2. fejezet | Decision. Change. Love.

Kezemben a tesztel álltam és csak bámultam. A könnyeim futó záporként eredtek meg és csorogtak végig az arcomon, majd az államról leestek a földre. 
Hogy is képzelhettem…
A teszt a kezemben negatív volt. Szomorúan vettem tudomásul, hogy nekem, az egyik fő hymonnak nem lehet gyereke. A teszt kiesett a kezemből. Megfogtam a dobozát és leültem a kád szélére. Olvastam…
A dobozon lévő szöveg azt írta, hogy nem 100% a teszt eredménye és lehet, hogy egymás után kettőt elvégeznek, akkor lehet, hogy más eredmény lesz.
A dobozt betettem a szekrénybe és kimentem a fürdőből. A teszt a földről a kukába került.
Zara a nappaliban ült és tanult. Kimentem a házból és egyenesen a Cullen-villa felé vettem az irányt. 
A modern épület magányosan állt az erőd közepén. Az ajtóhoz sétáltam. Senki sem volt bent, de éreztem, hogy valaki figyel. Körül néztem. Senki sehol. Elindultam az erdő irányába. 
Éreztem valaki tekintetét a hátamon, de mire odanéztem már nem volt senki sehol. 
Tovább mentem. Valaki hátulról befogta a szám.
- Ne sikíts!- suttogta a fülembe.
Ismertem ezt a hangot. Bólogattam, hogy nem fogok sikítani. Elengedett. 
Hátrafordultam. Alex Johnson állt előttem. Természetellenes vörös írisze szinte izzott. 
- Mi… mi történt veled?- kérdeztem meg-meg akadozva. 
- Gyere, mesélek. – ragadott kézen. 
Amit mesélt az megdöbbentett. Vámpír lett…
Vámpír lett, mert halálos beteg volt. Jack változtatta át. Egy ideig nem mehet emberek közelébe, mert a vérszomjat még nem nagyon tudja eltitkolni. 
Csodáltam, hogy engem nem támadott le. Meglett volna minden eszköze, hogy megöljön és mégse tette. Csöndesen lépkedtünk egymás mellett. Nem szóltunk egymáshoz. 
- Cherry, egy ideig nem megyek dolgozni. Viszont pletykálnak ezt-azt. – mondta, látszott rajta, hogy kínosan érzi magát.
- Igen… - a hangom elhalt. – Sajnos nem igaz.
- Van jó és rossz oldala. Gondolj bele, apa nélkül felnőni? Ezt szeretted volna?- tette fel a nagy kérdést.
- Talán. De te ezt nem értheted. – legyintettem.
- Lehet, hogy mégis. Sokan voltak olyanok, akiknek ez volt az egyetlen esélyük. Voltak olyanok, akik egy nem várt terhesség mentette meg a házasságukat. 
- Igazad van. – mosolyodtam el. 
- Na látod. És biztos, hogy nem vagy…
- Kérlek, ne mond ki! Még friss a seb, amit okozott. 
- Érthető. – mondta, és a földet nézte. – Cherry, ha bármiben segíthetek nyugodtan, szólj.
- Gyereknevelés? Pár hónapos kamasz?- nevettem, mire ő is elkezdett nevetni. 
- Pár hónapos kamasz? Érdekes. – mondta.
- Az, és nálam lakik. – mondtam.
- Lány?
- Igen.
- Akkor nincs sok bajotok egymással. – jegyezte meg nevetve.
- Nincs. Zara kedves, szófogadó. 
- Zara? Szép név. 
- Igen. Most bocsi, de megyek. Majd még találkozunk?- kérdeztem.
- Persze. Szia!- utoljára még hallottam, hogy azt mondja, ismételd meg, majd eltűnt.
Haza sétáltam. Mély levegőt vettem, majd benyitottam a házba. 
Zara a TV előtt ült és nézte azt. Elmosolyodtam a látványtól. Tovább mentem a hálószobámhoz, majd onnan a fürdőbe. Kinyitottam a szekrényt és elővettem belőle a rettegett dobozt. Kivettem belőle a tesztet.
Pár perc múlva könnyek csorogtak végig az arcomon, de most a boldogságtól. Teljesülhet az álmom. Boldog voltam, de eszembe jutott, amit Alex mondott. Szeretném, ha a gyerekeim apa nélkül nőnének fel? A válasz egyszerű volt, mégis fájdalmas. Hisz ki akarja, hogy egy gyermeknek ne legyen családja? A család… ez az egyetlen, amit nem tudok neki megadni. 
A jó kedvem átcsapott szomorúságba. Szomorú voltam, de örültem, hogy babát várok. 
Lemenetem Zarához és elkezdtem én is nézni a TV-t.
Eltelt az idő és fáradtan vonszoltam magam fel a szobámba.