Oldalak

18. fejezet | Decision. Change. Love.


(20:00 óra)

Felöltöztem. Emmett már lent várt rám. Alice és Jasper elvitték a gyerekeket egy boltba. Lefoglalják őket, hogy titokban be tudjuk rakni a fa alá az ajándékokat.
Reggel már becsomagoltam mindent.

Szépen elrendeztem az ajándékokat. Esme segített.
- Beszélünk, majd utána?- kérdezte és úgy tűnt, mintha zavarban lenne.
- Persze. – mondtam.
Remélem nem a gyerekek csináltak valamit.
Kimentünk a ház elé. Leültünk a lépcsőre. Esme rám nézett.
- Cherry, azt hiszem én tudom, hogy mi Emese képessége.
- Igen?- kicsit megijedtem. Ha Esme tudja, akkor valószínűleg tapasztalta.
- Ne ijedj meg. Semmi rossz. Inkább jó. Csak kicsit fura.
- Mi? Esme kezdek nagyon megijedni.
- Nyugi. Cherry, én terhes vagyok. – lassan ejtette ki a szavakat. Nyeltem egy nagyot. Nem tudtam, hogy, hogy reagáljak rá. És egyáltalán mi köze van hozzá Emesének?
- Én... örülök neki. De mi köze van hozzá a lányomnak?
- Én nem lehetnék terhes, az lehetetlen. Szerintem a lányod ,,csinált” valamit. Mintha az lenne a képessége, hogy a vámpírok is tudjanak terhesek lenni.
- És ez biztos?
- Igen. Cherry, ez nem rossz dolog.
- Persze, hogy nem. Csak egy kicsit megijedtem. Szerinted Emese tudatosan csinálta?
- Igen. – mondta és lehajtotta a fejét. – tegnap arról kérdezgetett, hogy szeretnék-e kisbabát.
- Én örülök. Nagyon örülök. Carlisle még nem tudja. Igaz?- kérdeztem, mire lehajtotta a fejét, de látszott rajta, hogy mosolyog.
- Igaz. Nem tudom, hogy hogyan mondjam el neki.
- Milyen szerencse, hogy karácsony van… - jegyeztem meg és felálltam.
Felállt ő is, majd belé karoltam.
- Nők. – hallottuk meg Emmett megjegyzését.
Mosolyogva léptünk be az ajtón.
- Férfiak. – mondtuk egyszerre Esmevel.
Emmett vigyora szélesebb lett.
- A nők annyi mindenről tudnak beszélni. Most például miről beszéltetek?
- Erről… - kezdtem.
- Arról. – fejezte be Esme.
- Nagyon vicces. – mondta sértődötten Emm.
Odamentem mellé és megcsókoltam.
- Mondhatnám azt, hogy aki kíváncsi hamar megöregszik, de te nem változol.
- Mázlista vagyok.
- Az.
Esme és én átvonoltunk a konyhába. Gyorsan összedobtunk egy tál sütit.
Esme terhes, én is lehet, hogy az vagyok. A lányomnak van képessége.

Hallottuk, hogy megjöttek Alicék.
Minden olyan mesébe illő volt. A gyerekek nagy örömmel vetették bele magukat az ajándékbontogatásba. Esme nagyon örült a nyakláncnak, rögtön fel is tette a nyakába.
Én kaptam egy vámpíros könyvet Emmett-től.
- Köszönöm, szívem!- mondtam.
- Amint megláttam rögtön rád gondoltam. – mondta vigyorogva.
- Ez jobb lesz, mint a Dracula.
Esme idegesen pillantott körbe-körbe.
Bátorítóan rámosolyogtam.
Mindenki Esmere figyelt.
- Öhm… Én terh… terhes vagyok. – mondta ki nagy nehezen.
Senki sem szólt semmit. Emese arcára egy mosoly ült ki.
A csöndnek hirtelen vége szakadt. Mindenki egyszerre kezdte el kérdezgetni Esmét, hogy ez, hogy lehet.
- Emese?- néztem rá a lányomra.
- Igen anyu?- hajtotta le a fejét. – Én voltam. De te honnan tudod? Elmondta a nagyi? És ő honnan tudta?- mindenki a csöpp lánykát figyelte, aki ijedten nézett körbe.
Az én lányom. Nem kezdtem el kérdezgetni, hogy miért nem mondta el. Majd, ha ketten leszünk.
Carlisle nagyon örült felesége örömének. Kezdett lecsendesedni a hangulat.
Kitárult az ajtó és belépett rajta… Rosalie? Mit keres itt?
- Rosalie?- kérdezte Emmett.
- Látom, nem hiányoztam. – mondta.
- Mit keresel itt?- Emmett dühös volt.
- Apu miért bántod? Nem csinált semmit. – szállt védelembe Maxim.
- Maxim, te ebbe ne szólj bele. – mondta Emmett idegesen, mire Maxim összerázkódott.
- Szóval, mit keresel itt?- kérdeztem.
- Nem tudom. Kiesik minden. Csak annyit tudok, hogy rólad volt szó. – mutatott rám.
- Rólam?
- Beszéltek a Volturival is. Azt mondták: ,,Vagy csatlakozik, vagy meghal.”
- Vámpírok voltak Rosalie?- kérdezte Carlisle.
- Egy vérfarkas és néhány vámpír. A vámpírok Volturi katonák.
- Paul… - hagyta el a szám, azt a nevet, aki megölte az anyám.
- Sajnálom, hogy többre nem emlékszem. És köszönöm neked… maxim, hogy megvédtél.
- Nincs mit. – Maximot teljesen megbabonázta Roslaie.
- Azt hiszem, én most megyek. – indult ki Rose.
- Ne menj!- kiáltott utána Maxim.
- Nem maradhatok, akármennyire is szeretnék. Azért remélem, egyszer még találkozunk. – Rose hangja szomorú volt. – És a farkastól már nem kell félned Cherry.
- Rose, kérlek, várj!- mondtam és utána mentem.
Lassan mentünk az autójáig.
- Rose, mi történt?
- Megöltem a farkast.
- Nem. Most mi történt?
- Már, mint Maxim?
- Igen.
- Nem tudom. Helyes fiú. Büszke lehetsz rá.
- Te szerelmes vagy?
- Első látásra szerelem? Te hiszel ebben Cherry?
- Igen. És, ahogy Maxim téged nézett.
- És mi van, ha úgy nézett?
- Rosalie, Maxim olyan, mint Jasper. Érzi az érzéseket.
- Hoppá…
- Rosalie őszintén.
- Lehet…
- Hát akkor maradj.
- Maradjak? Cherry te nem itt laksz, és nem szeretném, ha kidobnának, meg Emmett se…
- Rosalie, ne vitatkozz!
- Megadom magam. – mondta nevetve. – Sose volt olyan barátnőm, mint te.
- Olyan hymon?
- Olyan hymon. Engem nem zavar. És szerintem Emmett bunkó volt, hogy elhagyott.
- Te mindenről tudsz?
- Aha, jártam a világot.
Bementünk a házba. Mielőtt Emmett megszólalt volna felemeltem a mutatóujjam.
- Itt maradsz. Jaj, de jó!- ujjongott Maxim.
- Itt marad?- suttogta Emm a fülembe.
- Itt. – mondtam.
- Dobjuk ki.
- Meg ne próbáld.
- Miért?
Mindenki elhallgatott.

Túl éltük ezt a napot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése