.

- Hát, itthon inkább Én parancsolok, már ha mondhatok ilyet. Bár sokszor hiába jártatom a szám. – néztem Natere, mire Ő megforgatta a szemeit.

- Igazán? Azt hittem, hogy… Elvégre Te költöztél Hozzá. – látszott Lupen, hogy zavarban van.

- Igen, tudod Nate akarta, hogy ide költözzek, de nem szeretem, ha parancsolgatnak Nekem, mármint a magánéletemben, ha az itthon töltött perceket lehet annak mondani.

- Nem beszéljük ki az Alfát. – szólt rám játékosan Nate.

- Kibeszélni? Az Alfát? Én? Sohaaa! – mondtam ártatlanul.

- Hát, azt hiszem mi megyünk. – állt fel az asztaltól Benji és vele együtt Lupe.

Miután elmentek fáradtan dőltem el az asztalra. Bántott egy kicsit Benji viselkedése, nem értettem mi rosszat tettem.

- Benji aggaszt?- kérdezte Nate, miközben pakoltunk be.

- Honnan találtad ki?- tettem fel gúnyosan a kérdést. – Bocs, csak nem tudom mit tettem.

- Benji aggódik érted. Fél, hogyha megtudod… - hirtelen elhallgatott.

Rákaptam a tekintetem. Mit titkolnak el előlem? Biztosan velem kapcsolatos, mert akkor Benji nem aggódna értem. Akkor ezét kerülte velem a beszélgetéseket? Ha Edannel történt valami, akkor Én…

- Elszóltam magam. Sajnálom! De most már akkor elmondom. Edannek van egy barátnője.

A levegő a tüdőmbe szorult. Barátnője? De hiszen az nem lehet. Nem!
Hisztérikus zokogásban törtem ki.

- De a bevésődés… És Én szeretem… És… Miért?- kérdeztem mindent egyszerre.

Nate szorosan magához ölelt. Végleg összetörtem. Kétségbeesetten tapadt rá ajkam Nate ajkára. Az egyetlen támaszpontom…

A napok teltek. Kellett egy kis idő, míg feldolgoztam a történteket. Nate mindenben segített. Az együtt töltött idő és a barátságunk nagyon szoros lett. Nate előtt kezdett megszűnni a szégyenlősségem is.

Éppen a kádból szálltam ki és nyúltam a törülközőmért, amikor Nate pánikszerűen benyitott. Észre se vette, hogy ott vagyok, Én viszont ledermedtem. A kisszekrényből előkeresett egy sebtapaszt, majd felém fordult. Villámgyorsan elfordította a tekintetét.

- Bocsánat. Én nem akartam, csak… Megvágtam az ujjam. – mentegetőzött.

Még mindig le voltam fagyva és nem válaszoltam. Nate a kezembe adta a törülközőt, majd kiment a fürdőszobából.

Nate fürdetett, mikor Én képtelen voltam rá. Megtanult profin rántottát készíteni és minden reggel azt kaptam. Beszélt hozzám, hogy kezd unalmas lenni a rántotta és hiányzik az Én főztöm. A csókot nem említette meg, soha. Ezért hálás voltam neki, bár tudtam, hogy Ő nem bánta meg.

Aztán egyik reggel felálltam és lementem a konyhába. Készítettem szalonnás rántottát, majd egy tányérra kiszedtem. Előkerestem egy tálcát és rátettem a tányért. Gyorsan csináltam még egy bögre kávét és azt is ráhelyeztem a tálcára.

Hangtalanul osontam Nate szobája elé. Egy fél percig csak álltam az ajtó előtt, végül kopogás nélkül bementem a szobába.
Már voltam a szobájában, de ilyen rendetlenség még sosem volt. Mintha fejbe vertek volna rájöttem, hogy Natenek nagy szüksége van Rám.

Letettem a tálcát az éjjeliszekrényre, majd elkezdtem összeszedni a ruhákat a földről. Mikor már a nagyját összeszedtem fáradtan leültem az ágy szélére. Nate nagyon édesen aludt.

- Nem azt beszéltük meg, hogy kopogsz?- kérdezte csukott szemmel.

- Nem azt beszéltük meg, hogy rendet raksz magad után?- kérdeztem.

- Esther? Azt hittem csak hallucinálok, vagy képzelődöm.

- Nem olyan jó a Te képzelőerőd. – mosolyogtam Rá.

Végignéztem, ahogy megeszi a rántottát és megissza a kávéját. Úgy döntöttem, hogy véget vetek az örökös itthon ülésnek és kimegyek végre.

Mindenki olyan kedves volt. Megdicsérték a ruhám, vagy a hajamat nézték. Az egyik ház előtt egy szerelmes pár állt és csókolóztak, ám mintha a fiú nem élvezte volna annyira.

Elmentem mellettük, de akkor megéreztem az ismerős illatot és ezzel egyidőben belenéztem a csokoládébarna szempárba is. Gyorsítottam a tempómon és a partra mentem.

El nem tudtam képzelni, hogy Edan mit gondolhat most rólam. Lehet, hogy azt hiszi kémkedtem utána, pedig nem. A parton sétálgattam, voltak kint emberek a gyerekeikkel. Homokvárat építettek vagy kagylókat gyűjtöttek. Elképzeltem, hogy mi is milyen boldogok lennénk Edannel.

Tovább sétáltam, míg elértem egy olyan helyhez, ahol senki nem volt. A partmentén volt néhány nagyobb szikladarab, amikre fel lehetet mászni. Alattuk, mint egy rejtekhely megbújt egy mélyedés. Levettem a cipőm és úgy táncoltam a homokba. Finom puha, meleg volt a homok.

Közelebb mentem a vízhez és engedtem, hogy lábfejemet nedvessé tegye. Nem tudom meddig állhattam így, de egy torok köszörülés kiszakított az álomképből.
Hátrafordultam és Edannel találtam szemben magam. Kíváncsian fürkészte az arcom, amiről nem tudott mást leolvasni csak a félelmet.

Edan közelebb jött, szinte már éreztem leheletét a bőrömön. Nem nyúltam előre, hogy megérintsem, mert féltem, hogy védőpajzsát újból felhúzná.
Helyettem viszont Edan megérintette a karom.

Edannel nem voltam több tizennyolcnál. Persze a felelőség valahol ott volt az agyam egyik kis szegletében, de nem foglalkoztam vele.
Vágytam az érintésére, a bőre melegségére, illatára…

Edan lassan közelebb hajolt az arcomhoz, majd egy alig érezhető csókot nyomott ajkamra. Ezzel viszont nem tudott betelni. Jó érzés volt tudni, hogy a bevésődés azért még összeköt minket. Nélküle élni olyan volt számomra, mintha lelkem egyik felét elszippantották volna.

Edan óvatosan lefektetett a homokra, majd egy sokkal érzékibb csókot lehelt ajkamra felém hajolva.
Átkaroltam nyakát, hogy minél közelebb húzzam magamhoz. Érezni akartam olyan közel, amilyen közel csak lehetett. Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy ezt nem szabad…