9. fejezet | Broken Angel - Összetört Angyal

9. Minden rendeződni látszik...

Nate rendkívül rendetlen volt. Elvárta, hogy Én rendet rakjak magam után, de Ő sose rakott rendet.

- Jonathan Uley!- lett elegem az örökös rendetlenségből.

- Mi a baj Esther?- kérdezte ártatlanul. Mikor felnéztem csak egy törülköző takarta el altestét. Zavaromba elpirultam.

Mindennapossá vált, hogy Nate úgy döntött nem vesz fel semmit, és úgy reggelizik. Én a legtöbbször még elvörösödtem, de már kezdtem megszokni.

- Nem arról volt szó, hogy rendet raksz magad után?- emeltem fel az egyik alsóját a földről.

- Bocsánat, Anyuci!- nézett kiskutyaszemekkel, majd magához ölelt és kivette a kezemből az alsóját. Én pedig adtam neki egy taslit az előbbi szemtelenségéért. – Ezt most miért kaptam?- kezdett el velem táncolni.

- A szemtelenségért. És azért, mert megint nem veszel komolyan. – toltam el magamtól.

Kimentem a szobájából, hogy fel tudjon öltözni. Közben elkezdtem készíteni az ebédet. Ma három éhes farkasra kell főznöm, köztük magamra is. Benji úgy döntött, hogy lesz a közvetítőnk. Persze Benji Lupet is hozza magával… El is felejtettem Lupet.

- Jonat… - fordultam meg, hogy szóljak Neki, de mikor megfordultam már előttem állt. – Nate, megtennéd, hogy letakarítod a kinti asztalt?

- Neked mindent. – puszilta meg az arcom és már viharzott is ki egy szivaccsal a kezében.

- A mindenbe a rendrakás vajon miért nem tartozik bele?- kérdeztem magamtól, de Nate meghallotta és felnevetett.

Készítettem vagy húsz rántott húst és utána még muffint is sütöttem. Miután Nate sikeresen megterített felmentem, hogy átöltözzek. Felvettem egy fehér, nyári ruhát, mivel ma a szokottnál melegebb volt. Mire leértem Lupe és Benji már az asztalnál ült. Nate jó házigazdához híven megkínálta Őket itallal.

- Sziasztok!- köszöntem Nekik, mire mindketten felálltak. Benji kicsit távolságtartó volt, de Lupe nagyon örült, hogy láthatott.

Nate segített kihozni a rántott húst, míg Én a krumplit hoztam.
Kivételesen együtt működött. Néha-néha Benji és Nate összenéztek. Valami rosszban sántikáltak.

- És milyen az Alfáddal együtt élni?- kérdezte Lupe. Natetől tudtam, hogy már mindenről tud.

- Hát, itthon inkább Én parancsolok, már ha mondhatok ilyet. Bár sokszor hiába jártatom a szám. – néztem Natere, mire Ő megforgatta a szemeit.

- Igazán? Azt hittem, hogy… Elvégre Te költöztél Hozzá. – látszott Lupen, hogy zavarban van.

- Igen, tudod Nate akarta, hogy ide költözzek, de nem szeretem, ha parancsolgatnak Nekem, mármint a magánéletemben, ha az itthon töltött perceket lehet annak mondani.

- Nem beszéljük ki az Alfát. – szólt rám játékosan Nate.

- Kibeszélni? Az Alfát? Én? Sohaaa! – mondtam ártatlanul.

- Hát, azt hiszem mi megyünk. – állt fel az asztaltól Benji és vele együtt Lupe.

Miután elmentek fáradtan dőltem el az asztalra. Bántott egy kicsit Benji viselkedése, nem értettem mi rosszat tettem.

- Benji aggaszt?- kérdezte Nate, miközben pakoltunk be.

- Honnan találtad ki?- tettem fel gúnyosan a kérdést. – Bocs, csak nem tudom mit tettem.

- Benji aggódik érted. Fél, hogyha megtudod… - hirtelen elhallgatott.

Rákaptam a tekintetem. Mit titkolnak el előlem? Biztosan velem kapcsolatos, mert akkor Benji nem aggódna értem. Akkor ezét kerülte velem a beszélgetéseket? Ha Edannel történt valami, akkor Én…

- Elszóltam magam. Sajnálom! De most már akkor elmondom. Edannek van egy barátnője.

A levegő a tüdőmbe szorult. Barátnője? De hiszen az nem lehet. Nem!
Hisztérikus zokogásban törtem ki.

- De a bevésődés… És Én szeretem… És… Miért?- kérdeztem mindent egyszerre.

Nate szorosan magához ölelt. Végleg összetörtem. Kétségbeesetten tapadt rá ajkam Nate ajkára. Az egyetlen támaszpontom…

A napok teltek. Kellett egy kis idő, míg feldolgoztam a történteket. Nate mindenben segített. Az együtt töltött idő és a barátságunk nagyon szoros lett. Nate előtt kezdett megszűnni a szégyenlősségem is.

Éppen a kádból szálltam ki és nyúltam a törülközőmért, amikor Nate pánikszerűen benyitott. Észre se vette, hogy ott vagyok, Én viszont ledermedtem. A kisszekrényből előkeresett egy sebtapaszt, majd felém fordult. Villámgyorsan elfordította a tekintetét.

- Bocsánat. Én nem akartam, csak… Megvágtam az ujjam. – mentegetőzött.

Még mindig le voltam fagyva és nem válaszoltam. Nate a kezembe adta a törülközőt, majd kiment a fürdőszobából.

Nate fürdetett, mikor Én képtelen voltam rá. Megtanult profin rántottát készíteni és minden reggel azt kaptam. Beszélt hozzám, hogy kezd unalmas lenni a rántotta és hiányzik az Én főztöm. A csókot nem említette meg, soha. Ezért hálás voltam neki, bár tudtam, hogy Ő nem bánta meg.

Aztán egyik reggel felálltam és lementem a konyhába. Készítettem szalonnás rántottát, majd egy tányérra kiszedtem. Előkerestem egy tálcát és rátettem a tányért. Gyorsan csináltam még egy bögre kávét és azt is ráhelyeztem a tálcára.

Hangtalanul osontam Nate szobája elé. Egy fél percig csak álltam az ajtó előtt, végül kopogás nélkül bementem a szobába.
Már voltam a szobájában, de ilyen rendetlenség még sosem volt. Mintha fejbe vertek volna rájöttem, hogy Natenek nagy szüksége van Rám.

Letettem a tálcát az éjjeliszekrényre, majd elkezdtem összeszedni a ruhákat a földről. Mikor már a nagyját összeszedtem fáradtan leültem az ágy szélére. Nate nagyon édesen aludt.

- Nem azt beszéltük meg, hogy kopogsz?- kérdezte csukott szemmel.

- Nem azt beszéltük meg, hogy rendet raksz magad után?- kérdeztem.

- Esther? Azt hittem csak hallucinálok, vagy képzelődöm.

- Nem olyan jó a Te képzelőerőd. – mosolyogtam Rá.

Végignéztem, ahogy megeszi a rántottát és megissza a kávéját. Úgy döntöttem, hogy véget vetek az örökös itthon ülésnek és kimegyek végre.

Mindenki olyan kedves volt. Megdicsérték a ruhám, vagy a hajamat nézték. Az egyik ház előtt egy szerelmes pár állt és csókolóztak, ám mintha a fiú nem élvezte volna annyira.

Elmentem mellettük, de akkor megéreztem az ismerős illatot és ezzel egyidőben belenéztem a csokoládébarna szempárba is. Gyorsítottam a tempómon és a partra mentem.

El nem tudtam képzelni, hogy Edan mit gondolhat most rólam. Lehet, hogy azt hiszi kémkedtem utána, pedig nem. A parton sétálgattam, voltak kint emberek a gyerekeikkel. Homokvárat építettek vagy kagylókat gyűjtöttek. Elképzeltem, hogy mi is milyen boldogok lennénk Edannel.

Tovább sétáltam, míg elértem egy olyan helyhez, ahol senki nem volt. A partmentén volt néhány nagyobb szikladarab, amikre fel lehetet mászni. Alattuk, mint egy rejtekhely megbújt egy mélyedés. Levettem a cipőm és úgy táncoltam a homokba. Finom puha, meleg volt a homok.

Közelebb mentem a vízhez és engedtem, hogy lábfejemet nedvessé tegye. Nem tudom meddig állhattam így, de egy torok köszörülés kiszakított az álomképből.
Hátrafordultam és Edannel találtam szemben magam. Kíváncsian fürkészte az arcom, amiről nem tudott mást leolvasni csak a félelmet.

Edan közelebb jött, szinte már éreztem leheletét a bőrömön. Nem nyúltam előre, hogy megérintsem, mert féltem, hogy védőpajzsát újból felhúzná.
Helyettem viszont Edan megérintette a karom.

Edannel nem voltam több tizennyolcnál. Persze a felelőség valahol ott volt az agyam egyik kis szegletében, de nem foglalkoztam vele.
Vágytam az érintésére, a bőre melegségére, illatára…

Edan lassan közelebb hajolt az arcomhoz, majd egy alig érezhető csókot nyomott ajkamra. Ezzel viszont nem tudott betelni. Jó érzés volt tudni, hogy a bevésődés azért még összeköt minket. Nélküle élni olyan volt számomra, mintha lelkem egyik felét elszippantották volna.

Edan óvatosan lefektetett a homokra, majd egy sokkal érzékibb csókot lehelt ajkamra felém hajolva.
Átkaroltam nyakát, hogy minél közelebb húzzam magamhoz. Érezni akartam olyan közel, amilyen közel csak lehetett. Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy ezt nem szabad…