11. fejezet | Love is forever?

11. fejezet

Miután mindenki gratulált és boldog volt, hogy Emmett és én összekötöttük az életünk. Olyan volt mintha már az esküvőn lennénk. Volt bennem egy félsz, hogy tényleg megtartjuk az esküvőt. Annyi ember volt körülöttem és mindenki engem, vagyis minket nézett. Ránéztem Jackre, aki vette az adást és a következő pillanatban mindenki szétszéledt. Victor rám nézett, de én tovább néztem Jackre és Victor is rájött. Magához intett én meg engedelmesen oda mentem.
- Cherry. Curranty mennyit nőt?- tette fel ezt a kérdést. Nem értettem miért tette fel, de válaszoltam.
- Most nem sokat, de én tegnap este is láttam. – mondtam és elkezdtem a szememmel keresni Currantyt.
Tegnap óta nőt. Nem sokat, de látványosan. Aki ránézett nem két évesnek gondolta, hanem legalább hatnak. Néztem, ahogy játszik Jackkel.
- Hány éves?- kérdezte Carlisle.
- Kettő.
- Miért nem jöttetek előbb?
- Curranty átváltozott és minden megváltozott. Már akartunk jönni, hisz beszélnünk kellett volna arról is, hogy Curranty csatlakozni fog a falkához, de nem tudtunk előbb jönni. Remélem megérted, Carlisle.
- Meg, csak azt nem értem, hogy bevésődött Jackbe?
- Igen. – mondta Victor, de látszott rajta, hogy ellene van.
- Tök jó pasi. Boldog lehetnél, hogy nem egy bajkeverővel jött össze. – mondtam és megrándítottam a vállam.
- Apa vagyok. Egy szívtelen apa. – mondta Victor, de már nem komolyan.
- Lelketlen. Hogy-hogy nem avatkoztál bele a lánykérésbe?- kérdeztem egy vigyor kíséretében.
- Elég idős vagy. De Curranty két éves. Könyörgöm.
- De vajon mitől nő ilyen gyorsan. Olyan, mint Nessie. - gondolkozott Carlisle.
- Nessie?- kérdezte Victor és kereste, hogy kiről van szó.
,, Nincs itt” – nevettem.
,, Cherry! Ez nem vicces.”- a hangja még gondolatban is komor volt.
,, Bocsánat. De az arcod olyan vicces volt. Mintha keresnél valamit.”
,, Kerestem is. Valaki használja a képességét.”
,, Edward.”- mondtam gondolatban egészen halkan.
- Cherry!- szólt rám Edward. Megrántottam a vállamat.
- Most mi van? Nem ér hallgatózni. Amúgy meg nem szép dolog, hogy másokat kihallgatsz. Én még csak kezdő vagyok. De tudod jól, hogy nem engedem. – játszottam a sértődődöttet.
- Bocsi, de akaratlanul is. Szerintem, ha vámpírrá válnál, akkor neked is gondolatolvasás lenne a képességed. Így kezdtem én is. – mondta majd megkereste feleségét és elvonultak.
Jacob és Nessie nem voltak itt. Jacob biztos a falkával van. Plumy rám nézett, amire én elnevettem magam.
- Szóval ki az a Nessie?- kérdezte ismételten Victor Carlisletól.
- Nessie az unokám. Edward és Bella lánya.
- De a vámpíroknak nem lehet gyerekük. – nézett Victor Carlislera.
- Bella ember volt, amikor teherbe esett.
- Értem. De akkor a terhesség nem volt normális. Egy hónapig tartott?
- Victor te mit dolgozol?- kérdeztem és nem emlékeztem, hogy mondta-e már valaha.
- Anyád után szabadon.
- Anyu után?- sosem tudtam mit dolgozik anyu.
- Anyukád nem tudom mi volt, de veszélyes volt.
- Victor. Tudom én, hogy te nagyon szeretnél majd velem kettesben beszélgetni. – mondtam és vigyorogtam hozzá.
- Nem, köszönöm. Viszont neked tanulnod kéne. Nem árt tudnod dolgokat.
- Semmi kedvem hozzá. – kimondtam őszintén. - És amúgy is. Suli után szeretnék dolgozni. Részmunkaidősben jó lenne.
- Akárcsak anyukád meg Max.
- Max?- néztem rá döbbenten.
- Majd mesélek a tanításod közben. – zárta le a témát.
- Mi szeretnél lenni?- váltott témát Carlisle.
- Nyugdíjas.
- Hát… Arra még van időd.
- Tudom. De igazából orvos szeretnék lenni. – láttam Carlisle szemében megcsillan valamit.
- Részmunkaidőbe? Mennyire értesz a szakmához?
- Nagyon. – vágta rá Victor.
Az igazat megvallva még sosem próbálgattam magam orvosnak. Inkább egy táncos, énekes lánynak éreztem magam, de az orvosi szakma nagyon csábított mindig is.
De ha Victor mondja, hogy ,,nagyon” akkor az úgy van.
- Majd meg nézem, mit tehetek az érdekedben. De szerintem Victorhoz is menj. Nem árt tudnod dolgokat.
- Tudom, de most nincs nagy kedvem hozzá.
Curranty a segítségemre sietett, hisz jól tudta, hogy apja fog legközelebb megszólalni.
Plumy egyedül álldogált. Sajnáltam, hogy nincs barátja. Lehajtotta fejét és a földet nézte. Mélyeket lélegzett.
- Mi a baj?- kérdeztem tőle.
- Semmi. – mondta még mindig lehajtott fejjel.
- Aha. – flegmán mondtam, amire felkapta fejét. Az arcom láttán elnevette magát.
Megrántottam a vállam és megöleltem.
- Mi a baj?- kérdeztem ismét miután elengedtük egymást.
- Baj nincs. Curranty én meg te együtt fogunk tanulni. Tudod ilyen hülyeségeket. Vámpírok, alakváltok és valami harmadik faj. Nem nagyon érdekel. Megtanulom gyakorlatban és másoknak sem kellett tanulniuk.
- Veletek megyek. Egyedül nem akartam.
Hirtelen valaki hátulról átölelt. A szívem kihagyott néhány verést, aztán visszatért a normális ütembe.
Szerelmem hátulról ölelt át és a derekamat fogta. Annyira szomorú lettem hirtelen.
Nem adhatom meg neki az apaság örömét. Jobbat érdemel nálam.
Emmett nem engedett gondolkozni. Lágyan megcsókolt. Úgy éreztem nem tudok elszakadni édes ajkaitól. A kezeit az arcomra tette és finoman eltolt magától. Úgy éreztem magam mintha elvarázsoltak volna. Minden gondolatom a csókunk körül forgott.

Alice elrángatott, hogy menjünk ,,születésnapi” vásárlásra, mert úgyis kevés ruhám van. Csak ketten mentünk. Az oda úton azon gondolkoztam, hogy a többiek vajon mit csinálnak.
- Cherry. Emmett és te nagyon boldogok lesztek. - éreztem, hogy valamit elhallgat. Nagyon boldogok leszünk… - Szerintem összeilletek.
- Szerintem is. – mondtam mosolyogva. – Nem tudnám elképzelni nélküle az életem.
- Az jó. Mikor lesz az esküvő?- kérdezte és rám nézett.
- Nem tudom. Talán az érettségi után.
- Olyan későn?
- Alice, én nem szeretném elsietni a dolgokat.
- Jó, bár nem értem.
Beálltunk egy szabad helyre és lassan kiszálltunk. Alice minél hamarabb bent akart lenni a plázába, míg én lassan bandukoltam a bejárat felé. Olyan érzésem volt, hogy Emmett nélkül nem jó semmi. Vásárolni nagyon szerettem és szeretek is, de hiányzik Emmett.
- Cherry, ezt nézd. – mutatott fel egy fekete koktélruhát. Ez jellemző volt Alicere.
- Gyönyörű. – mondtam unottan.
Szerencsére az unott hangulatom az idő múlásával tűnt el. Egyre jobban élveztem, hogy Aliceszel vásárolhatok. A következő bolt egy fehérnemű bolt volt.
Alice egy csomó kihívó darabot mutatott meg nekem és tett bele a kosárba ,,titokban” . Vettem néhány ,,alap” darabot. Persze néhány darabot felpróbáltatott velem Alice. A piros csipkés daraboktól a hideg is kirázott, de Alice tudja, hogy mit hoz a jövő. Lehet, hogy egyszer Emmettet ezzel a darabbal fogom elcsábítani. Ezen a gondolaton egy jót mosolyogtam.
- Cherry, dögös vagy. Ha ezt Emmett meglátja… - harapta el a mondat végét.
- Ha. Ott van az a ,,ha” szócska.
- Ne légy’ már ilyen. Emmett és te úgyis…
- Alice. Ne itt és ne most. –mondtam és a pénztár felé vettem az irányt.
Miután Alice fizetett és beültünk a kocsiba a csomagok elhelyezése után Alice kiskutya szemeivel találtam szembe magam.
- Mit akarsz?- kérdeztem.
- Az autót szeretném magammal hazavinni. Aztán reggel visszaviszem.
- Rendben. – egyeztem bele nagy nehezen.
Alice lassan állt meg a házam előtt. Segített bevinni a csomagokat, aztán eltűnt az autómmal együtt.
Letusoltam gyorsan és lementem a nappaliba. Mivel a TV-ben nem volt semmi értelmes így gyorsan megvacsoráztam. A vacsorám egy tál gabonapehely volt.
Miután megettem felmentem és ledőltem az ágyra.
Feküdtem és elaludtam. Mélyen aludtam egy csodálatos álmot. Ahol a lehetetlen is lehetséges volt. Ezért szerettem álmodni.
Emmett és én és egy gyermek. A gyermek sápadt volt. Csak hátulról láttam. Szerettem volna megérinteni, de nem tudtam. Emmett megfogta a kezem és átölelt. A gyermek pedig eltűnt.
Az álom, amely csodálatosnak indult egy szörnyű rémálomként végződött. Riadtan ébredtem fel. Emmett az ágyam szélén ült és engem nézett.